Kapás megtanulhat pillangózni

A honi úszótársadalom jelentős részét sokkolta Wladár Sándor MÚSZ-elnöknek az a csütörtöki bejelentése, miszerint képtelenség augusztusban megrendezni az eredetileg 2020. májusára tervezett budapesti vizes Európa-bajnokságot, és a legvalószínűbb időpont 2021 májusa lehet. Mindez praktikusan azt jelenti, hogy további egy évig nem lesz semmilyen nemzetközi úszóesemény – leszámítva a decemberi dubai rövidpályás vb-t –, s ilyen körülmények között nem lesz egyszerű motiválni a sportolókat. Ám van, akit nem aggaszt az összességében egyéves csúszás.

Ch. Gáll András
2020. 04. 30. 20:34
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Csak ebben a pillanatban, öntől értesültem erről a fejleményről, hirtelen jött, még ízlelgetnem kell, de nem mondanám, hogy teljesen váratlanul ért – mondta lapunknak Virth Balázs, a 200 méteres pillangóúszás kvangdzsui világbajnoknője, edzője. – Selmeci Attilával, mesterével már beszélgettünk erről a lehetőségről, és készítettünk egy alternatív felkészülési tervet, amelynek az a lényege, hogy július-augusztus környékén mindenképpen kell rendeznünk egy felmérést, háziversenyt, nevezzük annak, aminek akarjuk. Mert olyan nincs, hogy most egy álló éven át azonos intenzitással, monoton tempóban végezzük az edzéseket, ebbe ugyanis bele lehet bolondulni. És a nyár végi felmérő után ugyanúgy adunk pár hét pihenőt a versenyzőknek, mintha versenyeztek volna egy világ- vagy Európa-bajnokságon.

Virth készséggel elfogadja, hogy nem könnyű versenyek nélkül motiválni egy élsportolót, de elmondása szerint ők különleges helyzetben vannak tanítványával, Kapás Boglárkával. Ők nem csapásként élik meg az Eb elhalasztását, ellenkezőleg, majdnem ajándékként.

– Úgy is fogalmazhatnék, hogy kaptunk ajándékba egy évet – fogalmazott. – Emlékezetes, hogy Bogi tavaly júliusban, amikor Kvangdzsuban hatalmas meglepetésre megnyerte a 200 méter pillangót a világbajnokságon, 2:06,78 perces egyéni csúccsal, már-már elégedetlenül nyilatkozott, szinte szégyenkezett, hogy ilyen gyenge idővel lett aranyérmes. E mögött az van, hogy még tényleg csak tanulja a pillangót, s bár 2010-ben Szingapúrban 200 méter pillangón is ifjúsági olimpiai bajnok volt, utána teljesen elhanyagolta ezt az úszásnemet, és csak a hosszú gyorssal foglalkozott. Igazából csak 2018-ban feküdt rá újból a pillangóra. Úgyhogy a tanulási folyamat kellős közepén tart, egyre jobban megy neki ez az úszásnem, és a márciusi országos bajnokságon – ami, sajnos, elmaradt a koronavírus-járvány miatt – ő is és én magam is jobb időre számítottam tőle, mint amivel tavaly világbajnok lett. Összegezve: nem bánom, hogy több időnk lesz tökéletesíteni Bogi pillangózó technikáját.

Virth világosan látja, hogy annál sokkal jobb időre lesz szüksége tanítványának a 2021-es tokiói olimpián, mint amivel győzött Kvangdzsuban.

– Már februárban, Thanyapurában, Phuket szigetén tudtuk, hogy Bogi sokkal jobb formában van, mint tavaly ilyenkor, és kétségtelen tény, a márciusi országos bajnokságon villantani akart. És augusztusban, az olimpián is, csakhogy mindkettő elmaradt, illetve csúszott. Igen, meg akarta mutatni a világnak. De most, hogy így alakultak az események, még jobban fel tud majd készülni. Azt mondtam a 27 éves Boginak: „hidd el, te nem egy évvel öregebb leszel, hanem egy évvel jobb!” És ezt érzem rajta most, az újrakezdésnél – hiszen még egy hete sem edzünk –, hogy napról napra jobb akar lenni, és szó sincs motivációhiányról. Az igaz, hogy egyelőre még nem látjuk, hogy mire is készülünk, de nem mindegy, hogy honnan kell indulnia, amikor majd számítani fog az időeredmény.

Virth nem tagadja, komoly szakmai kihívás belevágni ebbe az egyéves felkészülésbe.

– Szakaszolni kell, nem vitás, a tizenkét hónapot. Nyár végére kitűzök egy felmérőt, egy tesztversenyt, és most arra készülünk. aztán jön a kis pihenő, és aztán hajrá, megkezdjük az olimpiai felkészülést. Ugyanúgy szeptemberben, mintha mi sem történt volna... – töprengett a szakember.

Ha már tesztverseny került szóba, nem akármilyen látványosság lenne, ha összecsapna a szám négy magyar világklasszisa: Kapás Boglárka, és Akár még egy tehetős szponzort is lehetne találni ehhez az erőpróbához, csak hogy ne ingyen ússzanak...

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.