Még él az ötkarikás álom

A magyar válogatott nagy bravúrral 4-1-re nyert a britek ellen, s továbbjutott a selejtező utolsó körébe, ami a jelenlegi csapattól egyértelműen jelentős siker.

2020. 02. 10. 11:55
null
Erdély Csanád a románoknak és a briteknek is lőtt gólt Fotó: TSH Photo_Szucs Attila Forrás: MJSZ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy azt előzetesen borítékolni lehetett, Magyarország és Nagy-Britannia játszott tegnap döntőnek beillő mérkőzést a továbbjutásért a nottinghami olimpiai selejtező tornán. Szombaton némi izgalom árán a mieink csupán hosszabbításban verték 3-2-re Romániát – helyesebben a román csapatot, amelyet zömében székelyek alkotnak, de akad benne négy honosított ukrán és mutatóba két román is. Az eredményből az erdélyiek fejlődését olvashatjuk ki, hiszen a britek is csupán 4-3-ra verték – még csütörtökön – keleti szomszédunk együttesét.

Erdély Csanád a románoknak és a briteknek is lőtt gólt
Fotó: MJSZ

Sokkal rosszabb előjel volt a tegnapi meccsre nézve, hogy a sérült Kóger Dániel mellett gyomorrontás ­miatt Benk András sem tudott játszani. A kapuban, ahogy csütörtökön az észtek ellen, ismét Rajna Miklós kezdett, szombaton Arany Gergely védett. Nagy iramú volt a meccs, az első harmadban nem esett gól. A középső húsz perc aztán egyből magyar góllal indult. Az áthozott emberelőnyben Stipsicz Bence középtávolról szépen emelte a korongot a botos felsőbe, a 32. percben Erdély Csanád Sofron centerezése után közelről növelte az előnyünket (2-0). Ezután szorongattak a britek, de Rajna többször is bravúrral hárított. Az utolsó húsz perc brit góllal kezdődött, de Hári gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget.

Majd még Sofron is betalált, mindent eldöntve. A magyar válogatott nagy bravúrral 4-1-re nyert a britek ellen, s továbbjutott a selejtező utolsó körébe, ami a jelenlegi csapattól egyértelműen jelentős siker.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.