Menesztette Kuttor Attilát, a tavalyi sikeredzőt a Mezőkövesd

Ahogy a labdarúgó NB I hét végi fordulója után megírtuk, négy csapat (Fehérvár, Puskás Akadémia, ZTE, Mezőkövesd) vezetőedzőjének az állása is veszélybe került. Közülük megvan az első áldozat, a tabella utolsó helyén álló Mezőkövesd közleményben köszönt el Kuttor Attilától.

Magyar Nemzet
2020. 11. 10. 12:12
Kuttor Attila
Kuttor Attila a Mezőkövesdből kihozta a maximumot Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Kuttor Attila vezetőedzővel 2020. november 10-én. Utódjáról hamarosan intézkedünk, a további információkról értesítjük szurkolóinkat. Kuttor Attilának és stábjának ezúton is köszönjük a Mezőkövesd Zsóry FC-nél végzett tevékenységét, eredményeit, további pályafutásához sok sikert kívánunk!” – olvasható a Mezőkövesd közleménye a klub honlapján.

Kuttor Attila 2017 októberétől irányította a kövesdieket, ő volt a leghosszabb ideje, megszakítás nélkül, ugyanannál a csapatnál dolgozó vezetőedző az élvonalban. Az irányításával a borsodi csapat az előző idényben éppen lemaradva a dobogóról negyedik lett, s bejutott a döntőbe a Magyar Kupában, amelyet azonban szintén elvesztett a Honvéddal szemben.

A Mezőkövesd a 2020/21-es évadban megközelíteni sem tudta ezeket az eredményeket. A legutóbbi hat találkozójából ötöt is elvesztett – a hétvégén a Ferencváros vendégeként kapott ki 3-0-ra –, s lecsúszott az utolsó helyre az NB I tabelláján.

Kuttor összesen 116 tétmeccsen irányította a Mezőkövesdet, ebből 29 döntetlen és 41 vereség mellett 46 meccset megnyert a csapatával.

A Mezőkövesd jelentette be a második edzőváltást ebben az idényben, korábban Pakson váltotta Osztermajer Gábort.

Dúlnak benne az indulatok

A Nemzeti Sport keddi számában Tóth László, a Mezőkövesd szakmai igazgatója a következőképpen beszélt a válságosra fordult helyzetről:

„Dúlnak bennem az indulatok, de higgadtnak kell maradni, a lelki terror nem terelne bennünket helyes irányba. Az összefogás, mint mindig, ezúttal is fontos, és bár van ilyenkor bizonytalanság, senki sem gondolja, hogy Kuttor Attila vezetőedző vagy bárki más rosszul végezné a dolgát. Előre sejtettük, előfordulhat, hogy majd csak jóval a bajnokság indulása után állunk össze, de az is igaz, hittünk benne, ennél azért több pontunk lesz. Látni kell, a mezőny nagyon szoros, a következő négy bajnokiból az MTK, a DVTK és a Paks ellenit is hazai pályán játsszuk, valamint Zalaegerszegre megyünk, biztos vagyok benne, előbb vagy utóbb – de inkább előbb – kiegyenesedünk.”

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.