Minden idők legjobbja: Gódorné Nagy Mariann

Női kézilabda-válogatottunk régi és új szövetségi kapitányait kértük fel „királynőválasztónak”, és ők Gódorné Nagy Mariann fejére helyezték a koronát. A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origó és a Magyar Kézilabda-szövetség közös szavazási akciójában Görbicz Anita végzett a második, Sterbinszky Amália a harmadik helyen, de – ellentétben az ilyenkor bevett fordulattal – ők semmiképpen sem udvarhölgyek, hanem szintén királynők. Különböző (sport)történelmi korok uralkodói, akiket vár a sportági Hírességek Csarnoka.

Ballai Attila
2020. 06. 22. 21:00
Gódorné Nagy Marian
Moszkva, 1986. július 17. Gódorné Nagy Mariann kapura dob a magyar-dán női kézilabda mérkőzésen, Moszkvában a Jóakarat Játékokon. A magyar csapat 25:18-ra nyert. MTI Fotó: Czika László Fotó: Czika László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenhárom szakember állította össze a tízes listáját, és a hagyományokból, az eredményekből adódóan volt kénytelen több kedves, veretes nevet lehagyni róla, mint amennyit felírhatott rá. Az első helyezettek mindenkinél tíz pontot kaptak, onnan egyesével haladva a tizedikek egy pontjáig. Mindezek alapján alakult ki a végső sorrend: 1. Gódorné Nagy Mariann 99 pont, 2. Görbicz Anita 97, 3. Sterbinszky Amália 96. Előző játékunk, A pólósok pólósa dobogója így festett: 1. Faragó Tamás 78, 2. Kásás Tamás 75, 3. Gyarmati Dezső 74. Ugyanaz a kiélezett verseny, alig érzékelhető különbség; mint amikor a kapufáról kifelé vagy befelé pattan a labda. (Az abszolút számok a vízilabdásoknál azért kisebbek, mert 11 tagú volt a zsűri.) Mégsem szerencse dolga, hogy így alakult, a szavazók napokig tépelődtek a válaszokon. Egyikük kijelentette, háborítatlan nyugdíjas éveit zavartuk meg felkérésünkkel, de örömmel tett eleget neki, és reméli, nem lőtt nagyon mellé. Most megnyugodhat: majdnem tökéletesen célba talált.

Sterbinszky Amália dobogós helyezése is vitathatatlan. Már feltűnésekor teljes fegyverzetben mutatkozott meg, a szakmából és a sportági közvéleményből egyszerre szakadt fel a sóhaj: végre itt van, aki megváltja majd a magyar női kézilabdát! Amália be is teljesítette e reményt. Az 1970-es évek „bronzkorában” az 1976-os montreali olimpia, valamint három világbajnokság egyaránt 3. helyezésének vezéralakja lett. Harminckét esztendősen a hazai vb-ezüsttel és a BL-előd BEK megnyerésével teljesedett be a pályafutása. Klubszinten a Ferencvárossal robbant be, így nem kis felzúdulás követte elhatározását, hogy a Vasasba igazol. Hiszen a bajnokcsapatot hagyta ott – igaz, a majdani bajnokért. A Vasas 1972-ig egyetlen egyszer sem zárt a tabella élén, onnantól fogva bezzeg zsinórban tizenegyszer! Elhódította a XX. század legjobb női játékosa megtisztelő címet, ám e dicsőség már a távolban érte, miután Dániába ment férjhez. Helsingörbe, Hamlet városába igazolt, de ez nem tragédia, hiszen így is örökre a magyar kézilabdakincs része.

