Szűnőben a címvédők hegemóniája

A nyári idényzáró pillanatfelvételhez képest jelentősen átalakult az erősorrend az európai topbajnokságokban. Angliában a Manchester City, Németországban a Ba­yern München trónfosztása lóg a levegőben, Olaszországban méltó kihívót kapott a zsinórban nyolcszoros bajnok Juventus, Spanyolországban újra éles a verseny, a Real Madrid szorosan tapad a Barcelonára. Az új főszereplők előretörése még várat magára, de mintha ősszel a változás szele söpört volna végig ősszel Európa meghatározó bajnokságaiban.

Virgil van Dijk (balra) a Liverpool oszlopa, a BL-döntőben Harry Kane sem járt túl az eszén Fotó: Reuters

Angliában bámulatos szezont futott a Manchester City, közel 100 ponttal végzett az első helyen a 2018–19-es kiírásban, ezek után rá sem lehet ismerni a mostani bajnokságban.

Negyedik manchesteri idénye előtt a katalán edzőfejedelem, Pep Guardiola 155 millió eurót­ költött a játékospiacon, ebből 137-et az Atlético Madridtól érkezett Rodrira és a Juventustól vásárolt szélsővédőre, João Cancelóra. Minden jel arra mutatott, hogy a City megszilárdítja a helyét a Premier League élén, ehhez képest elég volt egy elhúzódó sérüléshullám (Aymeric Laporte, Leroy Sané, David Silva, Ederson), és minden a feje tetejére állt.

Amíg a Pool csak egy meccset nem tudott megnyerni az őszi szezonban, a City többször is bukdácsolt, s ennek köszönhetően már csak a csoda segíthet a címvédésben. A Wolverhampton elleni pénteki vereség után Guardiola tiszta vizet öntött a pohárba: leszögezte, nem reális, hogy csapatát továbbra is a bajnokesélyesek közé sorolják.

(balra) a Liverpool oszlopa, a BL-döntőben sem járt túl az eszén
Fotó: Reuters

Mellékesen jegyezzük meg, hogy a 2008 óta íródó, három-három spanyol és német, két angol bajnoki címmel és két Bajnokok Ligája-győzelemmel övezett edzői karrierje során csapata még soha nem került tetemes hátrányba az aktuális éllovassal szemben a bajnokság félidejében, így korábban semmi oka nem lett volna bedobni a törülközőt december végén.

Jürgen Klopp Liverpoolja sokkal erősebb annál, mint hogy kihasználatlanul hagyta volna a City őszi botladozását. A Pool játéka ötvözi a „gegenpressing” (labdavesztés után azonnal visszatámadás) aprólékos fegyelmezettségét és az ösztönös, szemet gyönyörködtető támadófutball zsenialitását.

Klopp, a sajtó munkatársait a tenyeréből etető német energiabomba 2015-ben állt munkába a Beatles városában, James Milner és Divock Origi kivételével lecserélte az egész keretet, beépítette a csapatba a világ egyik legjobb védőjének tartott, az Aranylabda-szavazáson második helyen végzett Virgil van Dijkot. S az eredmények őt igazolják: Bajnokok Ligája-győztes és nagy valószínűséggel angol bajnokcsapatot formált a Liverpoolból.

Rokonszenves a 2015-ben Liverpoolból kiebrudalt északír Brendan Rodgers vezette, jelenleg dobogós helyen álló Leicester helytállása; kisebb botladozások után kezd beérni a nyáron kinevezett klublegenda, Frank Lampard munkája a Chelsea-nél; Mauricio Pochettino elment a falig a Tottenhammel, az argentin tavaly a BL-döntőig vezette a Spurst, de már nem élte meg az őszi szezon végét a White Heart ­Lane-en, riasz­tották a világ akkortájt leghíresebb munka nélküli edzőjét, José ­Mourinhót, akit az előző idényben küldött el a Manchester United. Hiába hajtogatta korábban a morózus portugál, hogy nem szeretné megbántani a Chelsea-drukkereket, és ezért soha nem fogja irányítani a városi rivális Tottenhamet, végül beadta a derekát.

Nehéz megfelelő jelzőt találni az Arsenal mélyrepülésére: az Arséne Wenger távozása óta edzőt és karaktert vesztett társaságot a Sevillával zsinórban három Európa-liga trófeát elhódító Unai Eme­ry sem tudta felrázni, másodszor maradt le a BL-indulásról a londoni csapat.

