Koeman szerint nem a Messi-ügy zilálta szét a Barcelonát

A Barcelona kedd esti súlyos, 4-1-es hazai veresége után, amelyet a francia Paris Saint-Germain mért rá a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a sajtó azt is pedzegette, hogy a PSG megzavarta a katalánokat a Lionel Messi elcsábításáról szóló hírekkel. Ronald Koemen vezetőedző ezt cáfolta, és elmondta, bízik benne, hogy a visszavágón mégis sikerül kiharcolni a továbbjutást.

Magyar Nemzet
2021. 02. 18. 13:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ronald Koeman kínban volt, de el kell ismerni, nehéz is lehet napirendre térni egy méretes vereség fölött. A Barcelona fél éven belül két hatalmas pofont kapott a Bajnokok Ligájában: előbb a Bayern München alázta meg az augusztus 14-i negyeddöntőben 8-2-re – akkor még nem a holland ült a kispadon –, most pedig a nyolc közé jutásért hazai pályán ütötte ki 4-1-re a Paris Saint-Germain. A mérkőzésnek adott némi mellékízt, hogy az utóbbi hetekben a francia sajtó folyamatosan a katalánok legnagyobb sztárjának, Lionel Messinek az esetleges távozásáról írt a lehetséges kérők között az első helyen a Paris Saint-Germaint emlegetve.

A France Football odáig ment, hogy a címlapján a hatszoros aranylabdás argentint már a PSG mezébe öltöztetve jelentette meg egy trükkel. Felidézte, hogy a klub vezetői és több játékosa is mennyire szeretné Messit a csapatban tudni, és azt sem lehetett kihagyni, hogy a Barcelona illetékesei mennyire barátságtalan lépésnek tekintik ezeket a nyilatkozatokat.

 


Ronald Koeman szerint a csapatát nem a PSG Lionel Messiről szóló nyilatkozatai zavarták meg
Fotó: MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia

 

Most, a keddi mérkőzés után Ronald Koeman vezetőedző meg is kapta a kérdést, hogy milyen hatással lehetett a párizsiak akciója a csapatra és Messire.

– Nem tudom, volt-e a PSG-nek olyan szándéka, hogy zavart keltsen a csapatunkban, én nem hiszem, de ha mégis, akkor nem ért célt, ez nem magyarázata a súlyos vereségnek – válaszolta a holland szakember. – Messi pedig hozzánk tartozik, nem befolyásolják az ilyen cikkek, és remélem, a nyár után is velünk marad.

Faggatták erről Jordi Albát is, a katalánok válogatott védőjét, aki megerősítette a vezetőedző szavait:

– Ha tudnám, hogy miként dönt a jövőjéről, akkor sem árulnám el, ez nem az én dolgom. Nagyon remélem, hogy megnyerjük a bajnokságot, ami arra ösztönözné őt, hogy a klubnál maradjon. Egyáltalán nem figyelünk arra, amit más klubok vagy játékosok mondanak rólunk vagy róla, rengeteg vélemény és jóslás kering a hírekben, de a végső szót majd ő mondja ki az idény végén, és biztosan megfontolt döntést hoz, amit illik mindenkinek tiszteletben tartania.

Kedd este a PSG elleni mérkőzés után Ronald Koeman azt mondta, nem akar hazudni, kicsi az esély a továbbjutás kiharcolására a március 10-i visszavágón, ám másnap már kissé derűlátóbban nyilatkozott:

– A PSG roppant erős csapat, nem lesz könnyű dolgunk, de ezt a meccset leszámítva jó formában futballoztunk az utóbbi hetekben, ezért a múlt eredményei alapján is bízom a csapatban, hogy képes lesz kiharcolni legalább a hosszabbítást.

Arról nem érkezett hír, hogy a franciák a kedd este tapasztaltak alapján még mindig fontolgatják-e a 33 éves szerződtetését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.