A Mol Fehérvár Kisvárdán nem került közelebb a Ferencvároshoz

A Kisvárda rossz sorozatát megszakítva hazai pályán 2-1-re legyőzte a Mol Fehérvárt, a labdarúgó NB I. 5. fordulójában elmaradt mérkőzés pótlásakor, amivel fellépett a dobogó harmadik helyére.

Magyar Nemzet
2021. 01. 27. 19:44
null
A fehérvári védőket gyakran zavarba hozták a kisvárdai csatárok Forrás: molfehervarfc.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mol Fehérvár nagy lehetőséget kapott: a Ferencváros két meccsen négy pontot veszített, így felcsillant a felzárkózás lehetősége a jelenleg a második helyen, hétpontos hátrányban álló csapat előtt. Az 5. fordulóban kellett volna Kisvárdára látogatnia, ám az a mérkőzés elmaradt, és most pótolták be, amivel mindketten utolérték magukat, azaz meglett a 17 meccsük a bajnokságban. A vendégek esélyeit nemcsak a tabellán elfoglalt helyezések, hanem a Kisvárda közelmúltja is növelte, a hazai együttes ugyanis hat forduló óta nyeretlen, ezalatt egyetlen percig sem vezetett (5 döntetlen, 1 vereség). Legutóbb november 20-án a Paksot győzte le (3–1). Azóta mind a négy hazai mérkőzésén döntetlenre végzett, ráadásul ezeken csupán egy gólt lőtt, azt is hosszabbításban az Újpest ellen.

 

A fehérvári védőket gyakran zavarba hozták a kisvárdai csatárok
Fotó: molfehervarfc.hu

 

A Mol Fehérvár kezdett jobban, a 11. percben Houri végezte el a szögletet balról, a rövid saroknál Alef megcsúsztatta fejjel a labdát, a másik oldalon Stopira érkezett ziccerben, négy méterről fejelt, de Dombó reflexmozdulattal nagyon nagyot védett. Hat perccel később a másik oldalon Sassá ugrott ki a leshatárról, egy az egyben indulhatott kapura, kissé jobbról, 10 méterről lőtt, a születésnapos Rockov kapus viszont ki tudta tolni a labdát a jobb felső sarokból.

A 22. percben pedig némi meglepetésre a Kisvárda megszerezte a vezetést: Stopira könnyelműen és megzavarodva a jobbról érkező labdát elvétette, illetve éppen Sassá elé passzolta, aki egy igazítás után az alapvonaltól centerezett, a második hullámban érkező Szimovics pedig 6 méterről a hálóba lőtt – 1-0.

 

Hat percig vezetett a házigazda, a 28. percben ugyanis Houri nyeste be a labdát a védők mögé szabadrúgásból, Alef fejjel megcsúsztatta, Dombó kilépett a kapujából, de elvétette az ütemet, nem ért oda, a másik oldalon viszont Fiola egyedül érkezett, és senkitől sem zavartatva elvetődve a hálóba fejelt – 1-1.

 

Érdekesség, hogy ha pályaválasztóként a Kisvárda szerezte az első gólt, azt a meccset meg is nyerte ebben a bajnokságban, a Diósgyőr ellen 1–0-ra, a Pakssal szemben 3–1-re diadalmaskodott. Az 58. percben közel is került ehhez, Viana perdítette ki a labdát a bal szélen érkező Matheus Leoninak, aki fejjel azonnal visszatette elé, Viana alányúlva a védők mögé emelte be a labdát, ami tökéletes volt a leshatárról startoló Sassának, ő pedig 14 méterről jobb külsővel laposan a kapu közepébe lőtt – 2-1.

 

A 73. percben nagyon közel állt a Kisvárda az előnye növeléséhez. Sassá nyeste be külsővel jobbról a labdát, Viana ollózni próbált, a labda a védő hátáról az érkező Bumba elé került, aki közvetlen közelről lőtt, de Rockov önfeláldozóan kivetődött, és fejjel védeni tudott. Nem véletlen, hogy a kapus kissé megszédült, és rövid ápolásra szorult. A hátralévő időben a vendégek mindent beleadtak az egyenlítés érdekében, ám a Kisvárda jól állt a lábán, sőt, egy-egy kontrájában több veszély volt, mint a fehérváriak görcsös próbálkozásaiban. Utóbbiak meglehetősen meddőnek bizonyultak, a legnagyobb lehetőség a 93. percben Nego előtt adódott, aki az elé hulló labdát 15 méterről a léc fölé zúdította. A Mol Fehérvár ezzel a vereséggel elszúrta az esélyét annak, hogy csökkentse vagy tartsa hátrányát a Ferencváros mögött, a Kisvárda pedig egy rossz sorozatot szakított meg, és fellépett a tabella harmadik helyére.

NB I., 5. fordulóból elmaradt mérkőzés: Kisvárda–Mol Fehérvár 2-1 (1-1), Kisvárda, jv.: Andó-Szabó. Gólszerző: Szimovics (22.), Sassa (58.), illetve Fiola (28.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.