Ma már beszáll a Fradi is

A Fradi sajnos kiesett a BL-ből, így biztosan javítani akar ellenünk, de mi is győzni akarunk – mondta Szakály Attila, a Kaposvár középpályása.

Magyar Nemzet
2019. 08. 17. 8:32
null
Az első osztályban másként pattan a labda Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lassan visszaáll a megszokott rend: valamennyi mérkőzés szombaton lesz az NB I-ben, és csatlakozik a mezőnyhöz a Ferencváros, amely nemzetközi feladatai miatt az első két fordulóban elhalasztotta a mérkőzését. A zöld-fehérek egy másik zöld-fehér együttest fogadnak: az újonc Kaposvár látogat el a Groupama Arénába. A Rákóczi rajtja nem sikerült jól, hiszen két vereséggel kezdte az idényt.

– A Fradi sajnos kiesett a BL-ből, így biztosan javítani akar ellenünk, de mi is győzni akarunk – mondta Szakály Attila, a Kaposvár középpályása. – Szeretnénk megszerezni az első bajnoki pontjainkat. Előbb a Mol Fehérvár ellen kellett pályára lépnünk idegenben, jól játszottunk, de elkövettünk néhány végzetes hibát, most a Fradihoz is úgy megyünk, hogy minél jobb eredményt szeretnénk elérni.

Ami a javítás szándékát illeti, Szakály Attila nem téved, a Ferencváros valóban győzelemmel szeretné kárpótolni a szurkolókat. Máté Csaba pályaedző ehhez hozzátette: védekező Rákóczira, ezért nehéz meccsre számít.

Két fordulót követően három százszázalékos csapat akad a mezőnyben, a Mol Fehérvár a Diósgyőrt, a Mezőkövesd a Puskás Akadémiát fogadja, míg az egy meccsel kevesebbet játszott Debrecen a másik újoncot, a Kaposvárhoz hasonlóan pont nélkül álló Zalaegerszeget látja vendégül. Érdekesnek ígérkezik a Bp. Honvéd–Kisvárda összecsapás is, mivel az elmúlt két szezonban gólkirály Davide Lanzafame a héten visszatért a kispestiekhez, akik így abban reménykednek, hogy vele megszerzik első pontjaikat a rossz rajt után.

Az első osztályban másként pattan a labda
Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi

NB I, 3. forduló: Debrecen–Zalaegerszeg 17.00 (tv: M4 Sport), Ferencváros–Kaposvár 19.30, Mezőkövesd–Puskás Akadémia 19.30, Mol Fehérvár–Diósgyőr 19.30 (tv: M4 Sport), Újpest–Paks, Illovszky Rudolf Stadion, 19.30, Bp. Honvéd–Kisvárda, Hidegkuti Nándor Stadion, 19.30.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.