Hitler gyűlölte, német vetélytársa tisztelte

Negyven éve ezen a napon hunyt el Jesse Owens, aki az 1936-os olimpián négy aranyérmet nyert atlétikában. Archív anyagokra alapozva az Origo terjedelmes írásban dolgozta fel a hányatott sorsú, legendás sportember életútját.

Jesse Owens a berlini olimpia legnagyobb klasszisa volt Fotó: - Forrás: MTI Fotó: Reprodukció

Jesse Owens négy számban – 100 és 200 méteres síkfutás, 4x100 méteres váltó, valamint távolugrás – győzött Berlinben. (Amit 1984-ben Los Angelesben Carl Lewis megismételt.) Mindenki őt ünnepelte. Kivéve Adolf Hitlert, aki nem akart vele kezet fogni – írták meg számtalanszor pontatlanul. A valóságban a náci vezér az eredményhirdetéskor már nem tartózkodott a stadionban; hogy Owens miatt távozott-e sietősen, az persze valószínű – írja visszatekintő cikkében az Origo.

Teljes nevén James Cleveland Owens 1913. szeptember 12-én született Alabamában, egy gyapotszedő munkás tizedik gyermekeként. Nagy nehézségek árán sikerült családjának biztosítania továbbtanulását. Az ohiói egyetemen hallatlanul könnyed, harmonikus mozgásával elkápráztatta a szakembereket, az újságíróktól az ébenfa antilop nevet kapta. 1935. május 25-én a michigani Ann Arborban páratlan bravúrt vitt végbe: egy egyetemközi viadalon, 70 perc leforgása alatt négy világcsúcsot ért el. 100 yardon beállította, majd 220 yard gáton és síkon megjavította a rekordot, s a futószámok közben, csak úgy mellékesen, 813 cm-ig szállt a távolugrásban. Ezt az utóbbi világcsúcsát csak 25 év múlva tudták megdönteni.

1970-ben így emlékezett vissza nem mindennapi életére Jesse Owens:

„Apám, Henry Owens nagy területet bérelt, négy fia segített a munkában. Én nem dolgozhattam, olyan beteges voltam, hogy minden télen tüdőgyulladással ágynak estem. Két télen, amikor apámnak annyi fát sem sikerült szereznie, hogy rendesen fűthessünk, majdnem meghaltam, édesanyám azonban mégis mindig valahogy csak talpra állított. 1921-ben Clevelandbe költöztünk, egészségi állapotom lassacskán javulni kezdett, s már elemi iskolás koromban néha alkalmi munkát vállalhattam; igaz, csak néhány fityinget fizettek. Charles Riley tornatanár volt az első fehér ember, akit közelebbről megismerhettem. Amikor ötödikes koromban azt javasolta, hogy kezdjek atlétikai edzésre járni. Ez a szerény, szemüveges, kistermetű tanító minden reggel negyvenöt perccel becsengetés előtt az iskola mögött várt rám, és háromnegyed órát foglalkozott velem. Uzsonnát is hozott nekem. Riley atyai jósággal szeretett. Ő tétette meg velem az első lépéseket nemcsak a hírnév felé, hanem a fekete filozófia betegségéből való gyógyulásom irányában is. Riley személye bizonysága volt annak, hogy létezhet szeretet és megértés a különböző fajúak között. Eltelt néhány hónap, de a lábam csak olyan maradt, mint a szalmaszál. Abba akartam hagyni az egészet, mert tudtam, hogy nem kerülök be a csapatba.”

De Charles Riley nem türelmetlenkedett, és Jesse Owens egyre jobb eredményeket ért el. 1933-ban 100 yardon megdöntötte a világrekordot, 9,4 másodpercet repesztett. Hirtelen népszerű lett, s tandíjmentességet, új kocsit, hatszobás lakást ajánlottak fel neki, amire azért is szüksége volt, mert már tizenhét éves korában megnősült. A megpróbáltatások ezzel persze nem értek véget.

„A kollégiumban sem volt könnyű, rengeteget kellett tűrnöm, sok megaláztatás ért. A többi néger atlétával együtt nekem is abban a rozoga épületben kellett elfogyasztanom az ebédemet, ahol mi, négerek külön étkeztünk. Ha a stadionba menet enni akartunk, fehér bőrű sporttársainknak előbb mindig ki kellett kémlelniük a terepet, hogy vajon minket, négereket befogadnak-e a vendéglőbe. Ha a válasz tagadó volt, kihozták nekünk az ételt. Az atlétikában kerestem vigaszt, mintha a szívembe markoló düh és félelem elől futottam volna, mintha teljesítményemmel visszaütöttem volna, mintha örökké bizonyítanom kellett volna valamit.”

Jesse Owens a berlini olimpia legnagyobb klasszisa volt

Fotó: MTI Fotó: Reprodukció

Owens arról is beszélt, Berlinben mennyire fojtogató volt a légkör. Ám bátorítást éppen attól kapott, akitől a hazaiak a győzelmeket remélték. Amikor Owens távolugrásban majdnem kiesett, a német Luz Lonf így szólt hozzá: „Sokkal többre képes, be kell jutnia a döntőbe. Mi hozta ki a sodrából? Hitler gesztusa?” A következő néhány estén Owens sokat beszélgetett Longgal.

„A távolugrásban elszántan versenyeztünk, amikor én nyertem, Long – Hitler legnagyobb megdöbbenésére – magához ölelt, majd a dobogón magasba emelte iobb kezemet, s odakiáltotta a nevemet a hatalmas tömegnek. A hideg végigfutott a hátamon. A stadion tömege pedig visszhangozni kezdte a nevemet. Hála Luz Longnak ismét kievickéltem a gyűlölködésből. Ez volt életem legszebb barátsága fehér emberrel” – vallott Owens Longról.

A sors úgy rendelte, hogy soha többé nem találkozhattak. Luz Long meghalt a második világháborúban. Jesse Owens később visszatért Berlinbe, ő lett Long egyik fiának esküvői tanúja.

Hazatérve átmenetileg rámosolygott a szerencse Owensre, jól élt. de aztán tönkre ment a vállalkozása, s ismét szűkös évek következtek. Aztán a fekete közösséggel együtt az ő sorsa is jobbra fordult, Dwight Eisenhower elnök 1955-ben a sport nagykövetének nevezte ki, később megkapta a két legmagasabb amerikai polgári kitüntetést.

Owens rászokott a cigarettára, erős dohányos lett, ez okozta a halálát is, tüdőrákban hunyt el.

(Az Origón olvasható teljes írás az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült el.)