Hegedüs, Hirschl, Guttmann – Vadócz magyar elődei (1.)

Vadócz Krisztián a magyar futball – egyik – nagy világvándora. De régen akadtak más, híresebb, a világ labdarúgásában kitörölhetetlen nyomot hagyó magyar világvándorok, akik közül többen éppen a CA Peñarolnál, Vadócz klubjánál terjesztették az igét. Mit terjesztették, egyenesen korábban nem tapasztalt magasságokba repítették a leghíresebb uruguayi egyesületet, sőt, Hirschl Imre személyében éppen honfitársunk volt az, aki nélkül most nem beszélhetnénk a futball történetének egyik legnagyobb szenzációjáról, az 1950-es Maracanazóról, Uruguay második világbajnoki címéről. Háromrészes múltidéző sorozatunkban a Peñarolt világhíres klubbá alakító magyaroknak állítunk emléket.

A magyar kapcsolat azonban nem Hirschl Imrével kezdődött, hanem bizonyos Hegedüs Péterrel, a Peñarol első magyar edzőjével. Vagy, ahogy Uruguayban ismerik, Pedro de Hegedüssel.

Hegedüs Péter 1895. május 7-én született Budapesten, és hamar kiderült, hogy a Jóisten is sportolónak teremtette. Már 15 évesen kiváló bokszoló volt, aki az ország legjobbjaival verekedett. Ekkor történt, hogy a híres-neves Jack Johnson, kora legjobb nehézsúlyú profi bokszolója Európában turnézott. Johnson edzője felfigyelt a fiatal Hegedüsre, akit annyira tehetségesnek talált, hogy rábeszélte, legyen a tanítványa, és kövesse őt az Egyesült Államokba, ahol majd világbajnokot farag belőle. A papa, Hegedüs György azonban nem engedte a fiát, aki átnyergelt az atlétikára, a 100 métert 11,2 másodperc alatt futotta, távolugrásban 630 cm, magasban 176 cm volt a legjobbja, helyből magasugrásban pedig 148 centiméterrel ő tartotta az országos csúcsot! Sokoldalúságára jellemző, hogy műugrásban is jeleskedett, s állítólag Európa-bajnoki címet is szerzett.

Közben Péter beiratkozott az orvostudományi egyetemre, neurológus szeretett volna lenni, csakhogy 1914 júliusában kitört az első világháború. Hegedüs 18 évesen önkéntesnek jelentkezett, négy éven keresztül harcolt az orosz és az olasz fronton, vitézségéért tizenhárom alkalommal tüntették ki – többek között a Vaskereszttel –, és 21 évesen már századosi rangot érdemelt ki.

Hegedüs – itt még Péterként, 21 évesen, az első világháború hős századosaként
Fotó: efdeportes.com

A háború után Hegedüs beiratkozott a Királyi Testnevelési Főiskolára. Közben 1925-ben többedmagával – köztük a később Papp Laci edzőjeként legendai státusra emelkedő Adler Zsigmonddal – megalapította a Magyar Ökölvívó és Birkózó Szövetséget. Nyughatatlan természete 1927-ben, 32 éves korában ismeretlen vizekre terelte – ha úgy tetszik, szó szerint is. Hajóra szállt Genova kikötőjében, és meg sem állt a Río de la Plata torkolatáig, Buenos Aires úticéllal. Igen ám, de előzőleg kikötött a hajó Montevideóban, Uruguay fővárosában, ahol Hegedüs partra szállt, mert már unta a többhetes bezártságot a hajó kajütjében. Ez lett a kalandos természetű magyar fiatalember veszte. Az egyik kávéházban meghallotta a La Cumparsita című érzéki tangót, és azon mód beleszeretett. A zeneszámba és a városba is. Olyannyira, hogy már vissza sem szállt a hajóra, lecövekelt Montevideóban.

Hegedüsnek nem voltak jók a túlélési esélyei. Írd és mondd, hét dollár lapult a zsebében, egy szót sem tudott spanyolul, és az égvilágon senkit sem ismert Montevideóban. Az senkit sem érdekelt Uruguayban, hogy Vaskereszttel kitüntetett háborús hős volt, országos bokszbajnok és diplomás testnevelő tanár. Kezdetben csak építőmunkásként tudott elhelyezkedni – egy darabig ő volt a Hegedüs a háztetőn –, ám hamarosan bekerült a Nemzeti Testnevelési Bizottsághoz – annak műhelyébe, szerelőként... Persze a tehetség előbb-utóbb utat tör magának. Hegedüs kieszközölte, hogy letehesse a boksz- és atlétaedzői vizsgát, és mindkettőt kitűnő eredménnyel abszolválta.

Hegedüs atléta- és tornaedzőként fényes sikereket aratott. Hírneve felkeltette a labdarúgásban érdekelt vállalkozók, klubvezetők figyelmét is, és 1943-ban a CA Peñarol leszerződtette a magyar szakembert erőnléti edzőnek. (Preparador físico, azaz „fizikai felkészítő” a pontos spanyol elnevezés.) A két legnagyobb presztízsű hazai torna közül a Torneo Competencia elnevezésűt megnyerték Hegedüs felkészítésének köszönhetően, a másik viadalon, az Uruguayo nevűn pedig a második helyen végeztek. Ezek a sikerek azonban nem tudták elcsábítani Hegedüst szerelmétől, az atlétikától, és a továbbiakban már a sportok királynőjének hódolt. Sokoldalúságára azonban mi sem jellemzőbb, mint hogy az 1952-es helsinki olimpián ő lett volna az uruguayi öttusacsapat vezetőedzője. A futóedzéseken az Emil Zátopektől ellesett intervall tréningeket alkalmazta, szép sikerrel. Csakhogy az ország sportvezetése rejtélyes okokból az utolsó pillanatban kigolyózta Hegedüst, és így az öttusázók edző nélkül (!) voltak kénytelenek kiutazni a finn fővárosba.

Hegedüst – vitathatatlan eredményei ellenére – sohasem ismerte el igazán a hivatalos Uruguay, élete vége felé elfeledve éldegélt Montevideóban, ahol 1961. február 26-án, 65 éves korában érte a halál.

Folytatjuk