Hosszú Katinka: Így nem tudom abbahagyni

Mindent megtett a felkészülés során, Hosszú Katinka nem érti, miért nem megy neki az úszás Tokióban. Ígéri, a 200 méteres hátúszásban rajthoz áll, és kimondta, ami talán a legfontosabb: így nem tudja abbahagyni a versenyzést.

2021. 07. 28. 5:47
HOSSZ Katinka
Hosszú Katinka nem érti, miért nem megy neki az úszás. Így nem lehet abbahagyni, ígéri Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azért nem halt meg senki – eme szavak kíséretében állt meg a magyar újságírók előtt a vegyes zónában azok után, hogy csak hetedikként végzett a 200 méteres vegyes úszás döntőjében. Majd lényegében elnézést kért azért, amiért kedden nem állt meg nyilatkozni.

– Most is azon gondolkoztam, amíg ideértem, mit is mondhatnék, tegnap végképp nem találtam a szavakat – jegyezte meg. Aztán a futamról beszélt.

– Kedden, az elődöntőben görcsösen úsztam, most próbáltam lazán, de így sem megy. Nem tudom, mi a baj. Az előfutamban 2:09.70-et úsztam, most meg 2:12-n kívül (egészen pontosan 2:12.38-at). Tényleg nem értem. Pedig mindent megtettem azért, hogy jól szerepeljek az olimpián. Öt kilóval könnyebb vagyok, mint az Európa-bajnokságon, de nem megy.

Azzal próbálta vigasztalni magát, hogy a japán Ohasi sem különösebben jó idővel (2:08.52 perc) nyert.

– A világcsúcsomat még üldözhetik egy darabig – bökte ki némi iróniával vegyítve.

Szóba került, miért lépett vissza a 200 méteres pillangóúszástól.

– Az utolsó pillanatban hoztam meg a döntést. Hétfőről keddre csak három órát aludtam. Abban bíztam, ha délután nem úszom és kialszom magam, akkor jobban megy. Sajnos ez sem segített.

Elébe menve a találgatásoknak, Hosszú Katinka kijelentette, elindul a 200 méteres hátúszásban, de vérmes remények nélkül.

Aztán arra terelődött a szó, az olimpia elhalasztása neki mit jelent. Nem ő mondta ki, csak a kérdésre – egy éve két aranyat nyert volna? – bólogatott beletörődötten. Ennél mélyebben azonban nem akarta elemezni a történteket.

– Értsék meg, tíz perce még azért küzdöttem, hogy érmet szerezzek, most meg arról kellene beszélnem, mit rontottam el a felkészülésben. Ez nem megy ilyen gyorsan. Most még itt vagyunk az olimpián.

Majd mintha csak magát biztatná, a végére is volt egy erős mondata:

– Így nem tudom abbahagyni.

Hosszú Katinka ritkán nyilatkozott pályafutása során ennyire őszintén, bensőségesen. Talán miután szakított a férjével, edzőjével, Shane Tusuppal, s megnyerte a glasgow-i Európa-bajnokságot.

Tokióban ismét lehullt róla az álarc, amit nyilván önvédelemből visel. Nem adhatja ki magát minden alkalommal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.