Két bronzérem az Eb-n

Magyar Nemzet
2019. 08. 08. 11:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bronzérmet nyert a Málits István, Bereczki Richárd férfi és a Barta Luca, Réti Kamilla összeállítású magyar női váltó is az angliai Európa-bajnokságon, Bathban. A magyar férfi kettős jól kezdett, vívásban minimális különbséggel második lett, majd úszásban a nyolcadik eredményt érte el, így két szám után harmadik volt. A lovaglás során viszont visszacsúsztak a magyarok, ebben a számban hetedikek lettek, így a kombinált versenynek is – amelyben mindegyik váltótag 2×800 métert futott és két sorozatot lőtt – hetedikként vághattak neki. Ebben előbb Bereczki a negyedik helyre jött fel, majd Málits az utolsó körben, még a hajrá előtt elfutott orosz ellenfelétől. A kombinált számban a második legjobb eredményt érték el. Az Európa-bajnok Nagy-Britannia, az ezüstérmes Ukrajna lett.

A női váltó úszásban ötödik lett, a vívást pedig másodikként zárta, amivel két szám után harmadik volt. A lovaspályán negyedikként végeztek a magyarok, ezzel megőrizték pozíciójukat, csakúgy, mint a kombinált számban a harmadik legjobb időt elérve. Oroszország végzett az első, Olaszország pedig a második helyen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.