Hamilton fölött vitáznak a korszakos világbajnokok

Lewis Hamilton eredményei mellett nem lehet szó nélkül elsiklani, de vajon sikerei igazolják, hogy ő lenne a Formula–1 valaha volt legjobbja? Erről megoszlanak a vélemények, Sebastian Vettel és Jackie Stewart szerint sem lehet ezt egyértelműen kijelenteni.

Magyar Nemzet
2020. 11. 17. 8:11
Lewis Hamilton
A brit pilótát győzelme után elöntötték az érzelmek Fotó: EPA/TOLGA BOZOGLU
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

a Török Nagydíj előtt – amikor még „csak” hatszoros világbajnok volt – azt nyilatkozta, hogy a címek igazán csak a külső szemlélők számára jelentenek sokat, ha valaki részese a sportágnak, akkor az másképpen éli meg az elért sikereket. Hozzátette: természetesen büszke lenne, ha sikerülne elérnie szintjére, de fontosabb számára az üzenet, amit közvetíteni tud a jövő generációi felé, miszerint nincs lehetetlen, és merjen minden fiatal nagyot álmodni, ahogyan azt ő is tette gyermekként. De hogy valójában mennyit is jelentett a brit pilótának Schumacher rekordjának beállítása, az akkor derült ki, amikor Isztambulban leintették a versenyt, és eltörött nála a mécses, majd a teljes levezetőkört sírva tette meg. Ez ritka alkalom, hiszen eddig Hamilton kínosan ügyelt arra, hogy a szurkolók előtt ne érzékenyüljön el.

– Végiggondoltam az egész karrieremet, eszembe jutott, amikor megnyertük az első brit bajnoki címünket, és a hazaúton édesapámmal a We are the championst énekeltük, miközben arról álmodtunk, hogy a Formula–1-be kerülhetek. Most, ahogy átmentem a célvonalon, elöntöttek az érzelmek és elsírtam magam. Nem akartam levenni a sisakot, hogy az emberek ne lássák a könnyeimet, hiszen korábban láttam más pilótákat sírni, és akkor elhatároztam, hogy velem ilyen nem fog megtörténni. Ez viszont most sok volt – foglalta össze a hétszeres világbajnok.

A brit pilótát győzelme után elöntötték az érzelmek
Fotó: EPA/TOLGA BOZOGLU

Sebastian Vettel volt az, aki megtörte a meghitt pillanatokat, és odament gratulálni a még az autójában pityergő Hamiltonnak.

– Elmondtam neki, hogy ez nagyon különleges helyzet a számunkra, mert tanúi lehettünk annak, hogy történelmet írt. Egyértelmű, hogy ő korszakunk legjobbja – záporoztak a dicséretek a négyszeres bajnok szájából. Ezt a német tényleg így is gondolta, további szavaival nyomatékosította:

– Hogyan tudnánk Fangiót vagy Stirling Mosst a mi generációnkhoz hasonlítani? Lehet, hogy haszontalanok lennénk, mert reszketnénk az ő autóikban, ahogy talán ők is a mieinkben, mert azok túl gyorsak nekik. Ki tudja? Ez mindegy is, szerintem minden korszaknak megvannak a maga legjobbjai, a mienké Lewis.

Vettel a szavait Jackie Stewartnak címezhette, hiszen a háromszoros bajnok októberben, Hamilton korábbi rekorddöntésénél azt nyilatkozta, honfitársa dolga túl könnyű ahhoz, hogy a sportág valaha volt legjobbjának tartsák, hiszen a Mercedes helyzeti előnye levon Hamilton eredményeinek értékéből. Stewartnál a hétszeres világbajnok még a dobogóra sem fér fel.

– Nálam Juan Manuel Fangio a valaha élt legnagyobb versenyző, Jim Clark a második, még Ayrton Sennát is megelőzve. Nem szeretném kisebbíteni Lewis képességeit, de úgy vélem, az autója és a motorja ma annyira kiemelkedik, hogy az szinte már nem igazságos a mezőny többi tagjával szemben.

A 81 éves Stewart arról is beszélt, örül, hogy ő másik korszakban versenyezhetett.

– Nekünk ott volt Jim Clark, Graham Hill, Jochen Rindt, a csapattársam, Francois Cevert, és még páran, akik abszolút élversenyzők voltak. Chris Amon, Jack Brabham – ők mind csúcsversenyzők voltak. Ma ez nincs meg. Nehéz felismerni, hogy kik állnak a szakmájuk abszolút csúcsán. Az én időszakomban az volt a jó, hogy a Ferrarit leszámítva mindenkinek Ford Cosworth-motorja volt, és ez kiegyenlítette a mezőnyt, ami ma nincs meg.

Ezzel a kijelentéssel nehéz lenne vitába szállni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.