Kitiltották az öltözőből a ritmikus gimnasztikázókat

Magyar Nemzet
2020. 04. 20. 18:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világjárvány miatt kialakult helyzet következtében teljesen át kellett ütemezni a hazai ritmikus gimnasztikázók felkészülését, jelenleg csak az olimpiai kvótára eséllyel pályázó Pigniczki Fanni és a válogatott tagjai edzenek az MTK Budapest termében – tájékoztatott Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke. Mint mondta, mentálisan már a 2020-2021-es versenyszezonra készülnek, igyekeznek a kialakult helyzet pozitív oldalát nézni, és a rendelkezésre álló időben a felmerülő hibákat javítani.

Pigniczki Fanni esete különleges, hiszen már majdnem kezdetét vette az olimpiai kvalifikáció második-harmadik állomása, amikor a koronavírus miatt törölték a versenyeket. A tornásznő számára jelentősen módosult a felkészülési terv: hetente három napon teremben, két napon otthon edz, és így két pihenőnapja is van.

A tornatermi edzések minden biztonsági előírást betartva zajlanak kis létszámú csoportokkal, a termet az edzések előtt és után is takarítják, az öltözőket pedig nem lehet használni.

– Senkinek sem könnyű ez az időszak, így nekünk sem. Pigniczki Fanni azonban mentálisan nagyon erős, jól viseli a kialakult helyzetet, annak ellenére, hogy eddig heti hat alkalommal napi nyolc órányi edzése volt, most pedig heti három alkalommal tud maximum három órát edzeni teremben, otthon pedig az alapozás, a futás és a szökdelések azok, amiket el tud végezni – nyilatkozta Deutsch-Lazsányi Erika a Magyar Torna Szövetség hírlevelében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.