Mozivászonra kerül Klampár, a fenegyerek

Bár a budapesti vb-n asztaliteniszezőink már kiszálltak a versenyből, azért még szolgáltunk egy sztorival, ami felkeltette a pingpongvilág érdeklődését.

2019. 04. 27. 17:03
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a budapesti vb-n asztaliteniszezőink már kiszálltak a versenyből, pénteken azért még szolgáltunk egy sztorival, ami felkeltette a pingpongvilág érdeklődését.

A készítők hivatalosan is bejelentették, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával játékfilm készül a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Klampár Tiborról (képünkön).

Nátrán Roland, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy mindezt már elárulta a nemzetközi szövetség kongresszusán, és a hírt hatalmas ováció fogadta. Ázsiában különösen nagy tisztelet övezi a Klampár, Jónyer, Gergely-féle aranycsapatunkat, amely 1979-ben Phenjanban világbajnok lett, a döntőben 5-1-gyel elsöpörve a verhetetlennek hitt kínaiakat. Ennek amúgy jövő kedden lesz a 40. évfordulója, Klampár 66. születésnapján, és a tegnapi összejövetelen Jónyer István és Gergely Gábor meg is lepte egy tortával.

Előtte azonban az ünnepelt nem tagadta meg a csibészes énjét. „Először azt hittem, hogy hármunkról készül film, de aztán beláttam, hogy az én életemnek a fele is sokkal színesebb, mint Jónyeré és Gergelyé együttvéve – jegyezte meg faarccal.

– Annyi minden történt velem, hogy egy kétezer oldalas könyvet is lehetne rólam írni” – tette hozzá.

Nos, ha ilyen terjedelmes nem is lett a négy éve a Vörös Csaba által írt Klampár, a fenegyerek című könyv, így is bőséges munícióval szolgál a sportág korszakos zsenijéről készülő film forgatókönyvéhez. S Klampár bizony jóval több aranyat is nyerhetett volna, ha a szabadszájúsága és a különféle stiklijei miatt nem tiltják el itthon többször is. Kis híján a phenjani vb-ről is lemaradt, mert előtte kiszökött az éjszakába az edzőtáborból…

„Amikor elém került Klampár sztorija, rögtön látszott, hogy kincset találtunk: ő igazi rejtői figura, kitalálni sem lehetne valószínűtlenebb hőst, akinek balhékkal tarkított útja a pesti szegénynegyedből egészen a világbajnoki címig vezetett. Azonban a csavar a dologban az, hogy ez a sztori az első pofontól az utolsó szerváig megtörtént. Filmesként kívánni sem lehetne izgalmasabb projektet” – mondja Madarász István rendező (Hurok, A fekete múmia átka, Egy szerelem gasztronómiája), és a producer Hutlassa Tamás (Kontroll, Hurok, Kincsem, A Viszkis) személye is garancia lehet a nívós munkához. A forgatást jövő nyáron kezdik, és az alkotók reményei szerint a film 2021-ben kerül a mozivászonra.

Számunkra emellett most elsikkad, hogy a budapesti vb hősei tegnap a kínai Hszü Hszin és Liu Si-ven lettek, ők nyerték a vegyes párosok döntőjét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.