Magyar szakember teremtette meg a curlinget Katarban

Magyar szakember nevéhez fűződik Katarban a curling sportág megteremtése: Belleli Lajos a semmiből jutott el világbajnoki részvételig az arab ország versenyzőivel.

Forrás: MTI2019. 10. 03. 21:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dohai atlétikai világbajnokságról szóló hírekben rendre felbukkan a hőség és a magas páratartalom, így némileg meglepő, hogy a téli sportágak is otthonra találtak a sivatag szélén fekvő országban. A Katari Olimpiai Bizottság a jégkorong és a rövidpályás gyorskorcsolya bevezetése után 2014-ben döntött úgy, hogy a curlinggel is foglalkozik. A nemzetközi szövetségen keresztül pályázat útján kerestek megfelelő szakembert, és az állást Belleli Lajos nyerte el.

„Már az is nagy sportdiplomáciai siker volt, hogy a nemzetközi szövetség Magyarországon is meghirdette ezt a pályázatot, ami Patonay Ágnes akkori alelnök és Rókusfalvy András elnök tevékenységének köszönhető” – mondta az MTI-nek Belleli Lajos, aki hét magyar bajnoki címmel büszkélkedhet, hétszer volt Eb-résztvevő, és két vb-n a magyar vegyespáros edzője.

„Bár volt ígéret saját jégpálya építésére, amikor megérkeztem, azzal szembesültem, hogy itt nincs semmi, se infrastruktúra, se játékos. Átkapcsoltam marketing módra, a nulláról kellett elkezdeni” – nyilatkozott a magyar szakember, akinek annyiban nem volt új a feladat, hogy Magyarországon is részt vett a sportág építésében.

Egyetlen főállású alkalmazottként kezdte a munkát, az adminisztrációt, az eszközbeszerzést és a játékosok toborzását, később főleg néhány Dohában dolgozó, lelkes kanadai volt segítségére.

„Volt, hogy leszólítottam embereket, de többnyire iskolákba mentem el toborozni” – fogalmazott Belleli Lajos, aki egy személyben szövetségi kapitány, sportigazgató, jégmester és szertáros is.

A legnagyobb problémát az okozza, hogy korlátozott hozzáférésük van a jéghez, jelenleg egy bevásárlóközpontban található jégpályán tudnak készülni, csakhogy a többi jeges sport és a közönségkorcsolyázás mellett minimális jégidő jut a curlingnek. De már tervben van a katari jégközpont megépítése.

Belleli Lajos jelenleg 25-30 fős csapattal dolgozik, a legfiatalabb játékos 13, a legidősebb 38 éves. Két világbajnoki részvételt is fel tud már mutatni vegyespárosban, sőt egy győzelmet is, méghozzá a nagy rivális Szaúd-Arábia ellen. Az Ázsiai Játékokon már szintén sikerült meccset nyerni, méghozzá a sportágban magasabban jegyzett Kazahsztán ellen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.