Hanga Ádám: Talán bölcsebb lenne lefújni az idényt

Jelentős változás történt a spanyol Barcelona férfi kosárlabdacsapatánál: két hónap karantén után szerdán a játékosok elkezdték az edzéseket. A legmagasabban, Európa élvonalában jegyzett magyar játékos, a katalán klub sztárja, a 31 éves Hanga Ádám a Magyar Nemzetnek elmondta, a két hónap karantént követően roppant szigorú vizsgálatok előzték meg ezt a speciális újrakezdést, de beszélt a bajnokság és az Euroliga folytatásának a lehetőségéről is.

2020. 05. 14. 20:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Többféle tesztet kellett elvégeznünk, és szerencsére mindenkié negatív lett – kezdte a magyar válogatott csapatkapitánya. – Nézték azt, hogy ki pozitív vagy negatív a koronavírusra, és azt is, hogy az antitestek alapján ki esett már át a fertőzésen. Az egyik orvosról és az erőnléti edzőről kiderült, hogy az utóbbi kategóriába tartozna, de már minden rendben van velük, és mindenki más érintetlen maradt. Kedden jöttek meg az eredmények, és szerdán már mehettünk edzésre, amely továbbra is egyéni, de legalább már kosárlabdáról szól. Edzésszerelésben megyünk és jövünk haza, itthon fürdünk, saját labdával, saját palánkra dolgozunk külön edzővel, és folyamatosan fertőtlenítünk. Másfél órát töltünk el így, ebből mintegy ötven perc a kosárlabda, a többi pedig az erőnlét fejlesztésével telik.

– Ez nyilván még nem az igazi, de bizonyára jól esett végre megcélozni a gyűrűt.

– Az első próbálkozás annyira azért nem esett jól, mert még a palánkot sem találtam el… A pályafutásom során még sohasem töltöttem el két hónapot labda nélkül, ez az első eset. Nyaranta egy-két hét szabadság után már elkezdem magamat újraépíteni, azaz edzek, kosárlabdázom, hogy a közös munka idejére tökéletesen felkészült legyek, és ahogy korosodom, ez annál fontosabb. Most viszont vissza kell szereznem a labda érzését, ami nagyon furcsa. A karantén idején rengeteget, napi három órát edzettem, a szokásosnál is jobban odafigyeltem az étkezésemre, és ha csak a fizikális felkészültségemet nézem, akkor jobb állapotban vagyok, mint márciusban voltam, amikor megállt az élet a sportágban, de a labda nagyon hiányzott.

– Mikor kezdődhetnek meg a rendes, csoportos edzések?

– Fogalmunk sincs, a kormányon múlik. Még azt sem tudjuk, mit jelent majd eleinte a csoportos edzés: egy az egy vagy négy a négy, esetleg öt az öt ellen játszhatunk majd? Az országban négy egészségügyi fokozat van, Katalónia a legszigorúbb kategóriába, a nullásba tartozik, tehát itt még szó sincs az előírások lazításáról. Azt viszont biztos, hogy a szükségállapotot egy hónappal, azaz június közepéig meghosszabbították, ami nem túl biztató.

– A sajtóban több forgatókönyvet lehet olvasni a folytatásról. Melyik lehet reális?

– Forgatókönyvek tényleg léteznek, de biztosat tényleg senki sem tud, napról napra változik minden. Illetve, egy mégis csak biztos: május 25-ig a szövetségnek jeleznie kell a FIBA felé, hogy folytatódik-e a bajnokság valamilyen formában vagy sem, és tudtommal ugyanakkor dől el az idei Euroliga sorsa is. Ha a válasz nem, akkor mindenki csomagol és megy haza, ha viszont igen, tehát lesz folytatás, akkor az rendkívül nagy szervezőmunkát igényel majd. Az Euroliga ráadásul jóval bonyolultabb kérdés, hiszen a különböző országok különböző szinten állnak a járvánnyal kapcsolatban, más és más ütemben tudnak kilábalni belőle, és ezt aligha lehet összehangolni.

– Az lehet hatással a kosárlabdára, hogy a spanyol futballbajnokság a tervek szerint június 12-én folytatódik?

– Valamilyen szinten van is és nincs is. Példaként szolgálhat, de ebben az esetben nem ez a fontos. A jelenlegi különleges helyzetben most nem a közönség, a szurkolók kiszolgálásáról szólnak ezek a tervek, hanem a pénzről. A labdarúgásban a televíziós közvetítési jogok csillagászati összegekre rúgnak, amelyeket senki sem akar elveszíteni, a kosárlabda klubok viszont nem élnek ekkora mértékben a tévés jogokból, tehát ez nem hat akkora kényszerítő erőként, mint a futballban. Ezzel együtt a bajnokságban látok némi esélyt a folytatásra, de még arról sem esett szó, hogy mi történik, ha egy csapat játékosa megfertőződik.

– Sokat lehetett olvasni a klubon belül zajló vitákról, a fizetések körül zajló nézeteltérésekről a kosarasokkal kapcsolatban is. Sikerült ezeket megnyugtató módon lezárni?

– A klub egészében a jövő év júniusi elnökválasztás miatt a viták nyilván zajlanak tovább a jelöltek között, de ehhez én nem értek, és nem is dolgom hozzászólni, az én feladatom az, hogy a lehető legjobban kosárlabdázzak. Az viszont biztos, hogy ezek a viták nem jöttek jókor a járvány idején, amikor a legfontosabb az egészség, valamint az, hogy a Barcelona a jövőre is olyan jó legyen, mint eddig. Ami pedig a fizetéseket illeti, senki sem örül, ha pénzt vesznek el tőle. A járvány elején, amikor még senki sem gondolta volna, hogy a koronavírus ekkora hatással lesz az emberiség egészére, elhangzott néhány ígéret, amely aztán teljesíthetetlen lett. Tőlünk végül hetven százalékot vontak le, ami jelentős arány, de beláttuk, mindenkit érint a válság, nemcsak minket, játékosokat, hanem a klub dolgozóit is, akiknek a csökkentés jóval nagyobb veszteséget jelent. Ez az üzleti rész is olyan, amelyet nem szeretünk és nem is igen tudunk kezelni hozzáértés híján, mindenki próbálta a saját érdekét képviselni, de végül kialakult a közös nevező a játékosok és a klub között. Ugyanakkor valamennyien tisztában voltunk vele, hogy most nem a kosárlabda, hanem a családok biztonsága a legfontosabb.

– Ha Hanga Ádámon múlna, lenne folytatása a Barcelona félbeszakadt idényének? A bajnokságban az élen állnak, az Euroligában a harmadik helyen, de pici hátránnyal, tehát ígéretes mindkét sorozat.

– Ez igaz, és a szívem szerint játszanék is tovább, de azt is tudom, hogy sem a bajnokság, sem az Euroliga már nem lenne ugyanaz, mint amilyen volt még márciusban. Más feltételekkel folytatnánk, és a győztes csonka év koronavírusos bajnokként kerülne be az évkönyvekbe, senki sem könyvelné el igazi bajnoknak. Talán bölcsebb lenne lefújni ezt az idényt, és tudom, a játékosok többsége osztja ezt a véleményt. Ám, ha másként döntenek, akkor játszani fogunk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.