Szabó Tünde: Sikeres évet zárt a magyar sport

Sikeres évet zárt a magyar sport Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint.

Forrás: MTI2020. 01. 02. 20:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2019-es év rendkívül eredményes volt – szögezte le a szakpolitikus az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Hozzátette: az olimpiát megelőző év mindig nagyon kemény, hiszen a sportolók fókuszában az ötkarikás játékok állnak, ezzel a szemlélettel és felkészültséggel szerepelnek a világeseményeken.

Ilyenkor már a célegyenesre fordulnak, a legfontosabb cél, hogyan sikerül az olimpia, valamint az, hogy a kvótákat meg kell szerezni – fogalmazott Szabó Tünde. Nagyon jól teljesítettek a sportolóink, hiszen világbajnokokat, Európa-bajnokokat köszönthettünk különböző sportágakban – tette hozzá.

Szabó Tünde kiemelte, az olimpiai sportágak közül 26-ban születtek magyar sikerek, azaz nemcsak a tradicionálisan erős magyar sportágakban voltak jó eredmények.

Az olimpiára való felkészülés kapcsán hangsúlyozta: fontos, hogy ehhez minden lehetőséget megteremtsenek a magyar sportolóknak. Példaként említette, hogy már az év elején többen kiutaznak Tokióba vagy a környékére az akklimatizálódást elősegítendő, hogy ott edzhessenek, és felkészüljenek a magas páratartalomra.

Olyan programjaink vannak az élsportban és az utánpótlás-nevelésben, amelyek azt eredményezik, hosszú távon a magyar sportolók ott lesznek a világ élvonalában – mondta, egyúttal hozzáfűzte, folyamatosak a kvótaszerzések, és ez folytatódhat az ötkarikás játékokat megelőző világeseményeken, amelyek közül Magyarország rendezi például a vízilabda kontinensviadalát, illetve a vizes Európa-bajnokságot.

Hangsúlyozta, nagy öröm, hogy olyan rangos világeseményeknek adott otthont Magyarország 2019-ben, mint például négy olimpiai kvalifikációs esemény, az asztaliteniszezők, az öttusázók, a kajak-kenusok, valamint a vívók világbajnoksága.

Ez nemzetközi szinten és sportdiplomáciailag is óriási teljesítmény és elismerés – fogalmazott. Ilyen tekintetben szerintem világelsők vagyunk, hiszen a nemzetközi szervezetek hozzánk fordulnak: szeretnénk-e megrendezni egy világeseményt – fejtette ki Szabó Tünde, aki elsődleges célnak azt nevezte, hogy mindenki tudjon sportolni.

Úgy vélte, ehhez fontos, hogy olyan sportlétesítmények legyenek Magyarországon, amelyek ki tudják szolgálni a sportolókat, ennek jegyében az elmúlt években több mint 2500 sportlétesítményt tudtak felújítani, illetve építeni, külön kiemelte a tavaly átadott Puskás Arénát, amely idén négy mérkőzésnek ad otthon a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.