Miként Görbicz Anita, a klubhűség mintaképe. A Győri ETO-ban kezdte példátlan ívű pályafutását, és minden bizonnyal ott is fejezi majd be. E városban, a junior-vb-n, 2001-ben villantotta meg először a nemzetközi mezőnynek, mi lakozik a fejében és a csuklójában, a meccsek után már az ellenfelek is vele fotózkodtak. A 2003-as horvátországi felnőtt világbajnokság édesbús döntője és ezüstérme kapcsán a fél kézilabdás világ zárta szívébe azt a tündökletes tehetségű „gyerekembert”, aki a kamerák kereszttüzében elsiratta az aranyat. Nem tudhatta, hogy válogatott mezben ezt követően már legjobb esetben is bronzok jönnek, a 2005-ös vb-n, a 2004-es és 2012-es Eb-n. Azt még kevésbé, hogy a Győr egyszer csak legyőzhetetlenné válik. A magyar bajnokságot 2005-től kezdve mostanáig 13-szor nyerte meg, az európai porondon a 2013-as BL-elsőség hozta meg az áttörést, két nappal Anita harmincadik születésnapja előtt, ráadásul a szülővárosában, Veszprémben, a Larvik elleni döntő visszavágóján. Azóta ötszörös BL-győztes, és szeptemberben akár hatszoros is lehet.

Gódorné Nagy Mariann, A kézisek kézise három BEK-trófeát őriz. Kettőt az osztrák Hypóval söpört be, de a számunkra, bizonyára számára is legbecsesebb az 1982-es serleg, a Vasas és női kézilabdázásunk első kupasikere a bajnokok között. A Sterbinszkynél hét évvel fiatalabb átlövő már tizennyolc esztendősen, az 1975-ös vb-n bemutatkozott, még a Csornai SE játékosaként, és éppen úgy bronzéremmel tért haza, mint a montreali olimpiáról.

MTI Fotó: Czika László

1980-ban szerződtette a Vasas, és onnantól senkinek nem kellett aggódnia amiatt, lesz-e élet Sterbinszky után. 1982-ben, női kézilabdázásunk csúcsévében már ő volt a királynő. A földkerekség legjobb klubja, a Szpartak Kijev elleni BEK-elődöntő visszavágóján 10 gólt lőtt, a Radnicski Beogradnak a finálé két mérkőzésén tizenhetet rámolt be. A decemberi világbajnokságon, a Budapest Sportcsarnokban, az ezüstérem felé vezető úton, a három kulcsmeccsen így alakult a góltermelés: NDK 17-17, Gódorné 11 gól; Csehszlovákia 20-17, Gódorné 12; Szovjetunió 15-13, Gódorné 7. Még egy számadat: 281 mérkőzésével ő minden idők legtöbbszörös magyar válogatottja. A német Leverkusenben, majd az osztrák Hypóban légióskodott, manapság a nyugati határszélen, az Őrségben él. Férjével üzemeltetett szabadidőközpontja maga a harmónia.

A kézisek kézise dobogójának értékét tovább emeli, hogy a 4–10. helyen is korszakos klasszisok végeztek, akik számos országban minden idők legjobbjai lehettek volna; de igaz ez mindenkire, aki akár csak egyetlen pontot is kapott.

A kézisek kézise első tíz helyezettje: 1. Gódorné Nagy Mariann 99 pont, 2. Görbicz Anita 97, 3. Sterbinszky Amália 96, 4. Kökény Beatrix 71, 5. Radulovics Bojana 66, 6. Pálinger Katalin 40, 7. Farkas Ágnes 32, 8. Elekné Rothermel Anna 30, 9. Horváth Klára 25, 10. Siti Beáta 24.

A második Görbicz Anitáról IDE KATTINTVA,

a harmadik Sterbinszky Amáliáról IDE KATTINTVA,

a 4-10. helyezettekről IDE KATTINTVA olvashat bővebben.

A Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport és az Origó kezdeményezése a Kézisek kézise elnevezésű játék, amelyben a Pólósok pólósához hasonlóan minden idők legjobb magyar kézilabdázóját keressük, igazán rangos zsűri segítségével. A nők kézisekkel kezdődik játékunk, melyben felidéztük a 60-as, a 70-es, a 80-as éveket, valamint a legújabb idők sikereit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.