Meg nem adott gól döntött

Ellentétes félidőkkel, nagy csatában, súlyos bírói hibákat hozó mérkőzésen a Mol Vidi 2-1-re legyőzte a Honvédot a Magyar Kupa döntőjében.

2019. 05. 27. 7:18
JUHÁSZ Roland
Juhász Roland csapatkapitány a drámai körülmények között kiharcolt serleggel Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Iványi sporttárs nem állt a helyzet magaslatán. Legalábbis nem mindig. Abban például igaza volt, hogy a labdarúgó Magyar Kupa döntőjének a 14. percében tizenegyest ítélt a Bp. Honvéd javára: Vinícius a labdára nem is hederítve hatalmasat lökött Holenderen a fehérvári tizenhatoson belül. A sértett végezte el a büntetőt, magabiztosan lőtt a jobb alsó sarokba úgy, hogy a kapufa tövéről vágódott a hálóba a labda. Vezetett tehát a Honvéd, ráadásul nagyon sokáig megérdemelten, a Mol Vidi szinte észrevétlen maradt a pályán. A 27. percben Stopira úgy repült rá páros lábbal bokájára, ahogyan a távolugrók érkeznek a homokba – ez az, amiért azonnali piros lap jár, Iványi Zoltán játékvezető azonban megelégedett a sárgával.

Hiba volt.

Hiba, mert tíz emberrel a Mol Vidi aligha tudta volna hatalmas nyomás alatt tartani a kispestieket, és a spori talán elejét vehette volna néhány későbbi durva belépőnek is. Nem tette, a 66. percben pedig nem adott meg egy fehérvári gólt, ami ugyancsak döntő mozzanatnak bizonyult. Huszti Szabolcs végzett el gyorsan egy szabadrúgást, Loic Negóhoz passzolt, aki középre adott, Stopira – akinek amúgy már nem kellett volna a pályán lennie – a kapuba helyezett, de hiába, mert a játékvezető megismételtette a szabadrúgást.

Az asszisztense jelezte, Huszti nem pontosan a szabálytalanság négyzetcentijéről indította el a labdát, és ez a nem szokványos, túlzott precizitás fosztotta meg akkor még a fehérváriakat az egyenlítéstől, amit nem is viseltek el könnyen. A látványos veszekedésnek az lett a vége, hogy Iványi sporttárs a lelátóra küldte a mérgét nemigen fékező vezetőedzőt, Marko Nikolicsot, és felpaprikázta a Mol Vidi játékosait.

Ők a szünet után uralták a mérkőzést, amelynek a képe így teljesen megváltozott. Nikolics becserélte Kovács Istvánt és Anel Hadzicot, velük a középpályán hatékonyabb lett a csapata, de kellett még ez a meg nem adott gól is. Előtte a Honvéd kapusa, a klubtól búcsúzó Gróf Dávid káprázatosan védett, ám a 80. percben Marko Scsepovics egyenlített, a 91.-ben pedig Hadzic bevette a kapuját, és így a Mol Vidié lett a kupa.

„A Honvéd az első félidőben jogosan vezetett, de utána összeszedtük magunkat, és fordulópontot jelentett a meg nem adott gól – nyilatkozta a lefújást követően Kovács István. – A futball a szenvedélyről és az érzelmekről szól, és akkor úgy éreztem, mindenkiből pluszenergiák szabadultak fel, és tudtam, itt és most csak mi nyerhetünk.” Pátkai Máté is kiemelte ennek a mozzanatnak a jelentőségét, ő a játékvezető arroganciáját kifogásolta, ám így fejezte be: „De lehet, hogy ez jót is tett nekünk, hiszen még jobban felpaprikázott minket.”

Juhász Roland csapatkapitány a drámai körülmények között kiharcolt serleggel
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha már arrogancia: a fehérváriak hivatalos honlapja ezt mutatta a mérkőzés után: „Iványi-Honvéd–Mol Vidi 1-2, A bíró mindent megtett, hogy ne nyerjünk.” Finoman fogalmazva nem sportszerű és nem elegáns, ha Stopira elmaradt kiállítására gondolunk, különösen nem.

Marko Nikolics és Supka Attila, a Bp. Honvéd vezetőedzője egyben egyezett: mindketten büszkék voltak a csapatukra. És mindketten okkal, hiszen harcos, emlékezetes döntőt vívtak egymással, és mindkét csapat várhatja az Európa-liga selejtezőinek a sorsolását. Persze boldogak csak a fehérváriak lehettek, ők vasárnap hajnalig ünnepeltek a szurkolókkal Székesfehérvár főterén.

Magyar Kupa, döntő: Bp. Honvéd–Mol Vidi 1-2 (1-0), Groupama Aréna, 12 777 néző, jv.: Iványi. Gólok: Holender (11-esből, 14.), illetve M. Scsepovics (80.), Hadzic (91.)

Randevú Telkiben

Ma délután találkozik Telkiben a június 8-i, bakui és a három nappal később, a Groupama Arénában esedékes, Wales elleni Eb-selejtezőkre készülő magyar válogatott keret. szövetségi kapitány az összetartás első hetén nem számíthat Gulácsira és Willi Orbánra, ők egy hét pihenőt kaptak a zsúfolt szezon után, s az „amerikások” – Németh Krisztián, Baráth Botond – úgyszintén.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.