Michelisznek küszködéssel kezdődött

Honfitársunknak már csak azért is gyorsan össze kell kapnia magát, mert a világkupa-sorozat második állomásán, április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen kell autóba ülnie.

2019. 04. 10. 11:06
null
A Hyundainál most csak Tarquini (jobbra) örülhetett Fotó: NS/Tumbász Hédi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem indult jól az elmúlt hétvégén a túraautó-világkupa (WTCR) számára, aki a marokkói szezonnyitó mindhárom futamán célba ért, de sorrendben csak 11., 12. és 8. lett, az időmérőkön pedig a 12., majd a 15. helyen kötött ki. S ezt nem fogta arra, hogy lázasan kellett versenyeznie.

„Az első pillanatoktól kezdve küszködtünk, nem tudtam kihozni az autóból a maximumot, és ez ­borzasztóan zavar. Az pozitívum, hogy minden versenyen szereztem pontot, de mindenképp javítani kell az egykörös tempómon. Fura, mert eddig ez az erősségem volt, az idei gumikon azonban egyelőre küszködöm, ezt már a teszteken is éreztem” – kommentálta a történteket a Hyundai gyári csapatának magyar pilótája, aki két éve másodikként zárt az akkor még világbajnokságnak nevezett sorozatban Hondát kormányozva, tavaly pedig a világkupává „lefokozott” szériában immár a dél-ko­reaiak autójával negyedik lett.

A ­2018-as vb-t csapattársa, az olasz Gabriele Tarquini nyerte meg, s mivel az év elején a Hyundai i30 N ­TCR-t ­2019-re is a mezőny egyik legerősebb autójának könyvelték el, Michelisz logikája kikezdhetetlennek tűnt: ha Tarquinit legyőzi, harcban lehetne a bajnoki címért.

A Hyundainál most csak Tarquini (jobbra) örülhetett
Fotó: NS/Tumbász Hédi

Ám két tényező is átírta az esélylatolgatást. A WTCR-ben teljesítménykiegyenlítő rendszer, úgynevezett BoP (Balance of Performance) van érvényben, ami a motorerőt, a versenysúlyt és a hasmagasságot szabályozza. S az idény eleji BoP nagy kárvallottjai közé bekerültek a Hyundai-pilóták is, akik annak isszák meg a levét az indokoltnál jobban, hogy tavaly túlságosan jó volt az autójuk… Marokkóban csak a Hyundaioknak kellett 90 milliméteres hasmagassággal menniük, a motorerőt pedig visszavették náluk 97,5 százalékra. A döntés után Michelisz Norbert sem titkolta a csalódottságát.

Azzal pedig már korábban szembesülnie kellett, hogy végül olyan erős mezőny jött össze, ami példátlan 2010 óta, amióta minden évben teljes szezont teljesít. Michelisz úgy számol, hogy több mint tíz pilóta harcol majd az elsőségért. Nos, a marokkói verseny eredményeit látva nagyon nem lőtt mellé, mert a Marrákesben szerzett tizenhét pontjával a 12. helyet foglalja el a huszonhat fős mezőnyben. A svéd Thed Björk (Lynk & Co) állt az élre 61 ponttal, az argentin Esteban Guerrieri (Honda) 56-tal a második, Tarquini pedig a Hyundai minden nehézsége dacára a harmadik 49 ponttal. A címvédő a második futamot megnyerte, igaz, ez a fordított rajtrácsos verseny volt, amelyen az időmérő kilencedik helyezettjeként a második helyről vághatott neki a távnak.

Mindenesetre Tarquini megmutatta, hogy Michelisz számára sem reménytelen a helyzet. S honfitársunknak már csak azért is gyorsan össze kell kapnia magát, mert a világkupa-sorozat második állomásán, április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen kell autóba ülnie. Marokkóban le is szögezte, hogy a gondokon túllendülve itthon újra a dobogóért szeretne küzdeni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.