Novotny Zoltán: A korábbi magyar AIPS-tisztségviselők jutalma is ez a díj

Novotny Zoltán, a Magyar Rádió és az MTVA 79 évesen is aktív rádióriportere azt mondta: a korábbi magyar tisztségviselők jutalma is az az életműdíj, amelyet hétfőn este vehetett át a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 83., budapesti kongresszusán.

Forrás: MTI2020. 02. 05. 20:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakember 1985 és 2002 között a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke volt, vezetésével 1992-ben és 1999-ben is AIPS-kongresszusnak adott otthont a magyar főváros.

„Nyilván ez is benne volt a díj odaítélésében, de én ezt az egészet úgy fogom fel, hogy a korábbi elnökségi tag, Szombathy István, a volt főtitkár, Gyulai István és az egykori kincstárnok, Boskovics Jenő munkájának jutalma is ez az elismerés” – fogalmazott az MTI érdeklődésére Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke, akinek Gianni Merlo, az AIPS elnöke nyújtotta át az életműdíjat.

Novotny Zoltán az 1968-as mexikóvárositól kezdve a 2016-os Rio de Janeiró-i játékokig megszakítás nélkül 13 nyári olimpiáról közvetített, de érdekességként elmondta, hogy már az 1964-es tokiói olimpia alatt tagja volt az itthoni stábnak, ahogy tagja lesz idén nyáron is, amikor szintén a japán főváros lesz az ötkarikás házigazda. Közvetített a többek között Magyarország által is bojkottált, 1984-es Los Angeles-i olimpiáról is, s ettől kezdve sorozatban hat ötkarikás eseményen ő volt a „főnök”, azaz ő vezette a rádió stábját.

„Összesen 27 magyar aranyérmet közvetíthettem az olimpiákról. Az első a gerelyhajító Németh Angéla mexikóvárosi győzelme volt, az utolsók pedig Rióban három aranya és a női kajaknégyes diadala, de a századik magyar elsőségnél, Hegedüs Csaba sikerénél is ott voltam.” – elevenítette fel a rádióriporter, aki a súlyemelő Földi Imre, a birkózó Kocsis Ferenc vagy az úszó Gyurta Dániel olimpiai győzelmét is kiemelte a 27 közül.

Novotny Zoltán ma is rendszeresen közvetít, műsort vezet, ahogy fogalmazott, „a hangom megvan, a kedvem megvan, úgyhogy csinálom”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.