Nézőt mentettek a Tour de France klasszisai

Néha a dráma nem a célba éréssel ér véget a Tour de France-on. Philippe Gilbert, Chris Froome és Christopher Juul-Jensen szakadékba zuhant szurkolón segítettek.

Magyar Nemzet
2021. 07. 16. 10:32
Gilbert
2018-ban Gilbert-nek volt szüksége segítségre Forrás: Getty Images Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Philippe Gilbert (Lotto–Soudal) és Chris Froome (Israel Start-Up Nation) egyaránt túl van már a csúcson. A belga versenyző 2012-ben világbajnok volt, pályafutása alatt pedig tizenegy szakaszt nyert háromhetes körversenyeken, a brit kerékpáros egyéb sikerei mellett négyszer diadalmaskodott a Tour de France-on.

Az idei versenyen már egyikük sem képes hasonló célokért küzdeni, a francia körversenyeken a legfontosabb tettük mégis a 2021-es kiírásához kötődhet. A Tour tizenhetedik, hegyi befutóval zárult szakasza után a versenyzők és a nézők egyaránt lefelé hagyták el a célt, Gilbert előtt pedig a lejtmenetet szintén biciklivel teljesítő szurkoló rosszul mérte fel az egyik kanyart, és a szakadékba zuhant.

– Legalább húsz métert zuhant, és nagyon rosszul nézett ki – idézte fel a történteket a belga RTBF televíziónak Gilbert, akivel két további kerekes, Chris Froome és Christopher Juul-Jensen (BikeExchange) is megállt, hogy segítsen a bajba jutott szurkolón, akivel húsz percet töltöttek, mielőtt megérkeztek az orvosok.

Gilbert pályafutása során már saját bőrén is megtapasztalhatta, milyen fontos hasonló esetben a segítség. Három évvel ezelőtt, szintén a Pireneusokban ő számította el magát a lejtmenetben.

Mivel a mostani eset már a verseny lezárulta után történt, erről a bukásról és mentésről nem készültek felvételek, a néző állapotáról pedig nincs további információnk. Mindez azonban semmit sem von le a három kiváló sportember érdemeiből.

2018-ban Gilbert-nek volt szüksége segítségre Fotó: Getty Images Sport

Ketten is Merckx nyomában

Hasonló lejtőkön már nem jár az idei Tour de France, az utolsó három szakasz szinte teljesen sík lesz. Az összetettben Tadej Pogačar (UAE) címvédéséhez lényegében a nyolcadik szakasz óta nem fért kétség, több mint öt perc az előnye a teljes mezőnnyel szemben. Fölényére jellemző, hogy sárga trikóban egymás után két hegyi befutós szakaszt is megnyert, így pedig a huszonkét éves szlovén kerekes az összetett győzelem és a legjobb fiatalnak járó fehér trikó mellé a legjobb hegyimenőnek járó pöttyös mezt is megszerezte, akárcsak tavaly. Korábban csak egyetlen versenyző tudta megvédeni a sárga és a pöttyös trikót is a Touron: a valaha volt legjobb kerékpárosnak tartott Eddy Merckx. Pogačarnak lényegében annyi feladata maradt a belga legenda teljesítményének megismétléséhez, hogy célba érjen a maradék három versenynapon.

Merckx másik rekordja viszont akár meg is dőlhet az idei Tour de France-on. A harminchat évesen váratlan másodvirágzását élő brit sprinter, Mark Cavendish (Deceuninck–Quick Step) idei négy szakaszsikerével utolérte a Kannibál 34-es csúcsát, és pénteken, valamint a hagyományos, vasárnapi párizsi zárószakaszon is lehet esélye arra, hogy megszerezze karrierje 35. etapgyőzelmét is a Tour-on, és egyedül vezesse az örökrangsort.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.