A labdarúgás legnehezebb feladata előtt állnak Klopp fiai

Ha a történelmi faktortól eltekintünk, egyértelműen ez a rangadó számít a legizgalmasabbnak a Premier League-ben, hiszen az elmúlt két idény első két helyezettje, a Manchester City és a Liverpool csap össze vasárnap este (17.30, tv: Spíler1) az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában.

2020. 11. 08. 9:45
Jürgen Klopp
Klopp szerint még felesleges a bajnoki címről beszélni Fotó: EPA/Paul Ellis
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyik együttes sem volt meggyőző az évad első mérkőzésein, bár a forduló előtt a Liverpool ennek ellenére is vezette a Premier League tabelláját. A City – ellenfeléhez képest egy meccsel kevesebbet játszva – a tizedik pozíciót foglalta el. A különbség viszont csalóka, hiszen mindössze öt pont választotta el a két csapatot. A manchesteri klub hullámzó formában kezdte az idényt: három győzelem mellett kétszer döntetlent játszott, és egy csúfos vereségbe is belefutott, amikor a Leicester 5-2-re nyert az Etihadban. Súlyos vereségből a Liverpool is kivette a részét, az addig százszázalékos címvédőt az Aston Villa döngölte földbe 7-2-re a negyedik fordulóban. Emellett a Vörösöknek öt győzelmük és egy döntetlenjük van.

A labdarúgók kevésbé meggyőző teljesítményére több magyarázatot is lehet találni. Egyrészt a fáradtságot említhetnénk, hiszen ebben az idényben már a bajnokság első pillanatától kezdve dupla terhelésnek vannak kitéve a játékosok a hazai és a nemzetközi kupasorozatok miatt. Minden héten legalább két mérkőzésen kell helytállniuk, nem véletlen, hogy a csapatokat sérülések tizedelik. Manchesterben a támadószekciót, Liverpoolban a védelmet sújtotta sérüléshullám az elmúlt időszakban. Ami azért is fájhat a két klubnak, mert pont azt az erényt veszítették el, amiben eddig a legjobbnak bizonyultak. A világoskékek lőtték a legtöbb gólt az angol élvonalban az elmúlt két idényben, most viszont hat mérkőzésen csupán kilenc gólt tudtak összekaparni. A Vörösök képviselték a másik oldalt, azaz tavaly és tavalyelőtt az ő kapujukba találtak be legkevesebbszer az ellenfelek. Ehhez képest idén hét mérkőzésen már tizenöt kapott gólnál járnak – tavaly huszonnégy forduló után tartottak ennyinél.

A kezdeti nehézségek ellenére úgy tűnik, hogy mindkét gárda kezdi összeszedni magát. Szerdán a Bajnokok Ligájában magabiztosan nyertek: a City az Olimpiakoszt verte hazai pályán 3-0-ra, míg a Liverpool 5-0-val rohant keresztül az Atalantán Bergamóban. Így a hazaiak három-, a vendégek ötmeccses győzelmi sorozattal a hátuk mögött vágnak neki a rangadónak. Az esélyesnek inkább a Manchester tekinthető, ha figyelembe vesszük, hogy a Liverpool a párosítás utolsó hat összecsapásából csak egyet tudott megnyerni, tavaly novemberben 3-1-re győzött az Anfielden. A „visszavágón” azonban esélye sem volt a City ellen, 4-0-ra kikapott, igaz, addigra már bajnok volt, számukra nem volt tétje a mérkőzésnek.

Guardiola már több csatát is nyert a Liverpool ellen
Fotó: EPA/Cath Ivill

Megbolygathatja az esélyeket, hogy mindkét oldalon vannak fájó hiányzók. A vendégek keretében biztosan nem lesz ott Thiago Alcantara és Alex Oxlade-Chamberlain, továbbá Fabinho és sem. Naby Keïtát már becserélte Jürgen Klopp szerdán az Atalanta elleni találkozón, Joël Matip pedig a kispadon ült, így ő bevethető lesz Joe Gomez oldalán a védelem szívében.

Pep Guardiola alakulatának jó hír, hogy az izomsérülése után visszatért, sőt a szerdai, Olimpiakosz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen csereként beállva gólt is lőtt. Fernandinho, Benjamin Mendy és viszont nem lépnek majd pályára a címvédő ellen. Az argentin csatár már közel áll a visszatéréshez, de Guardiola nem akar kockáztatni vele kapcsolatban: – Nincs még játékra kész állapotban. Ez egy fontos mérkőzés, de tudják, ez úgy működik, mint az amerikai elnökválasztás, minden egyes szavazatot meg kell számolni. Nekünk is sok meccsünk van még hátra az idényben.

Jürgen Klopp sem akarta túlságosan felnagyítani ennek a találkozónak a jelentőségét. Véleménye szerint a labdarúgás legnehezebb feladata a City ellen játszani, de azt elutasítja, hogy a bajnoki címért folyó harcról beszéljen. Mint mondta, ehhez még túl korán van, hiszen még csak a nyolcadik fordulóra készülnek, ráadásul nem ért egyet azokkal az angol sajtóban keringő véleményekkel, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évadban is csak ez a két klub lenne esélyes a Premier League trónjára.

– A Chelsea, a Tottenham, az Arsenal és a Leicester is nagyon jó. És sajnos az Everton is. Sok csapat van. Talán valakit ki is felejtettem a sorból – mondta Klopp, majd korrigálta hibáját: – És ott van a Manchester United is. Az emberek könnyen leírnak egyes csapatokat, amelyek a végén mégis befuthatnak.

Klopp szerint még felesleges a bajnoki címről beszélni
Fotó: EPA/Paul Ellis

Abban igaza van a két vezetőedzőnek, hogy az esti összecsapás után nem avatnak bajnokot, de az eredmény meghatározó lehet a végkimenetel szempontjából. Amennyiben a Liverpool nyerne, nyolc pontra növekedne az előnye a Manchester City ellen, amely nála egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Fordított esetben Sterling és társai még időben elkaphatnák Hendersonék grabancát, mielőtt még úgy megszöknének előlük, ahogy azt az előző idényben is tették. Több forog tehát kockán a három pontnál.

Premier League, 8. forduló:

Brighton–Burnley 0-0

Southampton–Newcastle United 2-0 (1-0)

Everton–Manchester United 1-3 (1-2)

Crystal Palace–Leeds United 4-1 (3-1)

Chelsea–Sheffield United 4-1 (2-1)

West Ham United–Fulham 1-0 (0-0)

Vasárnap:

West Bromwich Albion–Tottenham Hotspur 13.00 (tv: Digi Sport2)

Leicester City–Wolverhampton Wanderers 15.00 (tv: Spíler1)

Manchester City–Liverpool FC 17.30 (tv: Spíler1)

Arsenal–Aston Villa 20.15 (tv: Digi Sport2)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.