Háromgólos előnyt szerzett a Barcelona a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán

Az FC Barcelona háromgólos győzelmet aratott szerdán az FC Liverpool felett a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán.

Forrás: MTI2019. 05. 01. 23:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katalán csapat története során – két-két vereség és döntetlen után – először múlta felül hazai pályán a Vörösöket. A Barcelona jubileumot is ünnepelhetett, ugyanis első találata az 500. volt a legrangosabb európai kupasorozatban.

A mérkőzés óriási iramban kezdődött, mindkét gárda gólra törően futballozott, egymást követték a látványos, helyenként pedig szemet gyönyörködtető akciók. De amíg az angolok hadilábon álltak a kapu eltalálásával, addig Luis Suarez egy tökéletes ütemű és hajszálpontos beadásba jól tette bele a lábát, így először volt eredményes a BL jelenlegi kiírásában.

A folytatásban – főleg az idő múlásával – már inkább a Liverpool volt veszélyesebb, mégis a Barcelona növelte az előnyét, mert Suarez próbálkozását követően a keresztlécről kipattant labdát a csapatkapitány, lőtte a kapuba. A meccs legszebb gólja viszont még hátravolt: az argentin játékmester szabadrúgásból kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel pályafutása 600. találatát szerezte klub színekben, azaz valamennyit gránátvörös-kékben. A szigetországiak ugyan szépíthettek volna, csakhogy előbb Ivan Rakitic mentett a gólvonalon, majd a kipattanót Mohamed Szalah ziccerben a bal kapufára lőtte, így csapata rendkívül nehéz helyzetből várhatja a jövő keddi, liverpooli visszavágót.

A Barcelona a BL jelenlegi kiírásában veretlen, nyolc győzelem és három döntetlen a mérlege.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés

FC Barcelona (spanyol)-FC Liverpool (angol) 3-0 (1-0)

gólszerzők: Suarez (26.), Messi (75., 82.)

kedden játszották:

Tottenham Hotspur (angol)-AFC Ajax (holland) 0-1 (0-1)

gólszerző: Van de Beek (15.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.