Jürgen Klopp – szerénységből ismét jeles!

A díszsorfalat elfogadjuk mint szép gesztust. De semmi több. Futballmeccset akarunk játszani, nem ünnepelni.

Ch. Gáll András
2020. 07. 02. 8:41
null
Forrás: liverpoolfc.com
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jürgen Klopp nem véletlenül napjaink kiemelkedő futballedzője. Vagy menedzsere, ha már jelenleg a Premier League-ben dolgozik.

A Liverpool német szakvezetője a csütörtök esti (tv: Spíler 1, 21.15), Manchester City elleni szuperrangadó előtt, amelyen a már bajnok Liverpool fogadja a második helyezettet, roppant szerényen nyilatkozott:

„A díszsorfal szép hagyomány, amelynek története van a Premier League-ben is, de az az igazság, hogy nem tartom szükségesnek, az sem okozna nekem problémát, ha nem kapnánk meg a Citytől. Elfogadjuk mint szép gesztust. De semmi több. Futballmeccset akarunk játszani, nem ünnepelni, és azt a meccset meg akarjuk nyerni. Ráadásul olyasvalamit fogunk ünnepelni, amit már egy héttel korábban megnyertünk. De, ismétlem, köszönjük a szép gesztust. Nem olyan mérkőzésre számítok, amelyiken a két kevéssé aktív fél már alig várja a végső sípszót. A City ellen mindig kemény, jó meccseket játszunk, függetlenül attól, hogy döntő-e vagy sem.”

Barney Corkhill, a Sportsmole.co.uk szakértője vette a fáradságot, és kiszámolta, hogy a Liverpool 10 650 nap elteltével fut ki úgy a pályára csütörtök este az Etihad Stadionban, hogy a bajnoki cím tulajdonosa. 1991. május 6. volt ez idáig az utolsó nap, amikor a Liverpool címvédőként kezdett egy meccset. Mondjuk ki is kapott 2-1-re a Newcastle United otthonában a Graeme Souness irányította csapat, amely így állt fel: Grobbelaar – Ablett, Burrows, Nicol, Mølby – Staunton, Rosenthal, Houghton – Speedie, Rush, Barnes. És a meccs után le is csúszott a második helyre.

Ez a veszély most nem fenyegeti a Mersey-partiakat. A Liverpool két fordulóval korábban biztosította be a bajnoki címét, mint azelőtt bármely más csapat a történelemben. A Chelsea 2-1-es győzelme a City ellen tette lehetővé a korai ünneplést, az volt a manchesteriek nyolcadik veresége a szezonban, ilyen sokszor még nem kapott ki a City, amióta Pep Guardiola a menedzsere.

Fotó: Liverpoolfc.com

A két csapat őszi mérkőzését az Anfielden 3-1-re megnyerte a Liverpool. A Sportsmole.co.uk prognózisa csütörtök estére 3-2-es vendéggyőzelem. A Liverpool jelenleg, hét fordulóval a befejezés előtt 86 ponttal rendelkezik, a százpontos határ elérése reális lehetőség, a lehetséges 21 pontból 14-et kellene megszerezniük.

Ez abszolút elképzelhető.

A várható összeállítások:

Manchester City: Walker, Otamendi, Laporte, Mendy – De Bruyne, Foden – Gabriel Jesús, Sterling

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Gomez, Van Dijk, Robertson – Henderson, Fabinho, Wijnaldum – Szalah, Firmino, Mané

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.