Szoboszlai Dominik és Balogh Norbert is bekerült Marco Rossi keretébe

A 18 éves Szoboszlai Dominik, illetve a Cipruson légióskodó Balogh Norbert is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szlovákok és a horvátok elleni jövő heti Európa-bajnoki selejtezőkre kezdi meg a felkészülést.

Forrás: MTI2019. 03. 11. 16:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A válogatott keretet hétfőn hozta nyilvánosságra az MLSZ honlapja. A közlemény kiemeli, hogy a keret kialakításánál komoly kompromisszumokat kellett kötnie a szövetségi kapitány vezette szakmai stábnak, mivel több szóba jöhető játékos is sérült, illetve keveset játszik klubcsapatában. Emellett azt is figyelembe kellett venni, hogy a megszokottnál rövidebb idő áll rendelkezésre az első mérkőzésig.

„Két nagyon nehéz mérkőzéssel kezdjük meg az Európa-bajnoki selejtezőket, a felkészülésre viszont mindössze két napunk lesz, miközben lesznek olyan játékosok, akik csak keddre érkeznek meg Telkibe” – fogalmazott Marco Rossi.

„Szerdán utazunk Nagyszombatba, csütörtökön pedig már pályára is lépünk Szlovákia ellen, így jól be kell osztanunk a rendelkezésre álló időt. A játékosoknak a lehető legfrissebbeknek kell lenniük csütörtök estére, közben viszont keményen is kell dolgoznunk a közös felkészülés során” – tette hozzá.

A válogatottba ezúttal meghívást kapott Balogh Norbert és is, akik eddig egyszer sem voltak Marco Rossi keretének tagjai.

„Valójában mindkettejük esetében csak a megfelelő pillanatra vártam. Norbert az utóbbi időben rendszeresen játszik, és a teljesítménye is indokolja azt, hogy a keret tagja legyen. Dominikról is elmondtam már, hogy tehetsége megkérdőjelezhetetlen, azonban a megfelelő pillanatban kell majd neki lehetőséget adni. Ez most jött el, hiszen már a Salzburg keretével készül, amely nagyon modern és agresszív focit játszik, amihez viszont nagyon kemény edzésmunkára van szükség, így a fiatal játékos nagyon jó állapotban van” – mondta Marco Rossi.

A kerettagok többsége vasárnap este érkezik meg Telkibe, néhány játékos pedig klubkötelezettségei végeztével hétfőn. A csapat szerda délután utazik el a Szlovákia elleni nagyszombati, jövő csütörtöki találkozóra, vasárnap 18.00 órakor pedig a Groupama Arénában lép pályára a vb-ezüstérmes horvát válogatott ellen.

Várhatóan mindkét mérkőzésen telt ház előtt játszik a csapat, hiszen nagyon rövid idő alatt elkapkodták a jegyeket.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

(Ferencvárosi TC), (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők:

Baráth Botond (Sporting Kansas KC), Bese Barnabás (Le Havre), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki), (FC Cluj), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), (RB Leipzig), Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)

Középpályások:

(Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (NK Osijek), Kovács István (Mol Vidi FC), (FC Bologna), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)

Támadók:

Balogh Norbert (APÓ Ellínon), (al-Ittihad), Holender Filip (Budapest Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Németh Krisztián (Sporting Kansas KC), (1899 Hoffenheim), Varga Roland (Ferencvárosi TC)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.