Pátkai, a hétköznapi hős

Pátkai Máté nagyon tud érkezni. Március 24-én, a horvátok ellen és tegnapelőtt, Wales legyőzésekor is jókor volt jó helyen.

2019. 06. 13. 14:06
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pátkai Máté (képünkön) nagyon tud érkezni. Március 24-én, a horvátok ellen és tegnapelőtt, Wales legyőzésekor is jókor volt jó helyen: a vb-ezüstérmest és az Eb-elődöntőst is a Mol Vidi FC 31 éves védekező középpályásának góljával vertük meg.

– Lesz most egy hetem, amit a családommal fogok tölteni (Pátkaiéknak három gyerekük van – a szerk.), nem túl sok, de máris kezdődik a felkészülés a Vidivel az Európa-liga-selejtezőre. A gólom? A félidőben felhívták a figyelmünket az edzőink arra, hogy jobban ügyeljünk az úgynevezett második labdákra, próbáljuk meg azokat „fölszedni”. És lám, éppen egy ilyen lecsorgó labdából adódó helyzetet sikerült értékesítenem. megharcolt egy védővel, elém pattant a labda, és nekem már csak be kellett rúgnom. Igaz, hogy egy kis szerencsém is volt, mert a védő fején megpattant a labda, de ennek már nincs jelentősége – mondta a vegyes zónában válogatottunk váratlanul kitűnő gólzsákja.

Pátkait megkérdeztük, amikor megindult kísérni a támadást, megfordult-e a fejében, hogy ebből akár gól is születhet.

– Igen, nyilván ezért indultam el. Nem az a játékos vagyok, aki 25-30 méterről megereszt egy bombát, mint például Kleinheisler Laci, én ezekre a lecsorgókra szeretek odaérni. Mondhatni, szerencsém volt.

Fotó: Mirkó István

Említettem Pátkainak, hogy hovatovább hősnek számít a közönség szemében, amire így reagált:

– Nem áll jól nekem a hősszerep, és nem is szeretek hős lenni. Azt azonban remélem, hogy egyre fontosabb láncszeme vagyok ennek a válogatottnak. Hiszen az lehet, hogy ebben a csapatban egy picit kevesebb a nagy egyéniség, mint egyik-másik korábbi válogatottban volt vagy néhány jelenlegi európai csapatban, de pontosan tudjuk, hogy napjaink európai focijában nem mindig az a csapat győz, amelyikben sztárok kergetik a labdát. Az is lehet a siker kulcsa, ha jó sok munkás és jó sok csapatember van együtt.

A mezőny egyik legjobbja vitán felül az ellenfél kapuját ezúttal is veszélyeztető középhátvéd, volt, aki Baráth Botonddal

lassan olyan magabiztos kettőst alkot, mintha tíz éve játszanának együtt.

– Az esélyeink most már igen jók, félúton vagyunk, persze még négy mérkőzés áll előttünk – mondta az RB Leipzig védője. – Nagyon kell összpontosítanunk, ez a lényeg. Gareth Bale-re végig nagyon figyeltünk, kollektív védekezéssel semlegesítettük, amibe a középpályásaink is bekapcsolódtak. Tudtuk, hogy bár nincs kirobbanó formában, de egyetlen villanással képes lehet eldönteni a meccset. Rossi hiánya? Nem éreztük, mert tartott egy remek motivációs beszédet a mérkőzés előtt. Ami hiányzott, az legfeljebb az volt, hogy nem hallottuk a kiabálását a pálya széléről – tette hozzá, s közben elmosolyodott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.