A spanyol szakembert átmenetileg Freddy Ljungberg váltotta, majd a karácsonyi időszakban egy újabb spanyol, Guardiola „manchesteri jobbkeze”, Mikel Arteta kapta meg a feladatot. A hat nagy csapat közül csak három, a Manchester United és a City, valamint a Liverpool tart ki a jelenlegi edzője mellett, a Chelsea, Arsenal, Tottenham trió összesen négyszer váltott edzőt 2019-ben.

Zidane újra megpróbálja

Ugyan 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban is spanyol klubcsapat nyerte a Bajnokok Ligáját (a Real Madrid háromszor, a Barcelona egyszer) és az Euró­pa-ligát (a Sevilla háromszor, az Atlético Madrid egyszer), a La Ligát továbbra is a két óriás, a Real és a Barca versenyfutásával azonosítják a világon. Torinóba távozása óta szabadon fickándozhat a spanyol bajnokságban, egy labdarúgó sem ér fel az immár hatszoros aranylabdás tudásához és népszerűségéhez. A Barcelona különösebb megpróbáltatások nélkül védte meg a címét a 2018–19-es idényben. Persze kellett ehhez a Real Madrid elhúzódó válsága és tétova útkeresése.

A radikális fiatalításra szavazó Julen Lopeteguit még tavaly menesztette Florentino Pérez elnök, utódja, Santiago Solari belebukott az Ajax elleni vereségbe a Bajnokok Ligájában. Az elnök váratlant húzott, visszacsalogatta a klubhoz a 2016 és 2018 között három BL-t nyert Zinedine Zidane-t, aki tét nélkül (a bajnokság addigra elúszott, a nemzetközi kupaszereplés véget ért) kezdhette a romok eltakarítását és az új csapat építését.

A folyamat jelenleg is tart, Zidane visszafogottan vezényli le a generációváltást. A fiatalok közül egyedül a be­látható időn belül klasszissá érő uruguayi Federico Valverde vívta ki magának az őt megillető helyet. A játékosként és edzőként is zseniális francia többször került bajba az őszi szezonban – a Paris SG elleni 0-3 után egyesek az akkor még munka nélküli Mourinhót akarták visszacsábítani Madridba –, de túlélte a támadásokat, sőt csak a gyatra helyzetkihasználáson múlott, hogy a Real győztesen zárja a barcelonai El Clásicót.

A madridiak ősi katalán ellenfele a bajnoki cím után rengeteg pénzt elvert a nyári átigazolási piacon; Frenkie de Jong és játékjogáért szűk kétszázmillió eurót fizetett, az előbbi gyorsan felvette a fonalat, az utóbbit többen kritizálják. Mindkét gigász, a Real és a Barca is tovább menetelt az idei BL-csoportkörből, ugyanez érvényes az Atlético Madridra és a Valenciára is.

Müncheni lejtő, lipcsei lendület

Ahhoz képest, hogy Zidane milyen alapos körültekintéssel mérte fel a Real Madrid öltözői hierarchiáját, Niko Kovač úgy közlekedett Münchenben, mint elefánt a porcelánboltban. Általános vélekedés szerint nem biztosította a méltóságteljes búcsút az előző idény végén távozó, illetve visszavonuló Franck Ribéry, Arjen Robben duónak, és nem hatotta meg a közönség óhaja, hisz alig-alig játszatta Thomas Müllert, a bajor drukkerek nagy kedvencét.

Így hiába söpörte be jelentős, kilencpontos hátrányból a bajnoki címet a Dortmunddal szemben, nem nőtt a népszerűsége. Csak idő kérdése volt, hogy mikor jön egy újabb hullámvölgy és a vele együtt járó menesztés. Érdekes adalék Kovač müncheni karrierjéhez, hogy a Tottenham elleni idegenbeli, 7-2-es BL-győzelem után egy hónappal már senki sem volt tekintettel arra, hogy a nyáron bajnokságot (ez volt a bajorok sorozatban hetedik elsősége a Bundesligában) és kupát nyert a csapattal, november elején már nem ő volt a Bayern edzője.

Utódja, Hansi Flick végül a harmadik helyre kormányozta be a csapatot az őszi szezon végére. Julian Nagelsman pedig az elsőre a RB Leipziget. A még mindig csak harminckét éves Nagelsmann az előző idényben a Hoffenheimet irányította, az őszi szezon előtt szerződtette és csapata. A fiatal német edzőgeneráció legtöbbre hivatott tagja igazolta a hírét: a Bundesliga „legmagyarabb klubja” a BL-ben továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba, Németországban a Mönchengladbach és a Bayern előtt vezeti a bajnokságot.

