Nem akármilyen kihívás vár a nyíltvízi úszókra az olimpián

Köztudott, hogy a nyíltvízi úszók szinte minden világversenyen különleges megpróbáltatásoknak vannak kitéve, és most úgy tűnik, hogy a tokiói olimpián még a szokásosnál is nehezebb lesz a dolguk. Elsősorban az Odaiba tengeröbölben mért magas vízhőfokok miatt, amire a világbajnok Rasovszky Kristóf, valamint a vb- és Eb-ezüstérmes Olasz Anna is sajátságos módon igyekszik felkészülni.

Forrás: SZPRESS HÍRSZOLGÁLAT2021. 06. 30. 21:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szokolai László, a 2019-ben az „Év nyíltvízi úszójának” megválasztott edzője olyan pályát keresett a versenyzőjének, ahol a vízhőfok bágyasztóan magas, viszont éppen ezért alkalmas a tokiói versenyszínhely extrém körülményeinek a modellezésére.

– Több forrásból is úgy értesültem, hogy az olimpiai versenyeknek otthont adó Odaiba tengeröbölben 29-30 fokos a víz hőmérséklete, ezért is döntöttek úgy a szervezők, hogy a nyíltvízi küzdelmek reggel fél 7-kor kezdődnek, de már olyat is hallani, hogy a rajtot ennél is korábbra állítják be – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Szokolai László, aki úgy gondolta, hogy ezekre a nehézségekre csak hasonló körülmények között lehet felkészülni.

– Elmentünk Hévízre, ahol még soha nem edzettünk, és kipróbáltuk azt, hogy miként reagál Kristóf szervezete a tó közismerten meleg vízére. Figyelembe vettük a szakorvosok tanácsát, akik szerint húsz percnél tovább nem ajánlatos a vízben tartózkodni, főképpen akkor, ha egy sportoló ott tempós úszásba kezd. Folyamatosan mértük Kristóf pulzusát, ami megnyugtató adatokat mutatott, de így sem kockáztattunk meg hosszabb és igazán kiadós edzéseket. Akkor búcsúztunk el Hévíztől, amikor a víz hőmérséklete már 34 foknál is magasabb volt, de az az öt, szigorúan ellenőrzött hévízi úszás is elegendő volt ahhoz, hogy Kristóf tapasztalatokat gyűjtsön. Köszönettel tartozunk a létesítmény vezetőjének, aki engedélyezte, hogy már a nyitás előtt megtarthassuk az edzéseket, így a beutaltak nem zavartak minket, ahogy mi sem őket – mondta Szokolai László, aki örömmel újságolta, hogy a napokban átadott új veszprémi uszoda elsőrangú feltételeket biztosít a versenyzői számára, akik vele együtt régen vártak már az átadás napjára.

Anna a kajakozók és kenusok fellegvárában

A szegedi Olasz Anna számára amolyan hazai pályának számít a Maty-éri vízi bázis, hivatalos nevén a Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ, amely számos alkalommal adott otthont a magyar sikersportág világversenyeinek.

– Nyolc éve járunk ide Annával és a versenyzőtársaival, mert nekem az a véleményem, hogy a nyíltvízi úszóknak a medencés edzések mellett olyan pályákon is gyűjteniük kell a kilométereket, mint amilyen ez a ragyogó létesítmény. Ahol a víz egyenletesen három méter mélységű, nem mellékesen a két és fél kilométer hosszú pályán az úszók ihletésképpen azt a „nyomsávot” követhetik, amin egykor az idevalósi kenus olimpiai bajnok, Vajda Attila lapátolt – mondta az SzPress Hírszolgálatnak Gellért Gábor, a nyíltvízi úszók szövetségi kapitánya, aki Táczi Zsolttal együtt a májusi Európa-bajnokságon a tíz kilométeres olimpiai számban ezüstérmet nyert Olasz Anna edzője is. – Szeretünk ide járni, mert itt a technikai és a taktikai feladatok gyakorlására is jók a lehetőségek, a vízhőfok pedig most körülbelül olyan, amilyen Tokióban vár ránk. Személy szerint annak is örülni tudok, hogy ide nyeregbe ülve bármikor kikerekezhetek.

Gellért Gábor kicsit tart attól, hogy az olimpiai versenypályán nem járnak-e úgy, mint két évvel ezelőtt a triatlonosok, akik valójában duatlon versenyt kényszerültek vívni, ugyanis a tengeröböl vizét a nemzetközi szövetség orvosai úszásra alkalmatlannak minősítették.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.