Kozák Danuta meglépte, amit csak kevesek: Újpestről a Fradiba igazolt

Gyors egymás utánban előbb az Újpest azt közölte, hogy Kozák Danuta nem hosszabbította meg az év végén lejárt szerződését, majd a Ferencváros azt, hogy náluk folytatja az ötszörös olimpiai bajnok kajakos.

Magyar Nemzet
2021. 01. 07. 15:00
null
Még szokni kell. Kozák Danuta zöld-fehérben Fotó: Micheller Szilvia Forrás: Fradi.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Jó érzés, hogy ugyanazzal a barátsággal búcsúzom a klubtól, ahogy nyolc évvel ezelőtt Újpestre igazoltam. Pályafutásomnak egy nagyon fontos időszakát zárom most le. A hosszú pályafutásom alatt szükségem van új impulzusokra, ez mozgatott – e szavakkal köszönt el az UTE-tól.

Majd ezt továbbfűzve fogalmazta meg első gondolatait immár a Fradi.hu-nak nyilatkozva:

– Nyolc évet eltöltöttem az Újpestnél, de azt éreztem, hogy szükségem van valamilyen változásra. A hosszú pályafutás során kellenek az új impulzusok, és ez volt a döntő érv.

Majd ezzel le is zárta a kérdést, a következő mondatával már a szakmai feladatokról beszélt:

– Néhány hónap múlva elindulunk a meleg vízi edzőtáborba, utána, amikor hazaértünk, akkor Szolnokon folytatódik a felkészülés. A cél az olimpia, reméljük, idén megrendezik. Izgalmas év elé nézünk.

A teljes nyilatkozat itt tekinthető meg:

Kozák Danuta, ahogy utalt rá, 2013-ban igazolt az UTE-hoz – a Honvédtól. Az akkori döntés előzménye volt, hogy úgy döntött, megválik Csipes Ferenctől és a csoportjától, s a jövőben férjével, Somogyi Bélával közösen készül. Akkor bírálták ezért eleget, de az időt öt igazolta, hiszen a riói olimpián a londoni kettő mellé további három aranyérmet szerzett.

Nem haragban távozott Újpestről, a lila-fehérektől, Doma Gergő, az UTE kajak-kenu szakosztályvezetője így köszönt el tőle:

– Danuta sportolói nagyságát mutatja, hogy tavaly egy komolyabb tavaszi sérülés után is esélyesként készült a tokiói olimpiára, amikor márciusban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy egy évvel elhalasztja a versenyt. Nagyon sajnálom, hogy Danuta 2021-ben már nem a mi színeinkben lesz ott Tokióban, de így is rengeteget köszönhetünk neki. Valószínűleg pályafutásának legeredményesebb időszakát töltötte lila-fehérben, nálunk lett valódi ikon, és profizmusával, küzdőszellemével új mércét állított fel a szakosztálynál, ezzel irányt mutatva az utánpótlásunknak. További sok sikert kívánok neki!

Őze István, az UTE klubigazgatója pedig búcsúképpen stílszerűen zölddel gazdagon tarkított, lila-fehér színekben pompázó virágcsokorral ajándékozta meg.

Doma Gergely, az UTE szakosztályvezetője búcsúzik Kozák Danutától
Fotó: Ute.hu

– Danuta jelezte, hogy úgy érzi, változásra van szüksége. Meghallgattuk egymást, és végül egy többfordulós beszélgetés után sikerült közös nevezőre jutnunk, így megszületett a megállapodás – így pedig már Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke fogadta. Hozzátette, a világklasszis kajakos nagy segítségére lehet a klubnak abban, hogy felhívja a kisgyermeküknek sportágat kereső szülők figyelmét a Ferencváros kajak-kenu szakosztályára, ezáltal a toborzásban is fontos szerepet játszhat.

Kozák Danuta 2007-ben robbant be a nemzetközi élmezőnybe, amikor K-2 1000 méteren Szabó Gabriellával Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. A következő évben, 2008-ban kijutott a pekingi olimpiára, ahol a négyes tagjaként (Kovács Katalinnal, Janics Natasával és Szabó Gabriellával közösen) ezüstérmes lett. Egyesben, ötszáz méteren először a 2010-es Eb-n nyert, a 2011-es világbajnokságon pedig második lett. A londoni olimpián már ő győzött e számban, és a négyessel (rajta kívül Szabó Gabriella, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina) is aranyérmes lett. K-1 500-on a 2013-as és a 2014-es vb-n is első lett, 2015-ben idehaza Kárász Anna legyőzte, de egy év múlva visszavágott, majd megnyerte az olimpiát is. Sőt, Rióban triplázott, kettesben Szabó Gabriellával, a négyesben pedig Szabó Gabriellával, Fazekas Krisztinával és Csipes Tamarával is nyert.

A riói olimpia után megszületett a kislánya, ezért a 2017-es idényt kihagyta. 2018-ban ismét triplázással tért vissza a vb-n. A 2019-es szegedi világbajnokság nem sikerült neki, egyesben harmadik lett, kettesben pedig (Kárász Annával) az előfutam után a hajó elégtelen súlya miatt kizárták.

Feltett célja, hogy kijusson Tokióba. A hazai válogatókon sem lesz könnyű dolga, a nemzetközi mezőnyben pedig az új-zélandi Lisa Carrington a legnagyobb ellenfele.

Kozák Danuta

Született: 1987. január 11., Budapest

Egyesületei: KSI (1996–2008), Bp. Honvéd (2009–2012), UTE (2013–2020), FTC (2021–)

Edzői: Jancsó József, Agócs Mihály, Simon Miklós, Mórocz István, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Sári Nándor, Csipes Ferenc, Somogyi Béla

Eredményei:

5x olimpiai bajnok (K-1 500 m, 2012, 2016; K-2 500 m, 2016; K-4 500 m 2012, 2016)

olimpiai ezüstérmes (K-4 500 m, 2008)

14x világbajnok (K-1 500 m, 2013, 2014, 2018; K-2 500 m, 2009, 2010, 2015, 2018; K-4 500 m, 2009, 2011, 2013, 2014, 2018; K-2 200m, 2011, K-1 4x 200 m váltó, 2013)

2x vb-2. (K-1 500 m, 2011; K-4 500 m, 2015)

2x vb-3. (K-2 1000 m, 2007; K-1 500m, 2019)

17x Európa-bajnok (K-2 1000 m, 2007; K-4 200 m, 2008; K-1 500 m, 2010, 2011, 2014, 2016, 2018; K-2 500 m, 2008, 2009, 2016; K-4 500 m, 2013, 2014, 2016, 2018, 2019; K-2 200 m, 2011; K–1 200 m, 2014)

10x Eb-2. (K-4 500 m, 2008, 2010, 2011; K-1 4x200 m váltó, 2009; K-1 500 m, 2012, 2013, 2019; K-1 200 m, 2018, 2019; K–2 500 m, 2019)

Eb-3. (K-4 500 m, 2012)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.