Egy orosz lesz az egyetlen magyar induló az olimpián

Nem sikerült újabb kvótát szerezniük szabadfogású birkózóinknak Szófiában az utolsó esélyt jelentő világkvalifikációs tornán, így a fogásnemben egyedül az Oroszországból, Dagesztánból honosított Muszukajev Iszmail képviseli színeinket a tokiói ötkarikás játékokon.

F. T.
2021. 05. 06. 21:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Muszukajev Iszmail még a 2019-es nur-szultani világbajnokságon szerezte meg a kvótát 65 kg-ban a bronzérmével, szabadfogású válogatottunkból a többiek nem jártak sikerrel. Miként március közepén a budapesti európai olimpiai kvalifikációs tornán sem, ahol döntőbe kellett jutni a kvótáért. Szófiában ugyanez a helyzet a világkvalifikációs tornán mindhárom szakágban, csak éppen a bolgár fővárosban valamennyi földrészről indulhatnak versenyzők. Szabadfogásban csütörtökön színeikben a 74 kg-ban az ugyancsak honosított Kuramagomedov Murad (Tatabányai SC), a 86 kg-ban Veréb István (Haladás VSE), a 125 kg-ban Ligeti Dániel (Haladás VSE) próbálkozott. A három súlycsoportban 29, 30 és 20 induló volt, ebben a mezőnyben kellett az első kettő között végezni a tokiói részvételért.

A dagesztáni származású Kuramagomedov a budapesti európai kvalifikációs viadalon a negyeddöntőben nyerő helyzetből az utolsó másodpercekben veszített, s most ugyanezt a „bravúrt” mutatta be nyolcaddöntőben az észt Andruse ellen. Első meccsén 5:45 percig uralta a hatperces meccset, 4-1-re vezetett, amikor ellenfele lábra támadása után a hátára esett, és 5-4-re kikapott. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb István a 16 közé jutásért 3-2-re verte a görög Szavulidiszt, majd 6-1-re legyőzte az Ázsia-bajnokságon ötödik tadzsik Kodirovot is. A negyeddöntőben azonban nagyon erős ellenfél várt rá, a vb-ezüstérmes japán Takatani, és az ázsiai versenyző 12-0-s technikai tussal nyerte meg a mérkőzést. A 125 kg-ban az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Ligeti Dániel a 16 között 4-0-ra verte a Puerto Ricó-i Merrillt, ezután pedig 10-0-s technikai tussal győzött az üzbég Nurmuhamedov ellen. Így az esti programban a döntőbe jutásért, vagyis kvótáért léphetett szőnyegre. Ám azzal az orosz Kozirjovval kellett összecsapnia, akitől alig két hete a varsói Európa-bajnokság elődöntőjében technikai tussal kikapott. Most is az oroszok Eb-ezüstérmese bizonyult jobbnak, de sokkal nagyobb küzdelemben. Kozirjov 3-0-ra elhúzott, innen Ligeti 3-2-re felzárkózott, de egyenlíteni már nem tudott. A versenyen Ligeti Dániel holnap a bronzmeccsen a harmadik helyet megszerezheti, de ez kvótát sajnos már nem ér. Szabadfogásban csak Muszukajevnek szurkolhatunk Tokióban, azzal, hogy davaj!

A kvalifikációs torna második napján a női mezőnyben az 53 kg-ban Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus), az 57 kg-ban Barka Emese (Csepp-L), a 76 kg-ban Németh Zsanett (UTE) próbál meg kijutni az olimpiára. Ebben a szakágban is egy kvótán van, a 2019-es vb-n Sastin Marianna (Vasas) a 62 kg-ban az ötödik helyével ért révbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.