Törzsőrmesteri csillagot is hozott egy idei Eb-aranyérem

Alaposan megkurtította a 2020-as versenynaptárt a koronavírus-járvány, de azért így sem maradtunk nagy magyar sportsikerek nélkül. Öt olimpiai sportágban szereztünk Eb-aranyat, gyarapítottuk az olimpiai kvótáink számát, Babos Tímea két Grand Slam-tornát nyert párosban, férfi teniszben pedig 35 év után van újra két magyar az első százban.

2020. 12. 29. 6:39
karakas
Prága, 2020. november 19. Karakas Hedvig ünnepel, miután legyõzte portugál Telma Monteirót a nõk 57 kg-os súlycsoportjának döntõjében a prágai cselgáncs Európa-bajnokságon 2020. november 19-én. MTI/EPA/Martin Divisek Fotó: Martin Divisek Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Januárban még nem sejthettük, hogy mi vár ránk 2020-ban, és igazán remekül indult az esztendő. A rövidpályás gyorskorcsolyázók debreceni Európa-bajnokságán az összetett versenyt Liu Shaoang nyerte meg, aki győzött 1500 méteren is, 500-on és 1500 méteren pedig második lett Liu Shaolin Sándor mögött, s az idősebb Liu fivér a két aranya mellé összetettben ezüstöt nyert. Az utolsó döntőben, a férfi 5000 méteres váltóknál az itteni arany lett volna hab a tortán, s Liuék a borzongató phjongcshangi olimpiai döntőt megidézve megint hihetetlen előzésekkel hozták be az első helyre a kvartettet, tombolt a Főnix Csarnok közönsége – a döntő remek reklámja lehetett volna a sportágnak. Ám a mieinket erősen vitatható ítélettel kizárták, mert a kanadai főbíró szerint az utolsó váltásnál Liu Shaolin keresztbe korcsolyázott az akkor még nem lemaradt oroszok befutóembere előtt. Szigorúan a szabálykönyvet nézve ki lehetett zárni a váltónkat, csalást nem kiálthattunk, de ilyen esetből még jó néhány volt, s maradt büntetlen a futamban…

A debreceni Eb-n tarolt a két fivér, ahogy látható, Liu Shaoang egy ezüsttel jobb volt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– Akár jogos ez a döntés, akár nem, ezen már nem tudunk változtatni – jegyezte meg Liu Shaoang. – A csúcspillanat nekem természetesen az 1500 méter döntője volt, amikor azt megnyertem, szinte felrobbant az egész csarnok. Jó lett volna a váltóval is dobogóra állni, az mindig különleges érzés, sajnos ez nem sikerült, de az egyéni eredményeink szenzációsak.

Négy arany és három ezüst után erről nem kellett vitát nyitni.

Birkózásban is korán, februárban hozták tető alá a római Európa-bajnokságot, amelyen a 24 éves, U23-as Eb-győztes Lévai Zoltán első felnőtt kontinensbajnokságán ezüstérmes lett. A dobogó második fokára állhatott fel (87 kg) is, míg a kötöttfogás 63 kg-os súlycsoportjában – ami nem olimpiai kategória – Torba Erika bronzérmet szerzett. Miután az olimpiát elhalasztották, a birkózók sokáig úgy készültek, hogy decemberben Belgrádban legalább világbajnokságon szőnyegre léphetnek, ám a foghíjas mezőny miatt végül csak világkupát rendeztek a szerb fővárosban. A mieink innen sem jöttek haza üres kézzel: kötöttfogásban Korpási Bálint (72 kg – nem olimpiai súlycsoport) arany-, Lévai, Torba és (97 kg) ezüstérmes lett, s második helyen zárt szabadfogásban a honosított Muszukajev Iszmail (65 kg) is.

