Rebrov: Szeretnék többször a BL-ben szerepelni a Ferencvárossal

Szergej Rebrov szerint elpártolt a szerencse a Ferencvárostól Kijevben, hiszen szerinte is tévedett a játékvezető, amikor nem ítélt büntetőt a csapata javára az 1-0-ra elvesztett mérkőzés első félidejében. Az FTC vezetőedzője elégedett a játékosaival, a torinói és a kijevi meccsen mutatott játékért a legbüszkébb rájuk. Úgy fogalmazott, szeretne még egyszer vagy akár többször is a Bajnokok Ligájában szerepelni a Ferencvárossal.

Magyar Nemzet
2020. 12. 09. 8:44
Rebrov
Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetõedzõje büszke a csapatára Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Most is szoros mérkőzést játszottunk a Dinamóval. Ha összehasonlítjuk a Dinamo elleni első, budapesti mérkőzést a keddi, kijevi összecsapással, láthatjuk, hogy sokkal jobban játszottunk Kijevben – vágott bele az értékelésébe Rebrov. – El kell ismerni, hogy nagyon jól védekezett a Dinamo. Nem gondolom, hogy a védekezés volt a Dinamo taktikája, elsősorban a Ferencváros érdeme, hogy a Dinamónak először az 57. percben sikerült komoly helyzetet teremtenie. A Dinamo játékosain is volt egyfajta pszichológiai nyomás, hiszen ha nem nyertek volna, akkor rossz helyzetbe került volna a kijevi csapat. Sok passzal tudtunk volna előre jutni, de ebben a pálya gátolt minket, mivel fagyos volt. Jól szervezett volt az ellenfél védelme. Nehéz az ilyen meccseken sok helyzetet teremteni, ám nekünk három-négy is volt.

Szergej Rebrov az utolsó pillanatig űzte, hajtotta a játékosait Kijevben
Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Aztán szóba hozta a mérkőzés leginkább vitatott esetét, amikor Laidouni lövésébe Szidorcsuk kézzel ért bele a 16-oson belül.

– Visszanéztem a vitatott szituációt, szerintem büntetőt kellett volna ítélnie a játékvezetőnek

– jegyezte meg az ukrán szakember.

Rebrov összességében beszélt a csoportkör hat mérkőzéséről.

– Az öltözőben elmondtam a játékosoknak, hogy büszkék lehetnek magukra, nincs miért szégyenkezniük, hiszen többször is jó játékot mutattak, jól szerepeltek a csoportkörben. Valójában senkinek sem volt korábbról tapasztalata a BL-ben, de a futballistáim felnőttek a feladathoz. Mindenki megérezte, hogy ezen a szinten nem szabad sok gyermeteg hibát elkövetni. Csapatként is nagyon sokat fejlődtünk.

A Juventus elleni idegenbeli összecsapásra és a keddi, kijevi meccsre vagyok a legbüszkébb.

Torinóban nagy teljesítmény volt, hogy majdnem végig tudtuk tartani a döntetlent. Ezek a párharcok sokat segítettek a játékosoknak a fejlődésben.

Rebrov sok sikert kívánt a Dinamónak a továbbiakban.

– Továbbra is drukkolok ennek a csapatnak, hiszen közel áll hozzám. Fortuna annak mosolyog, aki sokat dolgozik, annak, aki mindent megtesz a minél jobb eredmény eléréséért. Ilyen a futball, nem mindig sikerül véghezvinni azt, amit elképzeltünk. Továbbra is dolgoznunk és fejlődnünk kell, ha megérdemeljük, akkor kegyes lesz hozzánk Fortuna.

Rebrov reményének adott hangot, hogy az irányításával játszik még a Fradi a BL-ben.

– Szeretnék még egyszer vagy akár többször is a Bajnokok Ligájában szerepelni a Ferencvárossal.

A klub idén 25 év után jutott el ismét a Bajnokok Ligájába, nem szeretne újra ennyit várni.

Mostantól a bajnokság

Lovrencsics Gergő: Tanultunk az előző meccs hibáiból, és mindent egy lapra feltéve megpróbáltuk kiharcolni a továbbjutást az Európa-ligába. Most lehet, hogy furcsa lesz számunkra, de vissza kell térjünk a bajnokságra. Ahhoz hogy jövőre is a Bajnokok Ligájában tudjunk szerepelni, a bajnokságot meg kell nyerjük.

Kevés helyzetet hozó mérkőzést játszottunk, érezhető volt, hogy mekkora volt a tét, egyik csapat sem mert túlságosan nagyot kockáztatni. A vezető gólig nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, így azt gondolom, hogy a mi javunkra is eldőlhetett volna a mérkőzés. Sajnos a gólt megelőző szituációnál minden az ellenfél kezére játszott. Volt egy csúsztatás, amikor pont úgy került tovább a labda, hogy a középen érkező játékosuk be tudta fejelni. Ebből is tanulnunk kell. Az eredmény miatt elég csalódottak vagyunk, és bosszantó, hogy ez olyan mérkőzés volt, amelyen tényleg volt esélyünk. Alakulhatott volna másképp is.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.