Négy gólt vágott a Paks a Diósgyőrnek, és a saját kezébe vette a sorsát – Videó

Az NB I 32. fordulójának záró mérkőzésén az utolsó előtti helyen álló Paks könnyedén lépte le 4-2-re a teljesen enerváltan futballozó, a bent maradását már jóval korábban kiharcoló Diósgyőrt. A Paks a saját kezébe vette a sorsát, a záró fordulóban egy esetleges Debrecen elleni döntetlennel is kiharcolhatja a bennmaradást. A szombati zárás előtt még négy csapat, az Újpest, a Paks, a Kisvárda és a Debrecen is elbúcsúzhat az első osztálytól.

2020. 06. 24. 23:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A labdarúgó NB I utolsó előtti fordulójának utolsó mérkőzésén az életéért, a bent maradásért harcoló, a Debrecen mezőkövesdi győzelme miatt az utolsó előtti, kieső helyre visszacsúszott Paks fogadta a Diósgyőrt. Feczkó Tamás, a vendégek vezetőedzője nem volt elégedett az előző játéknapon Debrecenben 4-0-s vereséget szenvedő csapatával, többek között ezért (is) változtatott öt helyen a legutóbb látott kezdő tizenegyen. Kikerült a csapatból, sőt a keretből is Dusan Brkovic és Haris Tabakovic, kimaradt az ötödik sárga lapját begyűjtő Kiss Tamás, a sérült Szergej Sesztakov és a kapus Braniszlav Danilovics.

A hazaiaknál visszatért a házi góllövőlistát vezető Könyves Norbert.

Nem sokat törődtek egymás feltérképezésével a csapatok, mindkét oldalon kemény belépők színesítették a feszült hangulatú mérkőzést. A Paks nyugodott meg hamarabb: az egykor az U20-as vb-n is szerepelt Szabó János 20 méteres kapáslövését védte bravúrral Bukrán Erik, a vendégek kapusa.

A koronavírus-járvány óta újrakezdett bajnokság egyik leggyengébb formában levő együttese, Feczkó Tamás garnitúrája a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyet elveszített, és a 17. percben úgy tűnt, folytatódik a rossz sorozat: ekkor egy ötletes hazai szögletvariáció után Szakály Dénes lőtt élesen kapura, Bukrán kiütötte labdát, de az éppen Windecker József fejére szállt, aki hét méterről a kapu bal oldalába stukkolt, 1-0.

A folytatásban is inkább az történt a pályán, amit a Paks szeretett volna, a vendégcsapat már korábban bebiztosította az első osztályú tagságát, s ez olykor érződött a játékán.

A szünet után szinte azonnal növelte az előnyét a Paks, egy újabb pontrúgás okozta a DVTK vesztét: Szakály szöglete után a befelé szálló labdát Szabó a levegőben megcsúsztatta, amelyet Gévay Zsolt az öt és felesről a kapuba továbbított, 2-0.

És még nem volt vége: egy újabb szélről érkezett beadás pecsételte meg a Diósgyőr sorsát: Balogh Balázs beadása után Polgár Kristóf ért szerencsétlenül a labdába, Bukrán képtelen volt hárítani, ott termett Hahn János, és öt méterről bepofozta a hazaiak harmadik gólját, 3-0.

Kisvártatva szépített a vendégcsapat: a hazaiak védője, Szélpál Norbert szabálytalankodott Vági Barnabással szemben, a jogosan megítélt 11-est Iszlai Bence értékesítette, 3-1.

De közelebb már nem tudott kerülni a Diósgyőr az ellenfeléhez, sőt nőtt a különbség a két csapat között. A változatosság kedvéért egy újabb pontrúgásból született a Paks gólja: a csereként beállt Haraszti Zsolt ívelt középre egy szögletet, középen teljesen üresen érkezett Windecker, a korábban Újpesten is megfordult középpályás fejelt a vendégek kapujába, 4-1.

A hajrára beállt a sérüléséből felépülő Böde Dániel, és lökés miatt Bogár játékvezető érvénytelenítette a Diósgyőr szépítő gólját; alig pár perc múlva már a szabályos találat is összejött a vendégeknek: a csereként beállt Molnár Gábor elegánsan emelte át a labdát a kapujából kifutó hazai kapus, Rácz Gergő fölött, 4-2.

Győzelmével a Paks megelőzte a Debrecent, jelenleg a 9. helyen áll a tabellán; az utolsó fordulóban Debrecenbe látogat, s amennyiben egy pontot szerez, akkor biztosan bent marad az első osztályban.

Az utolsó forduló előtt még négy csapat, az Újpest, a Paks, a Kisvárda és a Debrecen is kieshet. Az Újpest bent marad az első osztályban, ha legalább egy pontot szerez a záró napon a Kaposvár ellen. A Debrecen csak akkor lesz tagja az NB I mezőnyének a következő szezonban, ha szombaton hazai pályán legyőzi a Paksot. A Paksnak már az egy pont, a döntetlen is elég a bennmaradáshoz. Illetve ha ez nem jönne össze, akkor is megmenekülhet, ha a Diósgyőr legyőzi a Kisvárdát. Kisvárdai győzelem, szerencsés esetben még döntetlennél is megmenekülhet.

NB I, 32. forduló. Kedden játszották: Újpest–Zalaegerszeg 2-1, Mol Fehérvár–Ferencváros 1-0. Szerdai mérkőzések: Mezőkövesd–Debrecen 0-1 (0-0), Mezőkövesd, 2766 néző, jv.: Andó-Szabó, gól: Garba (89.); Bp. Honvéd–Kaposvár 4-2 (1-0) Új Hidegkuti Stadion, 1736 néző, jv.: Antal P., gól: Gazdag (20., 65.), Hidi (63.), Kukoc (93.), illetve Bévárdi (58.), Balázs (83.); Kisvárda–Puskás Akadémia 1-1 (0-0) Kisvárda, 2875 néző, jv.: Pintér Cs., gól: Sassá (85.), illetve (Meissner 93.); Paks–Diósgyőr 4-2 (1-0), Paks, 1891 néző, jv.: Bogár, gól: Windecker (17., 74.), Gévay (49.), Hahn (56.), illetve Iszlai (11-esből, 60.), Molnár (90.)

A 33. (utolsó) forduló műsora.

Szombat: ZTE–Fehérvár 15.15 (tv: M4 Sport), Debrecen–Paks 17.30 (M4 Sport), Diósgyőr–Kisvárda 17.30 (Duna World), Újpest–Kaposvár 17.30, Ferencváros–Mezőkövesd 20.00 (M4 Sport), Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 20.00 (Duna World).

Az NB I állása

1. Ferencváros 32 22 7 3 57–24 +33 73

2. Mol Fehérvár 32 18 8 6 55–28 +27 62

3. Puskás Akadémia 32 13 12 7 50–40 +10 51

4. Mezőkövesd 32 14 8 10 42–30 +12 50

5. Bp. Honvéd 32 12 8 12 35–42 –7 44

6. Zalaegerszeg 32 11 9 12 50–43 +7 42

7. Diósgyőr 32 12 5 15 40–50 –10 41

8. Újpest 32 11 7 14 40–45 –5 40

9. Paks 32 11 7 14 45–52 –7 40

10. Kisvárda 32 11 6 15 40–43 –3 39

11. Debrecen 32 11 5 16 47–56 –9 38

12. Kaposvár 32 4 2 26 27–75 –48 14

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.