Szalai Ádám visszakerülhet a Mainz meccskeretébe

Jan-Moritz Lichte, a német élvonalban szereplő Mainz ideiglenes vezetőedzője nem zárta ki a lehetőségét, hogy Szalai Ádám is ott legyen csapata Bayer Leverkusen elleni, szombati bajnoki mérkőzésének keretében.

Szilágyi
2020. 10. 15. 14:11
null
Még legalább egy esélyt megérdemel a Mainz magyar légiósa Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar válogatott csapatkapitányát több mint három hete sportszakmai indokra hivatkozva kitették a klub felnőtt keretéből, miután Achim Beierlorzer akkori vezetőedző arról tájékoztatta a játékost, hogy nem számít rá a folytatásban.

Még legalább egy esélyt megérdemel a Mainz magyar légiósa
Fotó: Nemzeti Sport

Szalai ügyéből komoly botrány alakult ki, a csapat tagjai sztrájkba léptek, megtagadták a részvételt az edzésen, ezzel vállalva szolidaritást játékostársukkal. Az edzőt ezek után néhány nappal később menesztették, a csatár ügynöke pedig két héten át napi szinten tárgyalt a Mainz vezetésével. A felek megegyeztek egymással, a játékos a múlt hét elején engedélyt kapott, hogy visszatérhet a bő kerethez.

A magyar válogatott elmúlt heti mindhárom meccsén pályára lépő középcsatár csütörtökön tért vissza klubjához, Jan-Moritz Lichte pedig délelőtt nyilatkozott vele kapcsolatban, igaz, a konkrétumokat mellőzve.

– Mindenkinek, aki a csapattal edz, van esélye, hogy bekerüljön a mérkőzésre nevezendők közé. A végső döntés holnap születik meg erről – mondta a szakember.

A Mainz három forduló után pont nélkül az utolsó előtti helyen áll a tabellán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.