Éjszakába nyúló vita után robbant a bomba a vívók elnökségi ülésén

Kedden éjszakába nyúló viták után a Magyar Vívószövetség elnöksége közzétette a tokiói olimpián induló versenyzőink névsorát. A női tőrcsapat tagjaként az elmúlt csaknem három évtized legeredményesebb magyar tőrözője, Mohamed Aida is ott lesz az ötkarikás játékokon – bár Feczer Viktor vezetőedző ezt nem támogatta. Az UTE vívónője 45 évesen hetedik olimpiáján vehet részt, ez még egyetlen magyar sportolónak sem jött össze.

2021. 05. 26. 9:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Vívószövetség (MVSZ) keddi közgyűlést követő elnökségi ülésének egyetlen, ám annál fontosabb napirendi pontja volt, a tokiói olimpián részt vevő magyar vívóválogatott összeállításának kijelölése – tájékoztatott a szövetség honlapja.

Férfi párbajtőrben névre szóló kvótát szerzett a világranglista-vezető, vb-címvédő – a szakágban csapatunk nem kvalifikálta magát. Férfikardban, női kardban és női tőrben sikerült a csapatkvótát kiharcolni, ezekben a nemzeti szövetég jelölheti meg azt a négy versenyzőt, amely egyéniben, illetve csapatban képviselheti a magyar színeket. A válogatási elvek alapján a ranglisták első helyezettjei automatikus indulónak számítottak. A többiek részvételéről a vezetőedző és a szövetségi kapitány javaslata, a szakmai bizottság véleményezése alapján az elnökség döntött, éjszakába nyúló zárt ülésen. Ennek alapján a következő összetételű magyar válogatott indulhat majd Tokióban a július 24. és augusztus 1. között sorra kerülő olimpiai vívóversenyeken.

Férfi kard: Szatmári András, Gémesi Csanád (egyéni és csapat), Decsi Tamás (csapat). Tartalék: Iliász Nikolász.

Női kard: Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta (egyéni és csapat), Battai Sugár (csapat). Tartalék: Szűcs Luca.

Női tőr: Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata (egyéni és csapat), Mohamed Aida (csapat). Tartalék: Lupkovics Dóra.

Férfi párbajtőr: Siklósi Gergely.

A megnevezett tartalékok itthon készülnek, a csak csapatban nevezett versenyzők – Decsi Tamás, Battai Sugár és Mohamed Aida – az olimpiára kiutazó tartalék versenyzők, akik akkor számítanak teljes jogú csapattagoknak, ha legalább egy asszóra becserélik őket.

Amint az borítékolható volt, a női tőrcsapat kijelölését hatalmas, többórás vita övezte – ezt már nem részletezi a szövetség honlapja. Együttesünk nagy bravúrral szerezte meg a kvótát, hiszen a 2019-es budapesti vb-n – amely a kvalifikációban a legtöbb pontot adta – csak a 10. helyen végzett, s ezzel nagyon nehéz helyzetbe került. A vb után az elmúlt csaknem három évtized legeredményesebb hazai tőrözője, a nyolc közé jutásért gyengén vívó Mohamed Aida kikerült a csapatból, amely a további kvalifikációs versenyeken a helyére került Pásztor Flórával szárnyakat kapott, s kijutott Tokióba. A világversenyekről 14 érmet szerzett Mohamednek már nem volt visszaút a csapatba, úgy tűnt, hiába küzd, hogy immár 45 évesen kijusson hetedik olimpiájára, ami még egyetlen magyar sportolónak sem sikerült. (Rajta kívül ketten állnak hat olimpiai részvétellel, a hétszeres olimpiai bajnok kardozó Gerevich Aladár, valamint a jelenleg is aktív Gádorfalvi Áron szörfös, aki két visszalépés esetén lehetne ott Tokióban.)

Feczer Viktor vezetőedző a Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra összetételű csapatot preferálta, amely jellemzően Kreiss, Pásztor, Kondricz összeállításban vívott, Lupkovics volt a negyedik számú versenyző. A vezetőedző az olimpiára sem akarta megbontani a négyest a csapategységet szem előtt tartva; és a versenyzők korábbi nyilatkozatai is azt tükrözték, hogy négyes is erősen összezárt. Kedden éjszakába nyúló viták után azonban az MVSZ elnökségi ülésén titkos szavazással az a döntés született, hogy negyedik számú versenyzőként Mohamed Aida utazhat az olimpiára, Lupkovics Dóra pedig itthon marad.

– Nagyon izgultam, hogy milyen döntés születik, titokban bizakodtam, de tisztában voltam azzal, hogy nem nekem áll a zászló. Boldog vagyok, hogy mégis mehetek Tokióba, hihetetlen érzés, hogy a hetedik olimpiámon lehetek ott, és mindent megteszek, hogy segítsem a csapatot – nyilatkozta szerda reggel érdeklődésünkre a csapatban Eb-arannyal, egyéniben vb-ezüsttel és négy vb-bronzzal rendelkező Mohamed Aida, aki jelenleg a világranglistán a 29. helyen áll, ezzel a 20. Kreiss után a második legjobb magyar még 45 esztendősen is.

Megkeresésünkre Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány – aki tehát a vezetőedző felett áll – elmondta, hogy ő Mohamed Aida utazása mellett volt.

– Nem az érzelmeket kell nézni, hanem a magyar érdeket. Négy versenyző utazhat, Mohamed Aida pedig a hazai válogatók alapján a harmadik a rangsorban Kreiss Fanni és Kondricz Kata mögött, Pásztor Flóra a negyedik. (Ez a rangsor független a világranglistától – a szerk). Az olimpián hárman indulhatnak egyéniben, és ennek a három versenyzőnek kell kezdeni a csapatversenyben. Pásztor Flóra remekül teljesített a csapatkvalifikációban, ezért került most be az első háromba. Aida, miként a többi tartalék, nem az olimpiai faluban lakik majd, de a csapatversenyre becserélhető lesz. Semmiképpen nem tartom igazságtalan döntésnek, hogy így alakult – szögezte le Udvarhelyi Gábor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.