Felmentés helyett megduplázták Sidi Péter büntetését

A Magyar Sportlövőszövetség (MSSZ) elnöksége hétfőn, másodfokon két évre tiltotta el Sidi Pétert, amiért a márciusi indiai világkupán jogosulatlanul bement a később pozitív doppingmintát szolgáltató Péni István szobájába.

2021. 06. 21. 14:29
Sidi Péter
Minszk, 2019. június 24. Sidi Péter a férfi légpuska versenyszám döntõjében a II. Európa Játékokon a minszki Lövész Központban 2019. június 24-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy György, az MSSZ elnöke az elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatón bemutatta azt a felvételt, amelyen látható, ahogy a komáromi világ- és Európa-bajnok sportlövő belépett csapattársa szobájába, majd közel 45 perc után elhagyta azt.

– A mai napon az elnökség az én javaslatomra az elsőfokú egyéves eltiltást két évre módosította – mondta a sportvezető. Hozzátette, a szövetség nem tudja bizonyítani azt, hogy Sidi manipulált Péni vitaminjával, és vádaskodni sem akar, a büntetést csak a jogtalan behatolás miatt szabták ki rá.

Az elnök beszélt arról is, hogy ő maga egészen addig nem akarta elhinni, miszerint Sidi bemehetett Péni szobájába, amíg nem látta a felvételt. Mint mondta, azt Sidi Péter sem tagadta, hogy bement a szobába, ugyanakkor a 42 éves sportoló magyarázatát a történtekre nem tudja elfogadni. Nagy György hosszan taglalta a komáromi puskás érvelésének ellentmondásait: hangsúlyozta, nem valószínű, hogy Péni maga adta oda a szobakártyát csapattársának, az meg még kevésbé hihető, hogy – amint Sidi állítja – Péni István megígérte volna neki, hogy miután elindul a lőtérre, majd visszaszökik onnan, hogy beszéljenek. Arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy Sidi korábban, a márciusban nagy visszhangot kiváltó összetett puska döntőjének botránya kapcsán még írásban állította, hogy március 24-én beszélt először az indiai vk-n Pénivel, most viszont arra hivatkozott, hogy Péni hívta a szobájába március 18-án.

Nagy György azt is elárulta, hogy Péni vitaminjait és táplálékkiegészítőit bevizsgáltatták a Testnevelési Egyetem laborjával, és ott megállapították, hogy D-vitaminja furoszemidet tartalmaz, amit utólag tettek bele. A kapszulákon fehér por nyomai vannak, amelyek normál esetben nem lehetnének ott. A gyártóval is felvették a kapcsolatot és kizárták annak a lehetőségét, hogy ott kerülhetett a vízhajtó a kapszulákba. Szintén elmondta, hogy Péni valamennyi, Indiában használt tablettáját eljuttatták a rendőrséghez, így azt már a hatóságok vizsgálják.

– Pétert sajnálom a legjobban, hogy őszinte legyek, mert azt gondolom, hogy Európa-bajnokként, világbajnokként bármiért is ment be a szobába, ezért kár volt a saját karrierjét tönkretenni – jegyezte meg Nagy György.

A sajtótájékoztatón Sidi és ügyvédje is jelen volt, s elmondták: bíróságon támadják meg a fegyelmi döntést, mellyel szerintük az az MSSZ célja, hogy Sidi a párizsi olimpián se vehessen részt.

– Bemondásra kaszálnak el, azért álljon meg a menet – fogalmazott Sidi Péter.

Péni Istvánt viszont a pozitív doppingminta ellenére a nemzetközi szövetség közvetlenül a májusi, eszéki Európa-bajnokság előtt felmentette, miután illetékes testülete arra a megállapításra jutott, hogy ártatlan a szóban forgó doppingügyben, vele szemben szabotázs történt. Az UTE puskása Horvátországban megvédte címét légpuskában.

A tokiói olimpián Péni mellett a másik férfi puskás kvótával Pekler Zalán vesz majd részt. Női puskában Mészáros Eszter, női pisztolyban pedig Major Veronika képviseli a magyar színeket. A sajtóeseményen Győrik Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy az olimpikonok indulnak a csütörtökön kezdődő eszéki világkupaversenyen, azt követően pedig folytatják a felkészülést Tokióra, ahol a magyar szövetség továbbra is egy érmet és 3–7 olimpiai pontot vár a négyfős csapattól.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.