Nagyon kikapott a Sopron a Kurszktól

2019. 12. 05. 11:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdekesnek ígérkező meccsre utazott a Sopron Basket a messzi Kurszkba. A női Euroligában korábban többször találkozott már az orosz élcsapattal, tavaly győzött is idegenben, de a mérkőzés pikantériáját nem ez, hanem egy edző, Roberto Iníguez adta. A Sopron az ő irányításával jutott be a legrangosabb európai sorozat legutóbbi két kiírásában a négyes döntőbe, másfél éve egyenesen ezüstérmet szerzett, itthon pedig veretlenül nyerte meg az előző bajnokságot, azaz legsikeresebb időszakát a spanyol szakemberrel a kispadon élte meg. Roberto Iníguez a nyáron elköszönt Soprontól, és a Dinamo Kurszk ajánlatát fogadta el, tehát tegnap a volt tanítványai ellen készítette fel a játékosait.

Mindkét csapat jelentősen átalakult erre az idényre. A magyar bajnoktól légiós sztárok távoztak, és csak egy jött helyettük – az amerikai Briann January –, Kurszkban viszont klasszisok érkeztek a klasszisok helyére. A Sopron és az orosz együttes is két győzelemmel kezdte az Euroligát, majd a következő hármat elveszítette, és ezzel a csoportban az utolsó két helyen álltak a tegnapi forduló előtt. Jellemző, hogy a megtorpanást észlelve a Kurszk a múlt hét elején szerződtette Jessica Brelandot és Glory Johnsont, akik az amerikai WNBA-ben meghatározó játékosok, a soproniak viszont senkivel sem tudják pótolni a sérülés miatt kiesett kulcsemberüket, Jelena Brooksot.

Ez a különbség tükröződött a mérkőzésen is, az orosz együttes végig magabiztosan vezetve, fájóan fölényesen győzött 78-47-re. A Sopron játékosai nagyot harcoltak, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de mintha be lettek volna oltva pontszerzés ellen. A 15. percben például még csak 11-ig jutottak, és mire kicsit pontosabbá váltak, már nagyon elhúzott az ellenfél. A Roberto Iníguez által mellőzött magyar fiataloknak szemlátomást még időre van szükségük ahhoz, hogy epizodistákból előlépve elbírják a főszereppel járó terheket. Ez ráadásul igaz itthon is, hiszen a Sopron 735 nap és 56 zsinórban megnyert bajnoki meccs után a hétvégén Pécsett elveszítette a hazai veretlenségét.

A férfi Bajnokok Ligájában, a 7. fordulóban: Falco Szombathely–Neptunas Klaipeda (litván) 97-73.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.