Húszszázalékos fizetéscsökkentés a Vidinél

A Mol Fehérvár FC a honlapján jelentette be, hogy a játékosok, valamint az edző stáb és a menedzsment tagjainak fizetését három hónapra húsz százalékkal csökkentik. A labdarúgó NB I-ben a Ferencváros mögött második helyezett csapatnál minden érintett megjegyzés nélkül elfogadta az intézkedést.

Magyar Nemzet
Forrás: Mol Fehérvár FC2020. 04. 16. 9:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus okozta járvány miatt felfüggesztett bajnokságok a sportklubok gazdasági helyzetére is hatással voltak. A kiesett bevételeket figyelembe véve a klub menedzsmentje, valamint az első csapat játékosai és a szakmai stáb tagjai egyetértettek abban, hogy a nemzetközi, topbajnokságokban is megfigyelhető trendeket követve három hónapra módosítják szerződéseiket, és 20 százalékkal kevesebb bérért folytatják a munkát, mert ők most így tudnak segíteni – olvasható a klub közleményében.

Amihez hozzátehetjük, a Vidinél jutányosan jártak el, Magyarországon korábban a DVTK-nál 30 százalékos csökkentést jelentettek be, Olaszországban egységesen 50, a Barcelonánál pedig 70 százalékos a megvonás.

„A korábban már publikált 18 millió forintos jótékonykodáshoz csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy adni mindig felemelő érzés, az a véleményem, hogyha valakinek lehetősége van rá, az segítsen ezekben az időkben, ezért nem is volt kérdés, hogy segítünk a városnak a kialakult helyzetben. A keddi, egyéni beszélgetéseken pedig a magyar és külföldi labdarúgók és szakemberek azonnal és mindenféle megjegyzés nélkül fogadták el a szerződésmódosítást. Ahogyan korábban is már annyiszor, most is példát mutattak mindannyian lojalitásból és klubhűségből” – nyilatkozta a klub honlapjának Kovács Zoltán sportigazgató.

Carillo is folytatná

A Vidi még nem kezdte meg a közös munkát. A játékosok egyénileg készülnek. Joan Carillo vezetőedző arról is beszélt a klub honlapjának, hogyan zajlik a munka.

„A játékosok otthonaikban készülnek. Minden vasárnap megkapják a következő hétre érvényes programot. Néha ötnapos, néha hatnapos most a munkahetük. A legfontosabb az, hogy az erőállapotot, erőnlétet fenntartsuk, amennyire ez lehetséges jelen helyzetben. Rendelkezésünkre áll többféle eszköz is, amivel monitorozni tudjuk a teljesítményüket, állapotukat, folyamatosan érkeznek a visszacsatolások az edzésmunkáról a polár órák és egy szoftver segítségével, ezeket tudjuk elemezni. Emellett igyekszünk visszajelzéseket gyűjteni a játékosok mentális állapotáról is. Erőnléti edzőink, fizioterapeutáink nagyon jó munkát végeznek, a labdarúgók felfogása is nagyon jó, igazán profin viselkednek ebben a számukra teljesen új helyzetben is.”

Carillo is amondó, jó lenne befejezni a bajnokságot: „Természetesen a játék mellett vagyok, mert a mérkőzéseknek, bajnokságoknak a pályán kell eldőlniük. Ha újraindulnak majd egyszer a kiírások, az szerintem társadalmilag is egy jó üzenet lenne, amely azt szimbolizálná, hogy túljutottunk a nehezén és lassan visszalépünk a normális kerékvágásba.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.