Százezreket mozgatott meg a Budapest Európa Sportfővárosa programsorozat

Forrás: MTI2019. 12. 18. 13:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 200 ezer résztvevőt mozgatott meg a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa elnevezésű programsorozat, amely a sportolást és az egészséges életmódot népszerűsítette az év során.

A szervezők szerdai közleménye szerint a január 1-jén kezdődött és december 8-án véget ért eseménysorozat keretében 12 kiemelt rendezvény, illetve további 530 kisebb-nagyobb, túlnyomórészt ingyenesen látogatható sportos kitelepülés valósult meg Budapest Főváros Önkormányzata vezetésével, a Budapesti Sportszövetségek Uniója szervezésében és a Testnevelési Egyetem szakmai támogatásával. Ezeken az eseményeken kortól és nemtől függetlenül minden fővárosi lakos közelebbről megismerhette a legkülönfélébb mozgásformákat, kezdve a futástól és úszástól a korcsolyázáson át a spinningig, vagy a jógáig.

A programsorozat nyitó- és záróeseményét egyformán a Városligeti Műjégpályán tartották meg, ahol az érdeklődők a korcsolyázás mellett olyan más, hideg időben űzhető mozgásformákat is kipróbálhattak, mint a jégkorong, a curling vagy a jéglabdázás. Mindkét teltházas rendezvényen több mint háromezren vettek részt.

„A Sportfőváros programsorozat leglátogatottabb rendezvénye a május végi Családi- és Sportnap volt, amikor a Margitszigeten több mint 50 féle mozgásformát mutattak be az érdeklődőknek. Csaknem 30 ezren mentek ki az eseményre és próbáltak ki egy vagy több sportot a focizástól kezdve a falmászáson, víváson át a küzdősportokig” – áll a közleményben.

A Várkert Bazár előtt megtartott májusi spinning napon majdnem négyezren vettek részt, augusztus elején pedig a „Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig” elnevezésű eseményen több mint ezren próbálták ki a jógázást.

A 16-35 éves korosztályt leginkább a két részletben, előbb április és június között, majd szeptemberben és október elején, a budapesti kültéri fitneszparkokban rendezett programok vonzották, amelyeken a szabadtéren végezhető testedzési lehetőségeket mutatták be az érdeklődőknek.

Az idősebbek közül a kifejezetten nyugdíjasokat célzó, márciusi Szenior Életmódváltó napon mintegy 800, az októberi Nordic Walking-napon pedig több mint ezer fővárosi vett részt.

„A felsoroltakon kívül a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat részeként szerveztek meg az idén további tíz futórendezvényt, öt – több mint tíz sportot felvonultató – családi sporteseményt, négy, kifejezetten a vizes sportokra fókuszáló uszodai programot, valamint a Budapest Urban Games, az ingyenes utcalimpia is az évad kiemelt megmozdulása lett” – olvasható a közleményben.

Az Európa Sportfővárosa címet jövőre a spanyolországi Málaga veszi át Budapesttől.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.