Ami a többi magyart illeti: Sallai Rolandot sokáig sérülés hátráltatta abban, hogy beverekedje magát az erőn felül teljesítő, jelenleg a nyolcadik helyen álló Freiburg kezdőcsapatába, a magyar válogatott középcsatára, az elmúlt idényben még a Hoffenheim színeiben megszerezte az ötvenedik gólját a német első osztályban, azóta régi-új klubjában, a Mainzban is lőtt egy újabbat. Nyár óta négy főre csökkent a Bundesliga magyar kontingense, miután távozott a Hertha vezetőedzői posztjáról.

Az Öreg Hölgy nyomában

Már az olaszok is unják. Legalábbis nehéz elképzelni, milyen szépséget vélnek felfedezni a lassan unalomba fulladó hazai bajnokságban. Az előző idényben – zsinórban nyolcadszor – a Juventus végzett a Serie A élén; az Öreg Hölgy becenevű torinói klub a nyár óta mindent elkövetett, hogy kicsit izgalmasabb legyen a verseny. Egyelőre korai ítéletet mondani a Massimiliano Allegrit váltó Maurizio Sarriról, mindenesetre tény, hogy az új edzőnek már volt egy kisebb csörtéje Cristiano Ronaldóval, és még mindig próbálgatja az ideális felállást.

Részben ennek is betudható, hogy a nyáron szintén edzőt cserélt Internazionale fordul elsőként a tavaszi szezonra. Antonio Conte vezetésével élvezetesebb ugyan nem lett az Inter játéka, de jóval eredményesebb. Olaszországban nem fecsérelték az időt a klubvezetők, nyáron az első hat helyezett csapatból négynél (Juventus, Inter, Roma, Milan) küldték el az edzőt, az ősszel újabb két váltást regisztráltak (Napoli, Milan). Kellemes meglepetés a bergamói Atalanta szárnyalása: Gian Piero Gasperini a bajnoki bronzérem mellett továbbjuttatta csapatát a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába.

Messi hatodszor, Klopp, Lewandowski és Portugália először

Az idei naptári év legjobb góllövője elismerés Robert Lewandowskit illeti meg. A Bayern München harmincegy éves lengyel csatára 58 tétmeccsen 54 gólt szerzett, ezzel pályafutása során először követelt magának helyet a legeredményesebb labdarúgók között. Az elmúlt tíz évben a Messi–Ronaldo-kettős négy-négy alkalommal diadalmaskodott, rajtuk kívül csak Harry Kane (2017) és Edin Džeko (2009) tudott nyerni.

Portugália győzelmével végződött az idén először megrendezett Nemzetek Ligája-sorozat. Az Euró­pai Labdarúgó-szövetség nagyszabású – még mindig nehezen értelmezhető – reformjának köszönhetően részben összehangolódott a hagyományos Európa-bajnoki selejtező- és a barátságos mérkőzéseket kiváltó Nemzetek Ligája. Ennek is köszönhetően kapott egy újabb esélyt az Eb-részvételre a magyar válogatott.

Fotó: MTI/AP/Francois Mori

A Borussia Dortmunddal (2013) és tavaly a Liverpoollal elbukott Bajnokok Ligája-döntője után Jürgen Klopp javított a statisztikáján; a német edző döntőfóbiája már a múlté, június elsején a madridi Wanda Metropolitanóban a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Tottenhamet, így az angol csapat a Milan elleni emlékezetes 2005-ös finálé után újra elhódította a BL-serleget. A második számú európai kupasorozat is angol házidöntőt hozott: a Chelsea 4-1-re legyőzte az Arsenalt.

Pelétől Maradonán át egészen Zicóig időről időre többen megkérdőjelezik, hogy vajon Lionel Messi-e a futballtörténelem legkiválóbb játékosa. Ha csak az aranylabdák számából indulunk ki, akkor nem lehet kérdés, ő a legjobb: 2009, 2010, 2011, 2012 és 2015 után idén is ő nyerte el az év legrangosabb egyéni díját (képünkön).

A Barcelona harmincegy éves argentin labdarúgója a Liverpool holland középhátvédjét, Virgil van Dijkot és Cristiano Ronaldót előzte meg a szavazáson. Az esélyesnek tartott BL-győztes védő sportszerűen elismerte, hogy ha a futballtudást vették alapul az újságírók, akkor jó helyre került az aranylabda. Ronaldo nem utazott el a díjátadó ünnepségre, mert ha nem muszáj, akkor nem szeret asszisztálni más győzelméhez.