Rasovszky Kristóf lett az elmúlt év legjobb nyíltvízi úszója

Rasovszkynak ez már a második nagy egyéni elismerése a tavalyi esztendő alapján, legutóbb az európai szövetség (LEN) szavazásán lett a legjobb.

Forrás: MTI2020. 02. 07. 18:35
RASOVSZKY Kristf
Budapest, 2019. július 30. Rasovszky Kristóf, a nyíltvízi úszás 5 kilométeres versenyszámának aranyérmese a dél-koreai 18. vizes világbajnokságon résztvevõ, aranyérmet nyert úszók köszöntésén a Duna Arénában 2019. július 30-án. MTI/Bruzák Noémi Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

lett az elmúlt év legjobb nyíltvízi úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).

A szervezet pénteki tájékoztatása szerint a 22 éves magyar versenyző az egész éves teljesítményt értékelő kritériumrendszer alapján lett a legjobb. Az előre kihirdetett pontértéktáblázat alapján a dél-koreai világbajnokságon öt kilométeren szerzett aranyérme mellett – amely a szakág történetének első magyar vb-diadala volt – tíz kilométeren elért negyedik, illetve a csapatversenyben szerzett hatodik helye, valamint az összetett világkupa-győzelem okán nagy fölénnyel végzett az első helyen.

Rasovszkynak ez már a második nagy egyéni elismerése a tavalyi esztendő alapján, legutóbb az európai szövetség (LEN) szavazásán lett a legjobb.

Az Európában első, illetve 2018-ban a FINA-nál is győztes ezúttal második lett Sarah Sjöström mögött a női úszók között – itt a rövidpályás Eb-n elért aranyérmek semmit sem nyomtak a latba, kizárólag a FINA-eseményeken szerzett érmek, illetve a világkupa összetettje számított, valamint alapvető kritérium volt a világbajnoki aranyérem.

A győztesek a trófeák mellett 10 ezer dolláros jutalmat kapnak, amelyet várhatóan a decemberi, Abu-Dzabiban rendezendő rövidpályás-vb után sorra kerülő gálán vehetnek át, mivel a WADA Oroszországot elmarasztaló döntése miatt a mostani, Moszkvába tervezett eseményt le kellett mondani.

FINA Év sportolói 2019

Úszás:

férfiak: (amerikai), nők: Sarah Sjöström (svéd)

Nyíltvízi úszás:

férfiak: RASOVSZKY KRISTÓF, nők: Ana Marcela Cunha (brazil)

Műugrás:

férfiak: Hszie Szi-ji (kínai), nők: Si Ting-mao (kínai)

Óriástoronyugrás:

férfiak: Gary Hunt (brit), nők: Rhiannan Iffland (ausztrál)

Szinkronúszás:

férfiak: Alekszandr Malcev (orosz), nők: Szvetlana Romasina és Szvetlana Kolesznyicsenko (oroszok, holtversenyben)

Vízilabda:

férfiak: Olaszország, nők: Egyesült Államok

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.