Péni István: Életem legnagyobb sikere

A sportlövők légfegyveres Európa-bajnokságát még a „békeidő” utolsó napjaiban, február végén, március elején rendezték meg Wroclawban, ahol a férfi puskások versenye az esztendő újabb nagy magyar sportsikerét hozta: a már olimpiai kvótás Péni István aranyérmes lett, Sidi Péter pedig hetedik, és ezzel is ő biztosította a helyét a tokiói ötkarikás játékokon.

– Életem eddigi legnagyobb sikerét értem el. Ez most az én napom volt, az alapversenyben és a döntőben is csak tízest lőttem. Alacsonyan tudtam tartani végig a pulzusomat, koncentrált, összeszedett, magabiztos versenyzést mutattam be, minden összeállt.

Eddig is az ötkarikás esélyesek között tartottak számon, de ezzel nem foglalkozom – nyilatkozta a 23 éves Péni, akinek ez az arany akkor már a második érme volt a lengyel városban, mert előző nap vegyes párosban Dénes Eszterrel a második helyen végzett.

Vívásban idén nem tudtak világversenyt rendezni, és az olimpiai kvalifikáció is félbeszakadt, de addig két csapatunk is kiharcolta a kvótát, ami egyszersmind azt jelenti, hogy a szakágban egyéniben is lesz három indulónk Tokióban. A tavalyi budapesti vb-n ezüstérmes férfi kardcsapatunk (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron) a luxemburgi világkupán a negyedik, női tőrcsapatunk (Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra) a kazanyi vb-n a hatodik helyével jutott ki az olimpiára.

Megszerezte a kvótát női asztalitenisz-csapatunk is, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Fazekas Mária összeállításban (utóbbi a világranglistán legelőrébb rangsorolt versenyzőnk, a várandós Póta Georgina helyére ugrott be) ugyancsak az év elején a portugáliai kvalifikációs tornán a sorsdöntő mérkőzésen a két honosított kínai pingpongossal felálló házigazdát győzte le. Megjegyzendő, hogy az olimpiákra korábban még soha nem jutott ki magyar asztaliteniszcsapat.

A tokiói játékokra az első magyar kvótát még 2018 augusztusában a vitorlázó szerezte meg a finndingi osztályban, aki tavaly világbajnok lett, idén szeptemberben pedig Lengyelországban, Gdyniában az Eb-t is megnyerte 27 nemzet hetven vitorlázója között. A futamokon szinte folyamatosan a legjobb tíz között végzett, ennek is köszönhette, hogy a legutolsó megméretés már tét nélküli volt számára.

– Nem lehet szavakba önteni azt a boldogságot, amit érzek. Elképesztően nehéz verseny volt, nagyon koncentráltan kellett vitorlázni az összes futamban – jegyezte meg a 34 éves Berecz.

A döntőben a legenda sem volt akadály

Cselgáncsban májusban már nem rendezhették meg a prágai Európa-bajnokságot, előbb júniusra, majd november elejére halasztották, végül november második felében lebonyolíthatták. S milyen jó, hogy így alakult, mert a női 57 kg-osok mezőnyében Karakas Hedviget koronázták meg, aki a döntőben a súlycsoport egyik legnagyobb alakját, az ötszörös Eb-aranyérmes portugál Telma Monteirót verte. A Honvéd versenyzője a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia szervezetébe tartozó Sportszázad tagja, a kontinensbajnokság előtt még őrmester volt, ám az aranyérme egy csillagot is hozott neki, törzsőrmesterré léptették elő. Karakas lapunknak elárulta, hogy az olimpia elhalasztása sem törte meg.

