Neymar kapufákat, a Bayern egy gólt lőtt, a PSG jutott tovább

Az első félidőben Neymar két kapufát lőtt, a PSG jobban játszott, több helyzete volt, mégis a Bayern szerzett vezetést. A szünet után kiegyenlített játék folyt, az eredmény már nem változott. Hiába nyert 1-0-ra a Bayern München Párizsban, 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal a francia csapat jutott az elődöntőbe, ahol majd a Manchester City–Dortmund párharc győztese lesz az ellenfele.

Munkatársunktól
2021. 04. 13. 23:00
PSG_BAyern
Eric Maxim Choupo-Moting (13) fejelte be a meccs egyetlen gólját Fotó: Franck Fife Forrás: Europress_AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bayern München hárompercenként lőtt kapura a Paris Saint-Germain ellen, mégis kikapott 3-2-re hazai pályán a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. Tizenkilenc veretlenül megvívott meccs után veszített a BL-ben a címvédő, és nagyon nehéz helyzetbe került a visszavágó előtt.

A Bajnokok Ligája szezon egyik, ha nem a legjobb mérkőzését játszották a múlt héten Münchenben, a szakadó hóesésben a a párizsiek szinte tökéletesen használták ki a helyzeteiket, s végül két és Marquinhos egy góljának köszönhetően nyertek 3-2-re a tartalékos címvédő ellen. A Robert Lewandowskit sérülés miatt nélkülöző Bayern elsősorban Neuer kapitális hibája és a védelem gyengélkedése miatt maradt alul.

A visszavágón Daniele Orsato olasz játékvezető fújta a sípot Párizsban, az ő személye mindenképpen érdekes: az előző szezon döntőjét, amelyet a Bayer Coman góljával 1-0-ra nyert meg a PSG ellen, ő vezette Lisszabonban.

Mbappé a kapu előtt kereszte ellőtt kísérlete vezette fel a meccset a 3. percben. Nem volt olyan viharos a rajt, mint egy hete az Allianz Arénában. Olyannyira nem, hogy a félidő fele is eltelt, amíg lövést mutatott be a Bayern, de Sane nem talált kaput. Majd jött a következő kísérlet: de Kimmich is eltévesztette a célt. A PSG – ahogy Münchenben – a kontratámadásokat erőltette. Mbappé és összjátéka után a brazil lőtt, Neuer bravúrral védett.

Neymar nagyon élt az első félidőben
Fotó: FRANCK FIFE / AFP

Bő fél óra játék után egy komoly tévedés mentette meg a Bayernt a nagyobb bajtól: Di María a félpályánól indította a francia világbajnokot, de az asszisztens – tévesen – lest jelzett. Ha nem teszi, a Mbappé a kapuig gyalogol, vagy inkább rohan. A félidő hajrája a PSG-é volt: Neymar elegánsan a lécre emelt 17 méterről, majd Mbappé előzékeny kiszolgálása utá a bal oldali kapufát találta el a 16-oson belül. A két kapufára góllal válaszolt a Bayern: Alaba lövése kipattant Navasról, a kipattanót Choupo-Moting fejelte be a kapuba. ÍME:

 

A vezető gól nem sokkolta a PSG-t, rögtön helyzetet alakított ki, de Mbappé mellé lőtt. Felpörögek az események az első féidő utolsó negyedórájára, de újabb gól már nem esett. A Bayern egy félidő alatt közelebb került a PSG-hez, de idegenben lőtt több góllal ekkor a franciák álltak továbbjutásra.

A PSG az előző 44 BL-mérkőzésén 43 alkalommal szerzett gólt, az egy kivétel a tavaly lisszaboni BL-döntő volt – akkor a Bayern volt az ellenfél...

Bayern-helyzettel kezdődött a második féidő, de Alaba lövése nem találta el a kaput. Majd egy gyönyörű Mbappé, Di María, Neymar akció végén a brazil maradt le egy hajszálnyival a beadásról.

A mezőnyben szép dolgokat csinált a PSG, de a tűzzel játszott, mert a Bayern támadásaiban benne volt a gól. Például a 69. percben, amikor Coman fejelt középre, ketten vártak a labdát, amelyet végül Navas kaparintott meg.

Kean állt be Draxler helyére, egy helyzetet rögtön el is puskázott, majd Mbappé lőtt egy lesgólt. A hajrára, ahogy az első félidőben, most is felpörögtek az események. Sané pontatlanul passzolt a PSG ötösére, a másik oldalon Di María volt pontatlan. Neymar még eldönthette volna a továbbjutást, de Neuer gyorsabb volt nála, a Bayern kapusa becsúszva mentett előle.

A hosszabbításban még adódott egy Bayern-helyzet, de gól már nem. A Bayern 1-0-ra nyert, de ez nem volt elég a továbbjutáshoz. Idén nem lesz címvédés a Bajnokok Ligájában, a Paris SG visszavágott a tavalyi BL-döntőben elszenvedett vereségért, az elődöntőben a Manchester City–Dortmund párharc győztesével játszik.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó mérkőzés: Paris SG–Bayern München 0-1 (0-1), Parc des Princes, zárt kapuk mögött. V: Orsato (olasz). Gólszerző: Choupo-Moting (41.). Továbbjutott: a Paris SG 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.