Sorozatban harmadszor Ma Lung az asztalitenisz férfi egyes világbajnoka

Sorozatban harmadszor Ma Lung nyerte a férfi egyes küzdelmeit az asztalitenisz-világbajnokságon: a kínaiak klasszis játékosa a budapesti torna vasárnapi döntőjében öt szettben bizonyult jobbnak a svéd Mattias Falcknál.

Forrás: MTI2019. 04. 28. 14:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyszerű hangulatban kezdődött a mérkőzés a Hungexpo teltházas G pavilonjában, a közönség nagyobb része az európaiként „hazai” Falcknak szurkolt, de Ma Lungot is sokat bíztatták.

Az első játszma az ő fölényét hozta, mert ugyan a 16. helyen kiemelt, 27 éves svédnek is voltak szép megoldásai, csupán öt pontot tudott gyűjteni. A 30 esztendős Ma Lung – aki térdsérülése miatt sokat kihagyott, jelenleg ezért „csak” 11. a világranglistán és a kiemelési rangsorban is – a folytatásban is irányított, 6-6 után ellépett riválisától és viszonylag simán duplázta meg szettelőnyét.

A harmadik felvonás aztán Falcké lett, „sült” a keze, s ugyan 9-2 után az ázsiai asztaliteniszező még felzárkózott, a svédnek sikerült szépítenie. Lendületben maradt, a negyedik szettben is rendre ő vezetett, majd 9-8-nál edzője, az ötszörös világbajnok Jörgen Persson időt kért. A szünet azonban Ma Lungnak tett jót, a következő három labdamenetet ő nyerte, s ezzel 3-1-es előnybe, a végső győzelem kapujába került.

Az ötödik játszmát aztán már ő uralta, 9-4-re elhúzott, s a 9-5-nél történt kínai időkérés után két magabiztos ponttal megszerezte harmadik egyéni vb-címét.

A 2003-as vb óta most először nem csak kínai játékosok szerepeltek a szám döntőjében. Falck ezzel együtt nem tudott történelmet írni, az eddigi vb-ken ugyanis európai játékos soha nem győzött kínai ellen a férfi egyes fináléjában.

A háromszoros olimpiai bajnok Ma Lung szombaton férfi párosban is aranyérmet nyert, így Budapest kétszeres győzteseként és 12-szeres világbajnokként távozhat a magyar fővárosból.

A 128 között Szudi Ádámot búcsúztató Mattias Falckot – aki tavalyi házasságkötése után változtatta a nevét Karlssonról a felesége után Falckra – vigasztalhatja, hogy pályafutása legjobb eredményét érte el és Jan-Ove Waldner 1999-es harmadik helye után húsz évvel szerzett ismét érmet Svédországnak férfi egyesben.

Eredmény:

férfi egyes, döntő:

Ma Lung (kínai, 11.)-Mattias Falck (svéd, 16.) 4-1 (5, 7, -7, 9, 5)

A kínai Liang Csing-kun és a dél-koreai An Dzse Hjun lett a bronzérmes.

később:

női páros, döntő:

Hajata Hina, Ito Mima (japán, 1.) – Szung Jing-sa, Vang Man-jü (kínai, 2.) 14.30

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.