Szombaton várhatják a díszsorfalat

Tavaly novemberben még a 12. fordulónál jártunk, amikor azt pedzegettük, hogy mintha a Ferencváros kinőné a magyar bajnokságot. Pedig akkor még csak három pont volt a nemzetközi porondon is érdekelt Fradi előnye a Mol Fehérvárral szemben. Utólag tudjuk, hogy jó helyen kapiskáltunk: kedden egy erősen tartalékos címvédő győzte le könnyedén a kupagyőztes Honvédot, és a további fordulók eredményei­től függetlenül megvédte a címét. Hamarosan újra célba veheti a Bajnokok Ligája-csoportkört.

2020. 06. 18. 7:18
null
Boldogan álltak össze a fotósok előtt a játékosok a harmincegyedik bajnokság megnyerése után Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az aranymeccsen a szünet után jött el az idő, ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy újra az FTC lesz a labdarúgó NB I bajnoka, immár harmincegyedszer. A Ferencváros B – ezt nyugodtan mondhatjuk, hiszen Szergej Rebrov az állandó kezdőcsapatából Dibusz Dénest, Lovrencsics Gergőt, Sigér Dávidot, Ihor Haratint, Isaelt és ­Nguen Tokmacot is pihentette – a második félidőben öt perc alatt szerzett két góllal győzött a Honvéd ellen az NB I 30. fordulójának keddi mérkőzésén.

A zöld-fehérek korábbi kiváló védője, a 24-szeres válogatott Hrutka János a Facebookon világította meg, miért volt fontos már a Honvéd ellen bebiztosítani a bajnoki címet: „Talán egyvalamit mégis sajnálok a pályán töltött évekből… Ritkán vonulhat az ember lila-fehér folyosón a zöld gyepre” – utalt arra, hogy a bajnokcsapatot akár újpesti díszsorfal is köszöntheti a két csapat szombati derbijén a Groupama Arénában.

Még bőven a koronavírus előtt, a 12. fordulóban jártunk, amikor jeleztük, hogy mintha a Ferencváros kinőné az NB I-et. Pedig a Debrecen elleni 6-1-es idegenbeli győzelem után csak három pont volt a Fradi előnye a Mol Fehérvárral szemben. Azóta kinyílt az olló. A járvány után újraindított bajnokságban a Fradi hozta az elmaradt meccseit, az apró előny behozhatatlanra duzzadt, kedden este a Honvéd elleni siker címvédést ért.

Boldogan álltak össze a fotósok előtt a játékosok a harmincegyedik bajnokság megnyerése után
Fotó: Mirkó István

Rebrov a játékosait dicsérte: – Sokan azt gondolják, hogy könnyű volt célba érnünk, de keményen meg kellett dolgoznunk az első helyért. Ha nem is mindig mutatom ki az érzései­met, tényleg nagyon boldog vagyok az újabb aranyérem miatt. Higgyék el, nem olyan könnyű ez, mint látszik – értékelt a 2018. augusztus 22-e óta a Ferencváros alkalmazásában álló szakember, aki motivált Fradit ígér a szombati, Újpest elleni derbire.

A csapatkapitány Lovrencsics Gergőnek már az újabb nemzetközi menetelés jár a fejében: – Amikor a mester átvette a csapatot, úgy felrázott minket, hogy rögtön az első évben megnyertük a bajnokságot, majd a következő évre minimum az Európa-liga-szereplést tűztük ki, ezt is elértük. Most bajnokok lettünk, így ismét a Bajnokok Ligájában indulhatunk.

Sigér Dávid rávilágított a mai Ferencváros egyik nagy erényére: – Lehet, hogy nem mindig jön össze az, hogy több góllal nyerjünk, de megtanultuk azt is, hogyan kell egy góllal megnyerni a mérkőzéseket. Megmondom őszintén, nagyon szívesen kiengedném a gőzt, mert ebben a vírusos időszakban sem álltunk le. Ha rajtam múlna, lehet, meginnék egy sört, meg egy kis pezsgőt is.

Az ünneplés kedden a Népligetben folytatódott, szerdán szabadnapot kaptak a játékosok. Mától pedig elkezdődik a felkészülés az Újpest elleni derbire. Majd az új szezonban irány a Bajnokok Ligája-selejtező, ahol jelen állás szerint az első fordulóban kiemelt lesz a Ferencváros.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.