Kína lemondta, visszakéredzkedett, majd most újra lemondta

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség arról értesítette a magyar szövetséget, hogy Kína nem vállalja a márciusi győri olimpiai selejtezőn való részvételt, helyette az ázsiai olimpiai selejtező harmadik helyezettje, Kazahsztán szerepel – Oroszország és Szerbia mellett – a magyar válogatott csoportjában.

Magyar Nemzet
2021. 02. 24. 15:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kína a bolondját járatta az IHF-fel, és velünk, magyarokkal is. Először tavaly februárban jelezték, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tudnak Európába utazni, így visszalépnek a győri olimpiai selejtezőtől. A nemzetközi szövetség Kazahsztánt léptette a helyére, majd miután kiderült, hogy 2020 helyett 2021 nyarán rendezik meg az olimpiát, egy évvel későbbre, tehát idén márciusra halasztotta el a selejtezőtornát. Ezen felbuzdulva Kína azt kérte, hadd indulhasson mégis az eseményen, az IHF pedig visszatette a csoportunkba.

Majd most jött az újabb fordulat: egy hónappal a rajt előtt Kína arról értesítette az arra illetékeseket, hogy mégsem jön, és így ismét Kazahsztán kap lehetőséget. A káoszra jellemző, hogy Kazahsztán korábban ugyanígy beugróként kapott helyett a montenegrói csoportba, most onnan kerül újra be a győribe, de arról nincs hír, hogy Podgoricában melyik válogatott lesz az ázsiai résztvevő.

A magyar válogatott mindenesetre a múlt heti háromnapos edzőtáborában még Kína ellen készült – feleslegesen. Jelen állás szerint március 19-én Kazahsztán, 20-án Szerbia, 21-én pedig Oroszország ellen játszik a tokiói repülőjegyért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.