Leáll az NHL is

Magyar Nemzet Online
2020. 03. 12. 20:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kosárlabda-bajnokság (NBA) után az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) is felfüggesztette mostani szezonját a koronavírus-járvány miatt.

A bajnokság első embere, Gary Bettman csütörtök kora délután tárgyalt a vezető testület tagjaival, és úgy határoztak, hogy időlegesen nem rendeznek mérkőzéseket.

„Azután, hogy tegnap egy NBA-játékos koronavírus-tesztje pozitív lett, és tudva, hogy a két liga csapatai több csarnokon, öltözőn osztoznak, valószínűsíthető, hogy hamarosan az NHL közösségéből is lesz fertőzött. Ezért nem lenne bölcs dolog, ha további mérkőzéseket rendeznénk” – mondta Bettman.

„A célunk, hogy a lehető leghamarabb, amikor erre megfelelő lesz az idő, folytassuk a bajnokságot” – szögezte le.

A Stanley Kupáért 1893 óta mérkőznek meg a csapatok, és azóta mindössze két olyan év volt, amikor nem osztották ki a bajnoknak járó trófeát: 1919-ben a spanyolnátha-járvány miatt állt le a bajnokság, 2005-ben pedig a teljes a szezon elmaradt a játékosok és a liga közötti kollektív szerződés hiánya miatt.

Az már korábban eldőlt, hogy a német, a lengyel, a norvég, a magyar csapatokat is felvonultató osztrák és szlovák bajnokság mellett a magyar központú Erste Liga küzdelmei is befejeződtek idén és a nemzetközi szövetség már több korosztályos és női vb törléséről is döntést hozott.

Az április-májusi ljubljanai divízió I/A. vb – amelyen a magyar felnőtt férfi válogatott is szerepelne – valamint a májusi svájci elit vb sorsa egyelőre még bizonytalan.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.