Märcz Tamás kihirdette a magyar férfi vízilabda-válogatott Európa Kupa keretét

Kihirdette az Európa Kupa hétvégi, Zágrábban sorra kerülő nyolcas döntőjére utazó magyar férfi vízilabda-válogatott keretét Märcz Tamás szövetségi kapitány.

Forrás: MTI2019. 04. 03. 19:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakember a bő, húszfős névsorból Kardos Gergelyt, Bedő Krisztiánt, Jansik Dávidot, Nagy Ádámot és Pásztor Mátyást hagyja itthon.

„Öt nagyon jó edzést tudtunk tartani, kifejezetten hasznosnak éreztem ezt a három napot. Érezhető, hogy sokat fejlődtünk csapatként ennyi idő alatt is” – fogalmazott a magyar szövetség honlapjának Märcz, aki szerint a játékosok harcoltak a helyekért.

„Akik kimaradtak, szintén jól teljesítettek, velük ugyanolyan erős lenne a válogatott. Akik bekerültek, semmiképpen sem kényelmesedhetnek el, hiszen ha valaki visszavesz, könnyen kikerülhet a keretből” – tette hozzá.

Elmondta, taktikailag sikerült előrelépniük, az edzések során kijöttek azok a hibák, amelyeknek ki kellett jönniük.

A csapat csütörtökön reggel indul Zágrábba, ahol délután már edzést is vezényel a kapitány.

A magyarok a pénteki negyeddöntőben Montenegró csapatával mérkőznek, győzelem esetén a olasz-orosz összecsapás továbbjutójával találkoznak.

A tornáról a házigazdaként már biztos vl-résztvevő Szerbia mellett a legjobb három jut tovább a világliga belgrádi nyolcas döntőjébe, ahonnan a tornagyőztes elsőként harcolja ki a tokiói olimpiai szereplést.

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), (FTC-Telekom Waterpolo)

mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnoki Dózsa), Bátori Bence (Szolnok Dózsa), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Hárai Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Kovács Gergő (A-Híd OSC Újbuda), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC Újbuda), Német Toni (FTC-Telekom Waterpolo), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Sedlmayer Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), (FTC-Telekom Waterpolo), (FTC-Telekom Waterpolo), (Szolnoki Dózsa)

A zágrábi férfi Európa Kupa nyolcas döntőjének programja:

péntek:

negyeddöntő:

Magyarország-Montenegró 15.00

Spanyolország-Szerbia 16.45

Olaszország-Oroszország 18.30

Görögország-Horvátország 20.15

szombat:

az 5-8. helyért:

15.00 és 16.45

elődöntő:

18.30 és 20.15

vasárnap:

a 7. helyért 15.00

az 5. helyért 16.45

bronzmérkőzés 18.30

döntő 20.15

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.