Priskin Tamás: Öt éve minket, idén a portugálokat segítette a szerencse

Idén a portugálok három góljából kettő előtt számukra kedvezően pattant a labda.

2021. 06. 16. 10:25
null
A felvidéki származású Priskin Tamás büszke a válogatott játékosaira Fotó: Csapó Balázs Kisalföld
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eredmény miatt nagyon szomorú vagyok, mert úgy érzem, hogy sokkal több volt a portugálok elleni mérkőzésben. Ahogyan azt várni lehetett, az Eb-címvédő portugál válogatott dominált, mi viszont hősiesen védekeztünk, és mindent megtettünk a pontszerzés vagy a még ennél is nagyobb bravúr érdekében.

Az önfeláldozó védekezés mellett voltak kaput eltaláló lövéseink, rengeteget harcolt a védőkkel, igyekezett megtartani a labdákat. sokat küzdött, többször is labdát szerzett a középpályán. Bevallom, a mérkőzés előtt abban bíztam, hogy ha esetleg mi tudunk gólt szerezni, akkor a portugáloknak kell futniuk az eredmény után. A gól végül is megszületett, de sajnos lesről, így nem tudtunk élni az eséllyel.

Ezt követően a portugálok szerencsés körülmények között szerezték meg a vezetést, és utána fejben kicsit szétestünk a találkozó végére. Öt évvel ezelőtt a franciaországi Eb-n nekünk volt szerencsénk a két megpattanó lövéssel, idén a portugálokra mosolygott a szerencse. Két góljuk előtt is számukra kedvezően pattant a labda.

Nem hiszem, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, szerintem a szurkolók nagy többsége úgy gondolja, hogy a pályán mutatott harcos hozzáállásunkkal a döntetlent megérdemeltük volna. Mindamellett büszkék lehetnek magukra a srácok, mert egy Ronaldo-lövést leszámítva az Európa-bajnoknak nem volt kidolgozott ziccere a mérkőzés 84. percéig.

Az Európa-bajnokságon egymás után jönnek a meccsek, rövid az idő, nem szabad rágódni ezen a vereségen, szombaton a franciák ellen folytatjuk a szereplést az Eb-n. Biztos vagyok benne, hogy szövetségi kapitány megfelelően készíti fel a játékosokat a világbajnokok ellen. A francia válogatott erősebb, mint a portugál, és a keddi mérkőzéshez hasonlóan dominálni fog ellenünk. Ezen nem kell meglepődnünk, az Eb előtt is sejtettük, hogy nem mi leszünk a favoritok a csoportban. De a futballban bármi megtörténhet, ha bátran játszunk, akkor lesz esélyünk a franciákkal szemben.

....

Kövesse a magyar válogatott szereplését és az Európa-bajnokságot ITT!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.