ünnepel, miután legyőzte a portugál Telma Monteirót a nők 57 kg-os súlycsoportjának döntőjében a prágai cselgáncs Európa-bajnokságon
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

– Éveken keresztül jártam a világot, versenyekre, edzőtáborokba utaztam, sokszor hosszú időre Japánba, repülőterek és szállodák között mozogtam folyamatosan. Most jó volt kicsit lenyugodni, itthon jutott idő mindenre, és végre egy olyan alapozással egybekötött, problémamentes felkészülést tudtam végigcsinálni, ami megadta az alapot ahhoz, hogy most Európa-bajnoknak mondhatom magam.

pedig a magyar női tornasportban az első kétszeres Európa-bajnoknak mondhatja magát, miután decemberben a törökországi, mersini Eb-n ugrásban és felemás korláton is győzött, utóbbi szeren Székely Zója előtt. S ugyan ezen a kontinensbajnokságon tartalékos volt a mezőny – a legjobbak közül az oroszok, a franciák, az olaszok és a hollandok sem indultak –, a húszéves Kovács a jövő évi Eb-n jó eséllyel a most hiányzó klasszisokkal is felveheti a versenyt.

– Tudom, hogy a helyén kell kezelni ezt a csonka Eb-t, de akkor is nagyon boldog vagyok! Ez a két arany hatalmas lendületet ad nekem a további munkához a tavaszi Eb-re és az olimpiára is. Az pedig, hogy sporttörténelmet írtam, még felfoghatatlan számomra – fogalmazott a dunaújvárosi tornásznő. Mersinben férfi és női csapatunk egyaránt bronzérmes lett.

Igazán remek év lett 2020 teniszben

Az olimpiai sportágak többségében, így úszásban, kajak-kenuban és atlétikában sem tudtak idén világ- vagy Európa-bajnokságot rendezni, csak nemzetközi versenyeket. Azt azért ne hallgassuk el, hogy augusztusban éppen a székesfehérvári Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon női 100 méter gáton a második helyezett 12,71 másodperces magyar csúcsával Siska Xénia 1984-es, 12,76-os rekordját döntötte meg. S az eredményével nemcsak a Bregyó-közben zárt a második helyen a holland Nadine Visser (12,68) mögött, hanem a 2020-as világranglistán is. Férfi kalapácsvetésben Halász Bence (79,88 méter) pedig a harmadik lett a rangsorban. S ami még az éves krónikába kívánkozik: a Nemzetközi Úszóliga rövidpályás sorozatában Szabó Szebasztián 50 méter pillangón 11 századra megközelítette a világcsúcsot, az örökranglistán a harmadik helyre jött fel a 21,86 másodperces idejével.

egy 27. hellyel is kihagyhatatlan összeállításunkból, mert ezt a Giro d’Italia összetettjében érte el, és tizenhárom év után került be újra magyar kerékpáros a nagy, háromhetes körversenyek valamelyikének mezőnyébe. Ráadásul Valter az egyik legkeményebb hegyi szakaszon kilencedikként tekert be a célba.

és a francia Kristina Mladenovic a bajnoki trófeával, miután 6:4, 7:5 arányban legyőzték a chilei Alexa Guarachit és az amerikai Desirae Krawczykot a francia nyílt teniszbajnokság női párosának döntőjében
Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Még márciusban Debrecenben a tenisz Davis-kupában a Magyarország–Belgium találkozón a madridi szuperdöntőbe, a világ legjobb 18 csapata közé jutás volt a tét, s és Balázs Attila alkotta csapatunk 1-2-ről fordítva 3-2-re nyert. A spanyol fővárosban azonban az ősszel már nem tudták megrendezni a Davis-kupa végjátékát. Év közben azért nem teljesen állt le az élet a sportágban, az esztendőt Fucsovics az 55., Balázs a 92. helyen zárja; ami azt jelenti, hogy 35 év után van újra két magyar az első százban – Taróczy Balázs és Kuhárszky Zoltán „párosa” után. Fucsovics az Australian Openen és a Roland Garroson is 16 közé jutott, egy hétig az ötvenedik is volt a világranglistán. A nőknél Babos Tímea egyesben visszacsúszott a 115. helyre, párosban viszont a negyedik; idén Kristina Mladenoviccsal megnyerte az Australian Opent és a Roland Garrost, s a női tenisztornákat szervező WTA – akárcsak tavaly – az év végén az idén is a magyar–francia duónak ítélte oda az Év párosa díjat. Tökéletes slusszpoén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.