Horváth Ferenc közös virrasztásra invitálta a Honvéd-meccs bíróit

Horváth Ferenc közvetlenül a találkozó után nem nyilatkozott a televíziónak, de az indulat, még ha a tőle megszokott visszafogott, intellektuális formában, de azért dolgozott benne. Nem is kérdéses, a játékvezetők ténykedésére céloz a mondandójával, akik két vitatható büntetőt ítéltek a Honvéd kárára a Fehérvár ellen 3-2-re elvesztett mérkőzésen.

Magyar Nemzet
2021. 04. 18. 22:01
null
A játékvezetők nehéz éjszakát okoztak Horváth Ferencnek Forrás: Honvédfc.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fordulatos meccsen kapott ki a Honvéd 3-2-re a Fehérvártól, a találkozót több vitatható ítélet kísérte. Horváth Ferenc a sajtótájékoztatón nem ment el szó nélkül ezek mellett.

– Nem mondom azt, hogy győzelmet érdemeltünk volna, de a futballnak vannak szabályai, amik alapján játszunk, ma nem sikerült ezeket annyira betartani. Nemcsak két csapat van a pályán, hanem egy harmadik is, amelyiknek szintén nagyon jól kell működnie. Ezt ma profin elintézték. Abban bízom, hogy mindenkinek, aki részt vett ezen a mérkőzésen, ugyanolyan éjszakája lesz, mint ma nekem. Nem tudom ez hányadik meccs, amikor az utolsó pillanatban kapunk gólt. Büntetés jár érte már az edzésen és az edzőmeccsen is, de nem tudjuk ezt valahogy levetkőzni. De szerintem most nem nekem kellene magyarázkodnom a csapat előtt, hanem valaki másnak – értékelt Horváth Ferenc a sajtótájékoztatón, s aligha lehetnek kétségeink, hogy a játékvezetőkre célzott.

Amit a meccsről mondott, azzal maradéktalanul egyetérthetünk:

– De sikerült fordítanunk, a találkozónak ebben a részében nem is játszottunk rosszul. A második félidő kicsit más volt, nagyon mélyen védekeztünk, amit egy ilyen jó csapat kihasznál. Nem tudtuk megtartani a labdát, az elöl lévők pedig nem tudtak extrát hozzátenni. De még így is volt lehetőségünk kontrából, mellette a védekezésünk is stabil volt.

Íme, Horváth Ferenc értékelése videón:

Szabics Imre: Megérdemelten fordítottunk

Szabics Imre, a Vidi vezetőedzője természetesen nem foglalkozott a bírókkal, azt emelte ki, a csapata megérdemelten fordított.

– Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de úgy érzem, akkor is nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. A második félidő alapján viszont teljesen megérdemelten fordítottuk meg a mérkőzést, hiszen többet tettünk annak érdekében, hogy megszerezzük a három pontot – jelentette ki. Szakmailag ő így beszélt a találkozóról:

– Minőségi labdabirtoklásunk volt, sokkal jobban tudtuk járatni a labdát, sokkal jobbak voltak a pozícióink és jobban tetszett a támadójátékunk is. A második játékrészben az ellenfél kicsit passzívabb volt. Hogy ez tervezett volt-e részükről, vagy egyszerűen nem tudtak velünk mit kezdeni, ezt nem tudom megítélni, azonban az, hogy egy hétközi kupameccs után, ahol nagyon komoly energiákat mozgósítottunk, egy ilyen minőségű második félidőt tudtunk produkálni, komoly fegyvertény. Úgy éreztem, segíteni fogja a csapatot, ha Houri játékszervezésben, a két hatos egyikeként tudja támogatni az előre játékunkat, meg is lett az eredménye, jól szállt be, de ezt elmondhatom Funshóról és Zivzivadzéról is. Minden játékos teljesítményével elégedett voltam egyébként, a cserék azért történtek, mert a mérkőzés menete megkívánta a változtatásokat. Nagyon fontos, hogy azok a játékosok hozzá tudjanak tenni a játékunkhoz, akik a hatvanadik perc környékén állnak be, hiszen ilyenkor szoktak eldőlni a mérkőzések. Így lehetünk igazán egy csapat, ha a padról is minőségi labdarúgók szállnak be és meg akarják nyerni a mérkőzést. Ha a döntetlent bármikor is elfogadtam volna, akkor hamarabb lépem meg az utolsó cserét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.