Halálos baleset a Miskolc-ralin, leállították a versenyt

Leállították a szombati Miskolc-ralit, az országos bajnokság második fordulóját, mert a második gyorsasági szakaszon halálos baleset történt.

Magyar Nemzet
2020. 08. 15. 11:14
null
Forrás: MNASZ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) közleménye szerint a Rally 1-es kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros versenybalesetet szenvedett.

A Skoda Fabia R5-tel autózó kettős a második, mályinkai gyorsasági szakaszon sodródott le az útról, és egy fának csapódott. A navigátorhoz mentőt kellett hívni. Tóth Zsolt olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette. Dudás nem sérült meg komolyabban, de sokkos állapotba került.

„Zsolt régóta tagja a ralistársadalomnak, halála óriási veszteség mindannyiunk számára” – írta Facebook-oldalán az MNASZ, amely szerint a baleset körülményeit a rendőrség bevonásával vizsgálják.

Az MNASZ, a versenyigazgatóság, a rendező és a versenyzők képviselőjének javaslata alapján a felügyelőtestület azt a döntést hozta, hogy a rendezvény nem folytatódik.

„Az MNASZ vezetősége, versenyzők, csapattagok és a ralis társadalom minden tagja együtt érez a versenyző hozzátartozóival, és ezúton őszinte részvétét fejezi ki Tóth Zsolt közvetlen családjának” – olvasható az MNASZ közleményében.

Az MNASZ és a rendezők a Diósgyőri VTK stadionja mellett kialakított szervizparkban 13 órára megemlékezést szerveztek.

Mindenki lekapcsolta a motort

Holczer Dániel navigátor a Kossuth rádiónak úgy nyilatkozott, hogy szörnyű tragédia történt, ami nagyon ritkán, de előfordul:

„A világ legbiztonságosabb autóival versenyzünk, azt kell hogy mondjam, hogy méltó körülmények mellett, olyan biztonsági terv, betartott és betartatott biztonsági követelmények mellett, amelyek mellett százezerből egyszer, de sajnos előfordulhat [ilyen baleset]. Nincs garancia. Zsolttal most olyan tragédia történt, ami, azt gondolom, hogy évtizedenként egy sajnos előfordul és megtörténik.”

Hangsúlyozta, hogy nagyon komoly személyiséget, egy nagyon komoly egyéniséget, egy értékes sportembert veszítettünk el ma. Hozzátette, a versenyzőtársaknak egyértelmű volt, hogy egy ilyen baleset után nem folytatódik a viadal.

„Számunkra ez teljesen evidencia. Azt gondolom, abban a pillanatban, ahogy híre ment, mi történt Zsoltival, mindenki levette a bukósisakot és lekapcsolta a motort. Egy ilyen helyzetben, egy ilyen szituációban, egy ilyen veszteség mellett, én azt gondolom, hogy nem lehet tovább versenyezni.”

Döbbenet! Az ember először fel sem fogja, erre nincsenek szavak.

Mi történt – a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál beszámolója szerint többen is ezt kérdezték a szervizparkban. Aztán egyre többen erősítették meg hírt, néhány perccel később pedig a versenyirányítás is közölte a tragédia tényét. Nem sokkal ezután azt is bejelentették, hogy a Hell 26. Miskolc Rally további részét törlik, a bajnokság második futamát nem folytatják tovább. Senki nem reklamált, ebben a helyzetben ez volt a helyes döntés. A DVTK-stadion parkolójában felállított céldobogónál kora délután megtartották a csendes megemlékezést. Pályatársak, a csapatok tagjai, szurkolók és számos médiamunkatárs jelent meg, gyújtott egy mécsest Tóth Zsolt emlékére. Egy olyan helyen, ahol szinte kivétel nélkül a győztest és a dobogósokat szokták ünnepelni, szívszorító látvány volt a több száz fős hazai ralis társadalom – olvasható a Boon.hu-n.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.