Hegyen-völgyön át Európába

Ahogy arra az odavágó alapján számítani lehetett, izzadságszagú, ám váratlanul gólgazdag mérkőzésen, 4-2-es győzelemmel és ugyanilyen összesítéssel a Ferencváros ma felülmúlta a litván Suduvát a labdarúgó Európa-liga rájátszásában, s résztvevőként várhatja a főtábla sorsolását.

2019. 08. 29. 22:14
null
Tokmac (jobbra) nemcsak küzdött, gólt is szerzett Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dibusz visszakerült a kapuba, Skvarka még a keretből is kimaradt, az ő helyén Tokmac játszott közepén, így szélsőként Varga Roland is lehetőséget kapott – a nemzetközi porondon ebben az idényben kezdőként először. S mivel Sigér is ott volt a csapatban, négy magyar játékossal állt fel a Fradi. Posztról posztra tehát a következőképpen: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Haratin – Zubkov, Tokmac, Varga – Boli.

Este nyolcra már Budapest utcáin is engedett a kánikula, a Groupama Aréna lelátóin azonban még ekkor is izzasztó volt a meleg. A gyepet locsolták – persze nem csak emiatt –, de a sztereotípia szerint bízhattunk abban, hogy a baltiak könnyebben „megfőnek” a nagy melegben. Ennél persze reálisabb kapaszkodó is kínálkozott: a Ferencvárosnak „csak” a nyilvánvaló tudásfölényt kellett érvényre juttatnia.

Talán éppen a négy magyarnak hála, a játékosok az idei negyedik nekifutásra végre vigyázzállásban hallgatták a nemzetközi mérkőzéseken elmaradhatatlan himnuszt. A stadiont csurig megtöltő közönségen ezúttal sem múlhatott semmi, a régi időkre gondolva azt várhattuk, a Fradi nekiugrik az ellenfelének. A nagy rohamok elmaradtak, sőt egy rossz ütemű belépő után az 5. percben Heister sárga lapot kapott; Rebrov mester erősen csóválta a fejét. Sajnos ennél hamarosan sokkal nagyobb baj történt. A 11. percben ­Dvali az alapvonal közeléből nem akarta céltalanul „kibikázni” a labdát, Heisterhez passzolt, aki nem tudott – nem mert – vele mit kezdeni, ezért visszaadta.

Dvali tűnődött, megint nem rúgta el a labdát, hanem Haratinhoz passzolt, helyesebben csak szeretett volna passzolni, a litvánok lecsaptak rá, Verbickas lövése ráadásul megpattant Blazicon, így védhetetlenül vágódott a jobb felsőbe (0-1). A litvánok maguktól valószínűleg reggelig nem rúgtak volna gólt, a Fradi azonban hozzásegítette őket. A gól után, ahogy peregtek a percek, egyre feszültebbé vált a hangulat, a hazai játékosok egymással is pöröltek, nagyon kellett, hogy még szünet előtt meglegyen az egyenlítés. A 35. percben Boli talán hosszan tolta meg a labdát a ­16-oson belül, de Kardum így is elkaszálta: jogos 11-es, amit Varga értékesített (1-1). Még szünet előtt nyílt lehetőség a fordításra, de Varga és Haratin is gyengén lőtt helyzetben. S amikor már-már beletörődtünk abba, hogy 1-1-ről folytatódik a második félidő, az első hosszabbításában egy szép akció végén Boli perdített a jobb alsóba (2-1), s már az FTC állt továbbjutásra.

Tokmac (jobbra) nemcsak küzdött, gólt is szerzett
Fotó: Havran Zoltán

A második félidő elején a Fradi túlzottan magára húzta a Suduvát, ám ekkor még elmaradt a büntetés. A 63. percben Zubkov lezárhatta volna a párharcot, de szép tekerése a felső lécen csattant. A következő percben egyenlítettek a litvánok. Sigér rossz keresztpasszából indult a támadás, amelynek végén Topcagic begyötörte a labdát (2-2). Elnémult a stadion, de szerencsére Tokmac gyorsan eszmélt, s a 68. percben szép lövéssel visszavette a vezetést (3-2). Az izgalmak ezzel még nem értek véget, itt is, ott is akadt helyzet, és a 94. percben Szignyevics még belőtt egy 11-est, így 4-2-re nyert a Ferencváros.

Ha nehezen is, de a Fradi hozta a meccset és a párharcot, s bejutott az Európa-liga csoportkörébe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.